Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Dr. Várbíró Szabolcs/Sote

Torolt_felhasznalo_475268
Torolt_felhasznalo_475268
Létrehozva: 2007. Április 3. 13:55

sziasztok!

dr. Várbíró Szabolcsról szeretnék infót kapni, aki tud, segítsen!

köszi!

  1. 2019. június 19. 19:0518.

    Nos én Dr. Várbiró Szabolcsról csak jót mondhatok. Olyan vizsgálatokat kért be amit elötte soha senki. Igaz volt köztük olyan ami később ha ugy nézzük felesleges volt mert negatívak lettek de ezzel kitudott zárni jó pár lehetőséget és mig mások össze vissza beszéltek ö pár alkalom alatt rá jött mi a bajom hosszú idő óta. Azota kezel és tünetmentes vagyok. 


    Most már új helyen is rendel az 5. kerületben a Szegi medical centerben. A klinika kimodottan szép és ahogy láttam a gépeiket is nagyon korszerű. A személyzet is megérdemel egy dicséretet, kaptam vizet kávét míg várnom kellett nem úgy mint máshol… Bár itt is megvárakoztatott a doktor úr :) de megérte! Igaz itt csak kb 30 percet késett míg más magán rendelésén ahol eddig voltam átlag 2-3 óra várakozás volt… de nekem megérte. 


    Én azt mondom nem a legolcsóbb, várni kell rá szinte mindig de ha valami gond van ott lent vagy a hormonokkal, nos nála nem tudnék jobb helyre menni. Én mindig is nőgyogyász endokrinologust kerestem mert hamarabb megszületik a megoldás ha összetett a baj, és nem kell orvosról orvosra járkálni. Ha férfi lennék pedig urológus endokrinologust kerestnék :) ha van ilyen, nem tudom :)

  2. 2018. február 6. 13:3217.

    Sajnos nekünk nem volt jó tapasztalatunk Várbíró Szabolcs doktor úrral a magánrendelésén. Csak a tények:


    1. az előre egyeztetett időponthoz képest 1,5-2 óra várakozási idő egy zsúfolt, ablaktalan váróban, aminek az egyik sarkában egy paravánnal elkerített részen vizsgálják a kismamák babáinak szívverését.


    2. Fizetés: előzetes információ a telefonos bejelentkezéskor: 10 000 Ft + 2 000 Ft (rákszűrés), a tényleges díj számla nélkül (!!!): konzultáció rákszűrés és egyéb vizsgálat nélkül (!) 20 000 Ft, illetve vizsgálat rákszűrés nélkül 16 000 Ft. A doktor úrnál kellett készpénzben fizetni.


    3. Nem lettünk regisztrálva a számítógépbe, így egy esetleges következő alkalommal nem lehetne kideríteni, mi történt előzetesen.


    4. Felmerült bennünk, hogy talán azért nem részesültünk figyelemben (kb. 5-5 perc), mert nem "baba project" miatt fordultunk hozzá.

  3. 2008. november 14. 15:0716.

    köszönöm szépen!

     

    esetleg egy körülbelüli árra nem emlékszel?

    előzmény:
    bogi1 (15)
    2008-11-13  23:18
  4. 2008. november 13. 23:1815.

    Magánrendelő: 1075 Bp., Károly körút 13-15. B.lépcsőház 2.emelet 12. ajtó 

    Bejelentkezés a 320-4216-os telefonszámon

    Rendelési idő: Hétfőnként 15-től 19-ig.

     

    Legalábbis 1 éve még ez volt.

    előzmény:
    Zuleyka (14)
    2008-11-13  11:02
  5. 2008. november 13. 11:0214.

    szia,

     

    meg tudnád írni, hogy hol van magánrendelése, mennyibe kerül a vizsgálat.. ja és a tel.számát. na meg h mikor rendel:)

    asszem ennyi

    köszönöm szépen!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168296 (12)
    2007-10-15  00:07
  6. Torolt_felhasznalo_198481
    Torolt_felhasznalo_198481
    2007. október 17. 10:5613.
    Engem is nagyon érdekelne az elérhetősége!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_168296
    Torolt_felhasznalo_168296
    2007. október 15. 00:0712.

    Vityo!

    Privi ment...

    előzmény:
    vityo (11)
    2007-10-02  09:20
  8. 2007. október 2. 09:2011.

    Sziasztok!

    Engem is érdekelne némi infó akár erről a dokiról is. Mi most döntöttük el, hogy jöhet a baba, szóval indul a projekt.   Nekem nincs egyenlőre orvosom, csak nemrég költöztem pest környékére. Megnéztem, az üllői úti sote-hoz tartozunk, értelem szerűen érdemes lenne itt dokit keresnem.

    Tudnátok adni elérhetőséget hozzá, meg némi infot, hogy hol rendel, hogyan rendel, stb...

    köszi. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168296 (10)
    2007-09-12  22:06
  9. Torolt_felhasznalo_168296
    Torolt_felhasznalo_168296
    2007. szeptember 12. 22:0610.

    Szia Bogi!

    Örülök, hogy bizalomgerjesztő volt Várbíró dr. Eddig Te vagy a 4., akitől hallottam, hogy hétfőn nála volt...

    Az jó, hogy nem rögtön műtéti beavatkozást javasol. Hátha.... Bízzunk benne, hogy a továbbiakban ez a bizalom csak erősödni fog.

    Ha valami alakul, vagy nem alakul, akkor is írjál, mert érdekel.

    Üdv

    F.

    előzmény:
    bogi1 (9)
    2007-09-10  22:13
  10. 2007. szeptember 10. 22:139.
    Szia!
    Kérted a tapasztalataimat.
    Végül ma voltam nála a magánrendelőben.
    Eddig nagyon bizalomgerjesztő(bár a haja elég vicces )
    Azt hiszem ő lesz az orvosom! Minden tekintetben megfontolt, és komplexen vizsgálta a problémáimat és a megoldási javaslatai is ésszerűek voltak. Nem akar rögtön műteni, hanem javasolt konzervatívabb megoldást, mondván hátha segít. És az egyéb bajaimmal kapcsolatban is további vizsgálatokat fog végezni.
    Úgy hiszem ő olyan, akinek nem (csak) a pénz számít, hanem elsősorban a beteg.
    Hát röviden ennyi egyelőre. Folyt. köv.
    Üdv: Bogi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168296 (8)
    2007-08-22  23:31
  11. Torolt_felhasznalo_168296
    Torolt_felhasznalo_168296
    2007. augusztus 22. 23:318.

    Bogi!

    Köszönöm a válszod. Várom a tapasztalataidat!

    Üdv

    F.

    előzmény:
    bogi1 (7)
    2007-08-16  23:37
  12. 2007. augusztus 16. 23:377.
    Szia.Megkaptam.
    Hát itt olvastam,amikor egy jó orvost kerestem, többen is ajánlották. Pl te is.
    Majd beszámolok a tapasztalataimról.
    Addig is szép napokat.
    Üdv: Bogi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168296 (6)
    2007-08-16  00:40
  13. Torolt_felhasznalo_168296
    Torolt_felhasznalo_168296
    2007. augusztus 16. 00:406.

    Privi ment...

    Bár ilyen téren nincsenek vele kapcsolatban személyes tapasztalataim (hál'Istennek), de mindenképpen rá bíznám magam.

    Megkérdezhetem, hogy hol olvastál Róla?

    Üdv

    f.

    előzmény:
    bogi1 (5)
    2007-08-14  14:40
  14. 2007. augusztus 14. 14:405.
    Köszönöm a választ. Eddig csak jókat olvastam róla.
    Arról lenne jó még olvasni, hogy, mint nőgyógyászati sebész milyen tapasztalatok vannak vele kapcsolatban.
    De már eldöntöttem, hogy mindenképpen megyek hozzá.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168296 (4)
    2007-08-14  01:17
  15. Torolt_felhasznalo_168296
    Torolt_felhasznalo_168296
    2007. augusztus 14. 01:174.

    Szia Bogi!

    Várbíró dr. mind szakmailag, mind emberileg nagyon jó választás. Két Manómat szültem nála, és csak jókat tudok Róla mondani. Hú de nehéz lesz most röviden jellemezni, de megpróbálom: teljesen korrekt, türelmes, minden kérdésre válaszol, precíz, szabadidejét nem kímélve foglalkozik a pácienseivel, mindig elérhető, minden problémára talál valami megoldást...

    Leginkább a személyes élményeim által tudnám Őt bemutatni, de ha ebbe belekezdenék, nem lenne elég a megadott 4000 karakteres kvóta, hanem szerintem már könyvformátumnál tartanánk.

    Ezért, ha van konkrét kérdésed, akkor inkább írd meg priviben, és megpróbálok rá válaszolni.

    V. dr.-t mindenkinek csak ajánlani tudom.

     

    előzmény:
    bogi1 (3)
    2007-08-02  12:00
  16. 2007. augusztus 2. 12:003.
    Én is szeretnék róla hallani minél többet, bár nem baba-ügyben keresném már sajnos.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_475268 (1)
    2007-04-03  13:55
  17. Torolt_felhasznalo_168296
    Torolt_felhasznalo_168296
    2007. Április 14. 23:522.

    Szia!

    Privi ment...

    f.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_475268 (1)
    2007-04-03  13:55

Címlap

top