Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Skizofrénia

ebnera
Létrehozva: 2006. november 6. 14:29
Sziasztok! Egy éve állapítotották meg nálam a skizofréniát. eleinte pánikbetegségre gyanakodtak, aztán kiderült, hogy mégsem. Sajnos úgy tűnik egész életemben gyógyszereken kell élnem. Ráadásul ezeknek van mellékhatásuk is. Ami elég kellemetlen. Küszködik más is ilyen problémákkal? Van még valaki aki amitrexet szed? Örülnék, ha megírnátok tapasztalataitokat, ki hogy tudja elfogadni, hogy csak gyógyszerekkel működik jól az élet.
  1. Torolt_felhasznalo_893733
    Torolt_felhasznalo_893733
    2007. január 19. 09:4151.
    És még azt hittem, hogy én tudok keveset a skizofréniáról...A skizofrénia egy olyan gyűjtő-fogalom, amibe minden beletartozik, amit az orvosok nem tudnak pontosan diagnosztizálni és/vagy kezelni/gyógyítani! Az okokat kell megszüntetni, és nem csak a tünetet kezelni.Felhívnám az olvasók figyelmét, hogy a pszichiáterek még a látókat is bolondnak tartják, holott teljesen normálisak, csak többet látnak a világból, mint a többi ember. Egy kis képzéssel és felvilágosítással sokat tudnának segíteni a társadalmon. Erős a gyanúm, hogy neked is vannak látói képességeid. Azokat nem gyógyszerrel kell elnyomni, hanem megtanulni használni és együttélni vele.Skizofréniának diagnosztizálják a megszállást is. Amikor egy entitás a legyengült energiamezőt, a lecsökkent rezgésszámot kihasználva beköltözik a másik ember aurájába és onnan irányítja, hogy megkapja mindazt, ami miatt nem hagyta el ezt a létsíkot és ittragadt. Ez valamiféle szenvedély általában. Szex, drog, alkohol. Esetleg az elhunyt segíteni akar valakin, azért marad vele. Ez sem jó, mert tovább csökkenti a "gazdatest"energiáját, még több megszállónak adva ezzel helyet. Ilyenkor alakul ki az, hogy az ember nem emlékezik arra, hogy mit csinált és a személyiség jegyek is teljesen mások lehetnek egyik pillanatról a másikra. De van, hogy a megszálló nem írányít, csak befolyásol... Ilyen pl amikor egy heteroszexuális férfi elkezd a férfiakhoz vonzódni a női megszállója miatt.Esetleg a Poszttraumás tünetegyüttesre is azt mondhatják, hogy skizofrénia, ami pusztán abból áll, hogy egy múlt beli sokkoló eseményt nem képes a páciens feldolgozni. Gyakori dolog ez pl a haborús területek gyermekeinél, vagy balesetek átélőjénél/szemtanújánál. Meg kell keresni a kiváltó eseményt és akkor tökéletesen gyógyítható ez is. A "skizofrénia" összes vállfaja gyógyítható. Nem feltétlenül a pszichiátriai arzenál segítségével, de mindegyik teljesen meggyógyítható. Ajánlott olvasmány:  Nyugtalan holtak(agykontrollos kiadás) és a Cenzúrázott Egészség(Dr. Lenkei Gábor)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2007. január 19. 09:0150.

    jajj mit írtam( később szerencsére elmúlik!!!!

     

    előzmény:
    jesse03 (49)
    2007-01-18  15:12
  3. 2007. január 18. 15:1249.
    "aztán később szerencsére elromlik.... "???????????????????
    előzmény:
    ebnera (48)
    2007-01-18  14:15
  4. 2007. január 18. 14:1548.
    ez sokat javult....de reggel azért még lötyög a kezemben a kávé, aztán később szerencsére elromlik....
    előzmény:
    jesse03 (44)
    2007-01-11  09:53
  5. 2007. január 17. 10:4847.
    44-esre nem válaszoltál
    előzmény:
    ebnera (46)
    2007-01-17  10:46
  6. 2007. január 17. 10:4646.
    fejfájás az van rengeteg.......hízás nem jellemző. amikor nagyon rosszul voltam fogytam 10 kg-ot....
    előzmény:
    jesse03 (45)
    2007-01-11  09:57
  7. 2007. január 11. 09:5745.
    hízás fejfájás  is van?
    előzmény:
    ebnera (42)
    2007-01-11  09:02
  8. 2007. január 11. 09:5344.

    Szia

    "Igen, vannak testi tüneteim, ha a lábjárást és az iszonyú kézremegést annak lehet venni. reggel mikor felkelek alig bírom meginni a kávémat"

     

    Ez javult az utóbbi időben, vagy stagnált?

    előzmény:
    ebnera (42)
    2007-01-11  09:02
  9. 2007. január 11. 09:0343.

    Szia Csengel!

    Igen, igazad van, meg kell keresni a szépet és jót és abba kell kapaszkodni. a gyógyzsereket meg szedni kell........szerettem volna itt olyan emberekkel beszélgetni akik hasonló cipőben járnak, vagy ugyanezt a gyógyszert szedik, de sajna úgy tűnik, hogy egyedül vagyok ezzel itt legalábbis.

    előzmény:
    Csengel (41)
    2007-01-05  22:15
  10. 2007. január 11. 09:0242.

    a mellékhatások? felborult a hormonháztartásom, hullik a hajam. haspuffadás, szexuális zavarok.....a májam is nagyon terhelt.

    ennyi....szóval túlélhető..........de nem kellemes

    előzmény:
    jesse03 (37)
    2007-01-02  16:30
  11. 2007. január 5. 22:1541.
    Szia!

    Nekem a bátyám skizofrén. Ha panaszkodik a gyógyszerszedésre, én is mindig a cukorbetegséget hozom fel példaként. Ha tudtok a gyógyszerekkel teljes életet élni, akkor miért ne? Nem jobb most, hogy kiegyensúlyozott vagy, mint előtte a lidércnyomás? Próbáld megtalálni a szépet minden nap az életedben, pl. szuper, hogy van egy ilyen szerető párod, és véletlenül se foglalkozz misztikus, fantasztikus, nem reális dolgokkal, meditációval stb, mert az veszélyes rád. A terápia mindenképpen jó ötlet. Tuti volt valami oka, ami előhozta a betegséget nálad, azt nem lenne rossz feldolgozni. Sajnos tesóm erre még nem hajlandó, valószínüleg nagyon fájók még a sebei....

    Linux, ne is haragudj, de az az érzésem, te nem tudod, hogy milyen betegségről írsz ilyen szépeket....
    előzmény:
    ebnera (34)
    2007-01-02  11:36
  12. 2007. január 4. 12:0340.
    Írásod ilyen formában primitív hőbörgés. Mi az, amivel nem értesz egyet?
    előzmény:
    jesse03 (36)
    2007-01-02  16:27
  13. 2007. január 2. 17:2939.

    Az én férjem paranoid volt.16 évvel ezelőtt kezdődött. Nem működött közre az orvosokkal. Két kicsi gyerekünk volt akkor. Borzalmas volt. Azt mondta a főorvosnő, hogy kiegyensúlyozott családi környezetben tünetmentes lehet, egy időre. Kb.6 éve elment dolgozni egy rehab. munkahelyre, azóta tünetmentes.

    A munka a legjobb rehabilitáció. Sok sikert a gyógyuláshoz, főleg erőt és kitartást a családod részéről.

    előzmény:
    ebnera (1)
    2006-11-06  14:29
  14. 2007. január 2. 16:3238.

    "Igen, vannak testi tüneteim, ha a lábjárást és az iszonyú kézremegést annak lehet venni. reggel mikor felkelek alig bírom meginni a kávémat"

     

    ez javult az irásod óta?

    előzmény:
    ebnera (25)
    2006-11-06  16:35
  15. 2007. január 2. 16:3037.

    "bár a gyógyszernek vannak mellékhatásai "

     

    milyenek a mellékhatásai?

    előzmény:
    ebnera (32)
    2007-01-02  10:42
  16. 2007. január 2. 16:2736.
    ez hülyeség-még pedig a javából.
    előzmény:
    pikpik (29)
    2006-11-08  07:14
  17. 2007. január 2. 16:2035.

    "csak most találtam meg egy éve azt a doktort aki valóban segíteni tudott"

    ez a lényeg-és nem más 

    előzmény:
    ebnera (10)
    2006-11-06  15:20
  18. 2007. január 2. 11:3634.
    jártam terápiára, de aztán azt mondták elég nekem a gyógyszer nem kell terápia is.......és így a gyógyszerekkel teljesen normális is vagyok...
    előzmény:
    Sentence (33)
    2007-01-02  11:26
  19. 2007. január 2. 11:2633.

    Szia,

    Pszichoterápára jársz, vagy csak gyogyit kaptál?

    előzmény:
    ebnera (1)
    2006-11-06  14:29
  20. 2007. január 2. 10:4232.

    Köszi szépen, aranyos vagy!

    Igyekszem én is pozitívan hozzá állni a dologhoz, és élni az életem mintha mi sem történt volna.......bár a gyógyszernek vannak mellékhatásai amiket nehezen viselek el, de meg tanulnom együtt élni vele.....

    Sajnos nehéz ezt elfogadni és nehéz vele élni. de muszáj.

    Arra meg remény se nagyon van, hogy egyszer majd gyógyszerek nélkül is lehet élni.

    előzmény:
    monke (31)
    2006-12-24  16:14
  21. 2006. december 24. 16:1431.
    Él még ez a topik?

    Ha nem is pont ebben, de hasonló cipőben járunk.
    Baromi nehéz feldolgozni egy ilyen diagnózist, de nem igazán van más választásod...

    Szerintem szedd a gyógyszereket, és próbálj meg úgy élni, mint mindenki más.
    A dokim szerint 1) ha valakinek van betegségtudata, az már fél gyógyulás
    2) ha valaki cukorbeteg, és nem szed inzulint rá, rövid úton belehal, egyébként pedig tünetmentes és normális életet élhet.
    3) a szeretetteljes családi légkör rengeteget segít.

    Ez tényleg nem gyógyítható, de teljesen tünetmentessé tehető a legtöbb esetben. Ez pedig szinte olyan mint a gyógyulás, nem???
    Ez szerintem már egy élhető állapot.

    végülis holnap elüthet egy teherautó vagy végstádiumú rákot is diagnosztizálhatnak nálad. Arra célzok, hogy NEM lehet állandóan azon görcsölni, hogy úristen, mi történik velem holnap, pszichotikus vagyok, mikor tör elő (na nem mintha én nem azon görcsölnék már vagy tíz éve de nem igazán tör elő

    Boldogságot, nagy esküvőt, szép gyerekeket kívánok neked.

    Üdv
    M.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2006. november 8. 08:2730.
    Hát ez elég érdekes....
    előzmény:
    pikpik (29)
    2006-11-08  07:14
  23. 2006. november 8. 07:1429.
    A legújabb kutatások szerint létezik ál szkizofrénia is, amelynek ugyanolyan tünetei vannak mint a valódinak, csak az eredete más, és gyógyítható. Az integrálatlan személyiség rész integrálható, vagy disszociálható az állapot függvényében, és a tünetek megszűnnek. Előfordulási valószínűsége 1 - 3 % a szkizofréniának diagnosztizált betegségek között.
    előzmény:
    ebnera (1)
    2006-11-06  14:29
  24. 2006. november 6. 18:3428.
    Igen. Ha az ember nem akar tükörbe nézni vagy ragaszkodik a rögeszméjéhez, jöhet a gyógyszer.
    előzmény:
    ebnera (20)
    2006-11-06  16:17
  25. Torolt_felhasznalo_565326
    Torolt_felhasznalo_565326
    2006. november 6. 16:5827.
    Tudjátok mostanában érdekes dolgokat tapasztalok magamon, félek, h a pánikbetegség jelei mutatkoznak rajtam.. persze azért bízom benne, h nem komoly de honna tudom, h mikortól komoly.. szorongok a kocsiban, néha a metrón, néha a villamoson, szédülök a tömegben, éppen ezért félek vásárólni menni, legtöbbszőr még hányingerem is van.. anyukámnak már mondtam és mesélte neki is volt ilyen, de nem lett súlyosabb, annyi, h ő hajlamos a mély deperesszióra.. de gyogyival és hejrejött lekiállapottal rendbe hozta magát.. mi a véleményetek, mik lehetnek ezek a dolgok, azt érzem, h "pszihés"  szerintetek?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_934066 (24)
    2006-11-06  16:32

Címlap

top