Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

90 napos diéta 07.03-tól

Torolt_felhasznalo_344595
Torolt_felhasznalo_344595
Létrehozva: 2006. június 30. 15:39
szia,
tudom már sok ilyen topik indult, de én nem szeretnék csatlakozni már aktívan kínlódó sorstársakhoz. Inkább keresek magam mellé olyanokat, akikben teljes az elhatározás, hogy hétfőtől elkezdik a leszámolást a kilókkal.
Segítsük egymást napról-napra receptekkel, ötletekkel és bátorító szavakkal, hogy egyszer még mi is leszünk versenysúlyunknál.
Harcra fel fiúk-lányok, talán egy jó kis csapat is összeverődik a nagy "szenvedés" alatt.
  1. Torolt_felhasznalo_813250
    Torolt_felhasznalo_813250
    2006. június 30. 18:2126.

     

    Köszi a bíztatást.

    Sokszor elhatároztam már, hogy lefogyok, de sajna a férjem nem partner ebben. Mindig azzal jön, hogy neki így is jó vagyok és jobban tettszem kövéren, mint mikor megismerkedtünk. Persze ehhez tudni kell, hogy Ő közel 120 kg. 3 éve lesz augusztusban hogy együtt élünk, azóta én közel 30 kg-ot híztam!!! 

    Persze nem csak a zabálástól, hormonháztartásom teljesen felborult, amikor abbahagytam a fogamzásgátló szedését.

    Na mindegy! Most nagyon elszántnak érzem magam, mert a ruhaméretem 42-ről 48-ra nőtt!!!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_344595 (23)
    2006-06-30  18:02
  2. Torolt_felhasznalo_322866
    Torolt_felhasznalo_322866
    2006. június 30. 18:1425.

    sziasztok

    én is csatlakoznék, mert egyedül nem megy

    és végre egy tuti időpont, ami nekem is jó  

    jó lenne, ha már az első, hétfői napra adnátok tippeket, mit lehet enni ebédre, vacsira

    a reggeli gyümölcsöket nem tudom, hogy fogom bírni, mert nem vagyok nagy gyümölcsevő  , de a banán le fog csúszni  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2006. június 30. 18:1124.
    sziasztok! Végre egy indulás, amiről nem késtem le Ha megengeditek, én is csatlakoznék!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_344595 (1)
    2006-06-30  15:39
  4. Torolt_felhasznalo_344595
    Torolt_felhasznalo_344595
    2006. június 30. 18:0223.
    szia Noémi,
    üdv (eddig) kicsiny csapatunkban!
    Biztosan sikerülni fog, ha komolyan csináljuk. Márpedig másképp nem is tudjuk majd.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_813250 (22)
    2006-06-30  17:39
  5. Torolt_felhasznalo_813250
    Torolt_felhasznalo_813250
    2006. június 30. 17:3922.

    Sziasztok!

    Ha megengeditek én is csatlakoznék. Kolléganőimtől már sok jót hallottam erről a 90 naposról. Fogytak is tőle szépen. Nekem bajom inkább a mozgással lesz, magas a vérnyomásom és nem bírja a tüdőm a túlzott fizikai megterhelést. Bár ha lemenne 15-20 kg biztos megoldódnának ezek a problémák is.

    Lécci segítsetek, segítsünk egymásnak!

    Noémi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_344595 (21)
    2006-06-30  17:15
  6. Torolt_felhasznalo_344595
    Torolt_felhasznalo_344595
    2006. június 30. 17:1521.
    Tavaly 15kilót fogytam, de júliusban hasnyálmirigy gyulladásom volt, így félbeszakadt a csak gyümölcs reggelire, amivel a 90napost folytatni kell. És vissza is jött belőle , ezért kezdem el újra a tavalyi tapasztalatokkal.
    A mozgással nincs gond, mert épp most vagyunk kerékpár vásárlás előtt illetve imádom a step (mások szerint ugra-bugra ) aerobikot. Szülés előtt rendszeresen (heti 4-5 alkalommal) jártam step aerobikra és kondiztam is, nem mondom, hogy kocka hasam volt, de nem panaszkodhattam a kinézetére. Aztán összejöttem a párommal, költözködtünk, félévig nem volt konyhám (így általában hideget ettünk vagy pizzát rendeltünk) aztán terhes lettem, de voltak komplikációk így nem tornázhattam pocakosan és szép lassan rámrakódtak a kilók. de ennek most szeretnék véget vetni és beleférni a szekrény mélyén lapuló 38-as nadrágjaimba.
    előzmény:
    Edit-9 (20)
    2006-06-30  17:02
  7. 2006. június 30. 17:0220.
    Tavaly mennyit sikerült leadnod? Most miért ugrasz neki ismét? Visszajött valamennyi, vagy még mindig van leadnivaló?
    Te mit voltál vele: fogysz, de a pocid nem megy le, arra mindenképp némi hasizomgyakorlattal kell rásegíteni? Többen tapasztaltuk már ezt
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_344595 (19)
    2006-06-30  16:54
  8. Torolt_felhasznalo_344595
    Torolt_felhasznalo_344595
    2006. június 30. 16:5419.
    szia,
    tudom milyen a 90napos diéta, ugyanis tavaly megcsináltam. A szenvedést eleve a fogyókúrára gondoltam, mert azért valljuk be fogyókúrázni sosem öröm!
    előzmény:
    Edit-9 (18)
    2006-06-30  16:52
  9. 2006. június 30. 16:5218.
    Szia!
    Ha "szenvedésnek" írod, akkor te még nem is tudod, h ez egyáltalán nem szenvedés
    Én már két hónapja csinálom, vasárnap lesz a második víznapom Lazán, minden görcsölés, éhezés nélkül csináltam végig az elmúlt heteket. Most -7 kilónál tartok, a végcél -12.
    Egyáltalán nem gond a délelőtti gyümölcs, és ha nem csak savas gyümölcsöket eszel, akkor még az sem lehet gond, h kikészül a gyomrod, mint ahogy valaki írta. Nagyon bevált a reggeli banán, 11 körül bármi más gyümölcs, 14 óra körül az ebéd, és 6-kor a vacsi.
    Szuepr, h tulajdonképpen mindent ehetsz, mindössze ki kell várni a napját Ma pl. parfétorta lesz a vacsim
    Sok sikert nektek is a fogyáshoz!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_344595 (1)
    2006-06-30  15:39
  10. Torolt_felhasznalo_438145
    Torolt_felhasznalo_438145
    2006. június 30. 16:4217.

    Sziasztok!

    Én is csatlakoznák hozzátok. Tényeg jó ha tudjuk egymást segíteni általában azért zuhan össze a fogyókúrám mert nincs aki biztason így legalább egymást tudjuk majd biztatni.

    Hétfőn reggel bekukkantok kinek hogy megy a gyümölcs reggeli 

    Sziasztok

    Orsi

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_344595 (1)
    2006-06-30  15:39
  11. Torolt_felhasznalo_344595
    Torolt_felhasznalo_344595
    2006. június 30. 16:3916.
    szia Melinda(?)
    üdv köztünk. én biztosan végigcsinálom, mert ősszel megyek vissza dolgozni és jó lenne, ha egy bombázó kismama menne vissza nem pedig egy víziló (ahogy terhességem alatt a kedvesem elnevezett )
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_593132 (15)
    2006-06-30  16:37
  12. Torolt_felhasznalo_593132
    Torolt_felhasznalo_593132
    2006. június 30. 16:3715.

    Szaisztok!Én is indítottam egy ilyen topicot az elején még ment is aztán mindenki elpártolt tőlem !

    Én is szeretném újra kezdeni! Csatlakozhatok hozzátok?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_344595
    Torolt_felhasznalo_344595
    2006. június 30. 16:3614.
    Pontosan. Mindennap reggeilre vmilyen gyümölcs, ebédre és vacsira pedig az adott napnak megfelelő étel.
    előzmény:
    panQ (13)
    2006-06-30  16:33
  14. 2006. június 30. 16:3313.
    olvasgatok közben róal, de vmi még nem tiszta: minden reggel gyümi lehet a reggeli? pl. keményítő napon is?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_344595 (10)
    2006-06-30  16:28
  15. Torolt_felhasznalo_344595
    Torolt_felhasznalo_344595
    2006. június 30. 16:3012.
    szia Anikó,
    az álom nekem is az lenne a szülés előtti versenysúlyomhoz, de én kiegyeznék egy laza 15kg mínusszal is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_220551 (11)
    2006-06-30  16:28
  16. Torolt_felhasznalo_220551
    Torolt_felhasznalo_220551
    2006. június 30. 16:2811.
    Én szeretnék csatlakozni, "csupán" 20 kg-tól kellene megszabadulni.

    Remélem sikerülni fog.

    Neked hán kg a célod?

    Anikó
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_344595 (1)
    2006-06-30  15:39
  17. Torolt_felhasznalo_344595
    Torolt_felhasznalo_344595
    2006. június 30. 16:2810.
    Vhol írja azt is, de azzal nincs semmi különös, mert reggelire csak gyümölcs.
    Ezért is jó ezt nyáron csinálni, mert van választék gyümölcs terén. nemcsak az alma-narancs-banán párosítás.
    előzmény:
    panQ (8)
    2006-06-30  16:25
  18. 2006. június 30. 16:269.
    post=pont
    előzmény:
    panQ (8)
    2006-06-30  16:25
  19. 2006. június 30. 16:258.
    Köaszi!
    post ezt olvasgattam. Reggelit miért nem ír? Az nincs?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_344595 (7)
    2006-06-30  16:24
  20. Torolt_felhasznalo_344595
    Torolt_felhasznalo_344595
    2006. június 30. 16:247.
    bővebben: http://www.mindmegette.hu/index.php?apps=cikk&cikk=12381
    előzmény:
    panQ (5)
    2006-06-30  16:19
  21. Torolt_felhasznalo_344595
    Torolt_felhasznalo_344595
    2006. június 30. 16:196.
    Köszi a figyelmeztetést, de nekem tavaly nyáron hasnyálmirigy gyulladásom volt így nem csinálok semmit ész nélkül...

    Miért nem mától? Mert új hét indul és akkor hajrá.
    előzmény:
    Griffi (3)
    2006-06-30  16:12
  22. 2006. június 30. 16:195.
    Le van ez írva vhol? Vagy ennyi a lényege, amit írtál?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_344595 (4)
    2006-06-30  16:17
  23. Torolt_felhasznalo_344595
    Torolt_felhasznalo_344595
    2006. június 30. 16:174.
    90napon keresztül mindennapra meg van határozva, hogy milyen ételcsoportot ehetsz.
    Fehérje nappal kell kezdeni, a második nap a keményítős nap, a harmadik a szénhidrát és negyedik a gyümölcsnap és ezek váltják egymást. Elméletileg mindent lehet enni, de csak a megadott napon.
    előzmény:
    panQ (2)
    2006-06-30  16:11
  24. 2006. június 30. 16:123.

    Óvatosan ezzel a diétával, a sok gyümölcssavtól reggel egy ismerősömnek szétment a gyomra!  

    És miért nem mától kezded?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_344595 (1)
    2006-06-30  15:39
  25. 2006. június 30. 16:112.
    Szia! Mi ez a diéta?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_344595 (1)
    2006-06-30  15:39

Címlap

top