Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Tejserkentő tabletta

Torolt_felhasznalo_921717
Torolt_felhasznalo_921717
Létrehozva: 2007. március 28. 14:30

3 hónapos a kisbabám és már csak reggel tudom szoptatni. Már mindent kipróbáltam a világon, de nem jártam sikerrel. Egy régi kedves ismerősöm (egyébként védőnő) most ajánlott egy tablettát: Dompesion. Ezt csak háziorvos írhatja fel, és állítólag nagyon sok anyukának bevált már. Kerestem a neten, de nem találtam semmit. Lehet, hogy elírtam a nevét. Valaki esetleg hallott már erről??

Érdekes, hogy nem találni róla semmit! kicsit kétkedő lettem. Bár biztos, hogy létezik, mert az ő lányának most van kisbabája és szedi. azt mondja, hogy nagyon-nagyon jó! 

 

  1. 2015. február 23. 14:4420.

    Én ezt készítettem a lányomnak, és nála bevált:




    "Az úgynevezett tejtermelést növelő golyócskák jó energiaszolgáltatók: 250 g búza, 150 g árpa, 100 g zab (finomra őrölve), egy marék apróra vágott kesudió. Tegyük mindezt egy serpenyőbe és pirítsuk meg, míg megbarnul. 150 g vajat adjunk hozzá hidegen és 150 g nádcukrot vagy mézet keverjünk bele. Valamennyi víz segítségével készítsünk belőle kis golyócskákat (kb. 2 cm átmérőjűeket). Együnk belőle naponta 2-3 darabot."


     Ez így elég nagy mennyiségnek tűnik. Kipróbálásra, az összetevőket arányosan csökkentve készíthetsz egy kisebb adagot. Emellett fontos a babát minél többször szoptatni, amíg újra megindul a tejtermelés.


    Sok sikert!

  2. 2012. szeptember 28. 21:3319.
    ebben van igazság 18 hónapos a kisfiamés még mindig van neki tejcsi,a lényeg fő a nyugalom ne idegeskedj rajta és a olyadék bevitel pont
    előzmény:
    Rena__ (18)
    2012-09-28  20:51
  3. 2012. szeptember 28. 20:5118.
    A tejtermelést a szoptatás serkenti, és pont 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_921717 (1)
    2007-03-28  14:30
  4. 2012. szeptember 28. 20:3217.
    En bizony utana neznek, mi az, ami serkenti a tejet? Hormon, vagy egyeb kutyagumi, amit termeszetesen a baba magabasziv az anyatejjel. Jol gondold meg! Igyal sok folyadekot.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_921717 (1)
    2007-03-28  14:30
  5. 2007. március 29. 09:2316.
    More Milk Plus! Nekem segített, most 8 és fél hó a babám és még szopik. A neten megtalálod!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_921717
    Torolt_felhasznalo_921717
    2007. március 29. 07:5115.

    "A lélek nyugodtsága ami neked kellene."

    Ezt hogy érted? Hála Istennek (!) olyan nyugodt és szeretetteljes családi légkör vesz körül, ahol csak nyugalmat, támogatást kapok páromtól, gyermekeimtől.

    Nem stresszelem magam a tej miatt, csak próbálkozom a lehetőségek széles skálájával.

    Nagyon szeretném a kisbabámnak a legjobbat adni (anyatej), de ha nem sikerül, akkor tápszerrel is boldog gyerek lesz, ahogy a nagylányom is.

    Mert a lényeg az, hogy a kiegyensúlyozott, boldog életet nyújtsuk neki!!!!     

    előzmény:
    Ókina54 (13)
    2007-03-28  16:22
  7. 2007. március 28. 16:3814.

    Szia!

    a tabletta neve Motilium és a hatóanyagot hívják Domperidone-nak. Ez nem tejserkentésre való, hanem refluxra és egyéb gyomorbántalmakra. Mellékhatása a prolaktin szint megemelkedése. Annak idején, miután mindent, de tényleg mindent kipróbáltam, kacérkodtam vele. De aztán letettem róla, mert egyrészt nem tudni, hogy mi van a valódi rendeltetéssel ilyenkor. Lehet, hogy akár gyomorbántalmakat is okozhatott volna vagy egyéb más mellékhatásai lettek volna, másrészt meg nem tudni, mi megy át az anyatejbe és onnan a babába. Tejserkentés céljából nem végeztek vele kísérleteket.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_921717 (1)
    2007-03-28  14:30
  8. 2007. március 28. 16:2213.
    A lélek nyugodtsága ami neked kellene.
    Van e segítséged? Mert, ha a fizikai cselekvésedre nem javul a tej szaporodásod, akkor bizony a nyugalom, a feszültség mentesítő jó kis laza otthoni wellnessre van szükséged.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_921717 (8)
    2007-03-28  15:17
  9. Torolt_felhasznalo_304799
    Torolt_felhasznalo_304799
    2007. március 28. 16:1612.
    A túl sok folyadék akár a tejtermelés rovására is mehet! Arra törekedj, hogy napi 2-3 litert megigyál, de egyébként több nem kell.

    Az, hogy mennyit tudsz fejni, szintén nem mérvadó. 14 hónapig szopott a kislányom, soha nem tudtam 20 ml-nél többet fejni, mégsem maradt soha éhes. Van, akinél fejésre nem váltódik ki a tejleadó reflex.

    az, hogy csak reggel tudod szoptatni a babádat, mit jelent? Hogy csak reggel kerül cicire?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_921717 (8)
    2007-03-28  15:17
  10. 2007. március 28. 15:5811.
    Én személy szerint az urtica urens és a macikávé mellett döntöttem és bevált 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2007. március 28. 15:5610.

    Tejtermelést serkentő süti

    250 gramm búza
    150 gramm árpa
    100 gramm zab
    egy marék kesudió
    150 gramm vaj
    150 gramm barnacukor

    Elkészítés: a gabonát lisztté őröljük, a kesudiót finomra aprítva aranybarnára pirítjuk, ezután hozzákeverjük a vajat, cukrot. Tíz-tizenöt másodperc múlva levesszük a tűzről, és ha kicsit kihűlt, három-öt evőkanálnyi vízzel elkeverve két-három centiméter átmérőjű golyókat formálunk. Naponta öt-hét golyócskát ajánlatos elfogyasztani. Ez az adag körülbelül 40 golyócskára elegendő.

    Homeobogyó 1. :Urtica CH5 : 2 napig 3x5, 2 napig 2x5, 1 napig 1x5 ( mikor megint kevesebb a tej, lehet ismételni)

    Homeobogyó 2. : 1 hét: napi 1x5 Aconit D30, 2 hét: i 2x5 Urtica Urens D 12, 3 hét: napi 2x5 Alfalfa D12, 4 hét: mint a 2 . héten, 5 hét: mint a 3. héten. . . stb, stb. . . . .

    Alfalfa D6 szoptatás előtt 15-20 perccel. Szinte azonnal hat.

    Teakeverék1. kakukkfű, bazsalikom, kecskeruta, csalánlevél, édeskömény, ánizsmag, majoranna. (Állítólag a kulcs a kecskeruta )

    teakeverék2. : citromfű, kakukkfű, csalánlevél, kecskeruta, kamillavirág

    teakeverék3. kecskeruta, ánizs, kömény, vagy komló, melisszavirág, bodzavirág


    malátakávé (Maci kávé néven kapható

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2007. március 28. 15:559.
    Szia! nekem bevált még a 100%-os narancslé is, napi 1-1,5 litert megittam! Mindig bedurrant tőle a mellem, s a baba sem lett hasfájós tőle! Próbáld ki!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_921717 (8)
    2007-03-28  15:17
  13. Torolt_felhasznalo_921717
    Torolt_felhasznalo_921717
    2007. március 28. 15:178.

    Hát igen MINDEN amit Edina* is írt : "sűrű mellretevés, fejés, alkoholmentes sör, sok víz, sok nyugalom, szoptatós leves, Laktoherb, urtica urens!

    fejéskor egésznap nem jön össze 10 ml (!!!!) elég elkeserítő, pedig literszám öntöm magamba a teját, szopogatom az urtica urens-et.

    igazából engem nem érdekel, hogy tablettától vagy mástól csak legyen tejem.  a more milk plus-ot most szeretném kipróbálni.

    ha ez sem jó, akkor akarom csak feliratni. Gondolom ilyen gyógyszerbe nem tesznek olyat ami ártalmas lenne. Ha valamilyen allergiás reakciót észreveszek a babán, akkor meg úgyis abbahagyom.

     

     

    előzmény:
    Karacsony (3)
    2007-03-28  14:48
  14. 2007. március 28. 15:087.
    próbáld ki a lucerna csírát nekem nagyon bejött. nagyobb boltokban lehet kapni kis átlátszó műanyag dobozban van. napi 1-2 evőkanálnyi elég is belőle. én szendvicsbe, pizzára tettem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_921717 (1)
    2007-03-28  14:30
  15. 2007. március 28. 14:556.

    http://www.lll.hu/

    Van telefonszám is, nyugodtan fordulj hozzájuk!+ sok topik van erre a témára, olvass bele azokba is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_921717 (1)
    2007-03-28  14:30
  16. Torolt_felhasznalo_181374
    Torolt_felhasznalo_181374
    2007. március 28. 14:545.

    Mindjárt jön a sok anyuka, hogy miért gyógyszer ejnye-bejnye!

    Először is nem kéne stresszelni a tej mennyisége miatt, az segít a legtöbbet. Az én ismeretségi körömben (nekem is) az 50%-os narancslé 1liter/nap vált be a leginkább. Közismert tejszaporító még a kapor, tessék sok tökfőzeléket, meg kapros salátákat enni, nemcsak finom, de hasznos is. Az én lányom 23 hónapos koráig kért és kapott anyatejet.

    Persze, ha mindent végigpróbáltál már, akkor marad a pirula, de alaposan kérdezd ki az orvost, patikust. Hatóanyagról és hordozóanyagról is. Nehogy allergia legyen belőle.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_921717 (1)
    2007-03-28  14:30
  17. 2007. március 28. 14:504.
    Hülyeségeket írok, Maci kávé, és egy sör, azt hiszem Karamalz-nak hívják...
    előzmény:
    Edina* (2)
    2007-03-28  14:47
  18. 2007. március 28. 14:483.

    A gyogyszert nem ismerem . Es megmondom az igazat nem is hiszek bennuk.En inkabb szoptatasi tanacsadotol kernek tanacsot . Itt az nlc.-n is van . Amugy mi az a minden amit megtettel ?

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_921717 (1)
    2007-03-28  14:30
  19. 2007. március 28. 14:472.
    Szia! Hát én se hallottam róla. Tejserkentő tabletták közül a barátnőm a More Milk Plus-t szedi, szerinte jó, viszont annak elég húzós ára van. Gondolom a sűrű mellretevés, fejés, alkoholmentes sör, sok víz, sok nyugalom, szoptatós leves, Laktoherb, urtica urens -fázisokon már túl vagy. Nekem hirtelen ezek ugrottak be, mint tejszaporító tényezők. Bár van, aki a MAci kávéra meg az valami herbasörre esküszik.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_921717 (1)
    2007-03-28  14:30

Címlap

top