Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hardanger

wbarby
Létrehozva: 2006. október 23. 13:09

Kedves kézimunkázók,

a hardanger technikát egyre többen megszerették, de még mindig vannak, akik még csak nem is hallottak róla. Azoknak, akik már profik, azoknak akik már próbálkoztak vele és azoknak is, akik csak érdeklődnek iránta, jön létre ez a topic.

Szorosan ide tartozik az azsúrozás is, így természetesen erről is szó lehet ebben a témában. Várok szeretettel minden érdeklődőt  

  1. 2010. május 11. 08:221448.
    Köszi!! Próbálom menteni.
    előzmény:
    wbarby (1447)
    2010-05-05  22:33
  2. 2010. május 5. 22:331447.
    Nna, mégis kaptam egy példányt, és láttam azt a hardanger fejezetet. Igaz, el nem olvastam még. Pókolni szeretnél Bara? Nem probléma  Gondolom, erről van szó -----> /rákattintasz, és előjön nagy méretben a kép/
    előzmény:
    bara# (1445)
    2010-05-05  21:41
  3. 2010. május 5. 21:431446.
    Ja, én TT macit hímzek a ballagásra, kép lesz belőle (14 éves lánynak lesz, most az a nagy kedvence).
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  4. 2010. május 5. 21:411445.

    De aranyos, milyen nagy fiú lett!!!

     

    Az új KM-ben van már bonyolultabb, vagdalós hardanger is, de sajnos csak minta van, semmi leírás nincs, hogy hogy kell pókolni, stb.

    előzmény:
    wbarby (1442)
    2010-05-03  22:38
  5. 2010. május 5. 21:261444.

    Az nagyon jó lesz, már várom, hogy legeltessem a szemeimet

    Te hol tanultad ezt a technikát? Autodidakta vagy te is?

    előzmény:
    hardanger (1443)
    2010-05-05  19:07
  6. 2010. május 5. 19:071443.
    Örülök, hogy tetszenek a terítők, majd még válogatok és rakok fel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  7. 2010. május 3. 22:381442.
    Ja, és még egyet megosztok veletek. Ma volt az oviban az első anyák napjánk
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  8. 2010. május 3. 22:361441.

    Szia Bara,

    idén nem fizettem rá elő, és nem is vettem meg a lapot. Nem láttam a párnácskát, de biztos szép lesz (minden kézimunka szép) Én azt is körbe hardangerezném ;-)

    Különben ballagás témára van itt a képtáramban ballagási szalag, amit én csináltam. Az egész hímzés nem tartott sokáig, de ami a varrást illeti, arra anyukámat kellett megkérnem, mert sose készült volna el  Egyszerűen a varrás nem megy... De nagyon szép volt a szalag a csokron, mindenki megcsodálta.

    előzmény:
    bara# (1437)
    2010-04-23  22:02
  9. 2010. május 3. 22:291440.

    Ugye, hogy az idő a legnagyobb gond...? Ennyi szépség láttán az ember azt sem tudja, melyikhez fogjon előbb...

    Ankaa, egyszerűen használj ki minden percet ;-) Többek közt én is azért szeretem a hardangert, mert nem kell millió dolgot vinnem magammal

    előzmény:
    Ankaaa (1439)
    2010-05-03  07:08
  10. 2010. május 3. 07:081439.

    Gyönyörűek a munáid! Ilyenkor sajnálom, hogy a nap csak 24 órából áll, és nem jut idő mindenre :(

     

    előzmény:
    hardanger (1436)
    2010-04-23  14:35
  11. 2010. május 1. 21:521438.

    Szia Hardanger,

    stílusos a neved  És a munkáid gyönyörűek  Van készen xszemes-hardangeres valamid is? Azt is szívesen megnézném... Nekem annyiszor okoz fejtörést a xszemes minta kiválasztása és összepasszítása - ilyenkor a hardangert igazítom hozzá. De az eredmény remek tud lenni.

    Nem tudom, mióta foglalkozol ezzel a technikával...

    Engedelmeddel a te terítőidből is fogok leolvasni egyet, nagyon szépek. Örülök, hogy megtaláltál minket.

    előzmény:
    hardanger (1436)
    2010-04-23  14:35
  12. 2010. Április 23. 22:021437.

    Hú, ezek nagyon szépek.

    Látta valaki a mostani KM-ben az illatpárnát (igaz az nem vagdosós). Azt tervezem, de most megint becsúszott elé egy másik munka, ballagásra hímzek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  13. 2010. Április 23. 14:351436.
    És még pár kép.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  14. 2010. Április 23. 14:331435.
    A hardangerezés a kedvencem, a színes keresztszemessel kombinált apróságok gyönyörűek. Ezek az én terítőim.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  15. 2010. március 20. 09:031434.

    Szia,

    per pillanat csak dolgozom :-(

    Pedig úúúgy szeretnék valamit kreálni. Igen, olvastam az újság előzetesét, időnként egy-egy újság előkapja a témát. Létezik egyébként Hardanger nevű újság, a kézimunka üzletekben lehet régebbi számokat kapni, igaz, nem magyar nyelvű. De érthető leírásokkal van.

    S te nem próbáltad még meg? Valami pici anyagdarabkán?

    előzmény:
    bara# (1433)
    2010-03-12  08:20
  16. 2010. március 12. 08:201433.

    Szia Barby!

     

    Régen írtál. Nem csinálsz mostanában valami szépséget? Jövő hónapban lehet, hogy végre tényleg belevágok én is, a következő KM-ben a hardangerről lesz szó.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  17. 2010. január 5. 09:111432.
    Rá kellett jönnöm, van egy kis gond a szövegértésemmel... Azt hittem, Bálintnak lesz a szülinapja...
    előzmény:
    wbarby (1431)
    2010-01-04  20:54
  18. 2010. január 4. 20:541431.
    Január végén, a szülinapomon lesz pont 3,5 éves - egy napon születtünk. Jól tippelted
    előzmény:
    bara# (1430)
    2010-01-04  18:10
  19. 2010. január 4. 18:101430.
    2 éves lesz. Bálint mennyi? 4 évesnek tippelem.
    előzmény:
    wbarby (1429)
    2010-01-02  21:55
  20. 2010. január 2. 21:551429.

    Sziasztok lányok

    Attacus nagyon szép képeket mutatott neked. Erről eszembe is jutott, Ankaa végül sikerült megcsinálnod a képet?

     

    Bara, hány éves lesz a kisfiad? Különben én is január végi vagyok, az egy jó széria

    előzmény:
    Ankaaa (1427)
    2009-12-31  10:45
  21. 2010. január 2. 18:441428.

    Hú, ez nagyon gyönyörű lett!!!

    Január végén lesz a kisfiam szülinapja, most neki hímzek egy képet. Sztem februárban belevágok én is ebbe a technikába.

    előzmény:
    wbarby (1423)
    2009-12-26  00:07
  22. 2009. december 31. 10:451427.
    Aranyos vagy köszönöm, de már megkaptam amit kerestem
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960642 (1426)
    2009-12-30  21:00

Címlap

top