Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Itt vagyunk régi barátok 2

*zsóka49*
Létrehozva: 2006. június 25. 09:58

Megprobálok uj topikot nyitni. Hátha sikerül beszélgetnünk.Várlak benneteket, akik az Ide, ide régi barátokban voltatok,Hátha igy megy

  1. 2018. július 10. 12:1678876.

    Sziasztok vidám napot.


    Marcsi üdv újra itthon .Makóra mi is készültünk de ez most már kimaradt.

  2. 2018. július 9. 09:0278875.

    Jó reggelt!


     


    Lassan végre majd csak vissza kerülünk a régi kerék vágásba.  Igaz az unoka még alszik de a paprikás krumpli már készül ebédre hiszen nem volt itthon sok alapanyag, de ez is pont jó lesz.


    Manyuska! Én tényleg nagyon örülök, hogy ennyi és ilyen barátunk van , akiktől úgy búcsúztunk el, hogy akkor jövőre hova is megyünk???? Szívesen szervezem az olyan " család-barát- unokás" találkozókat ahol mindenki jól érzi magát, bár ezek nem 4*-os szálláshelyek de van kiülési lehetőség és a gyerekek is késő estig el vannak a kertben.


    ( Jövőre talán Fertőrákos lesz a célpont) 


    Most meg az érettségi találkozó szervezése zajlik ezerrel mert már alig egy hónap van csak hátra. remélem sokan leszünk!


    Hozok pár képet a Makói kirándulásról.


    1. Csapat ( talán) teljes létszámmal


    2. Hagymatikum fürdő bejárat


    3. Amikor a legidősebb csapattag is sodrófolyózik :)


    4. kalandra fel ( a gyerekek egy része )

    előzmény:
    Ibolyka43 (78874)
    2018-07-09  06:02
  3. 2018. július 9. 06:0278874.

    Szervusztok


    Finom  kavet hoztam ebresztobek. .


    Totyi


    Jo,hogy el tudtatok menni erre a szep kirandulasra,nenjetek is minde hova,mig a labatok es derekatok birja.


    Nalunk borus ido van,ma temetobe szeretnek nenni,edesanyam evforduloja van.


    Legyen szep uj hetunk.

  4. 2018. július 8. 16:2078873.

    Sziasztok!


     


    Szerencsésen haza értünk. nem nagyon tudtam bejelentkezni mert egyrészt nagyon szaggatott a WIF, másrészt meg a körülmények, se voltak olyanok, hogy kivonjam magam a forgalomból és netezgessek. 22 fővel voltunk most ebből 15 felnőtt és 7 gyerek, valakinek mindig volt valami kérése kérdése. Nem könnyű olyan szállást találni ahol mindenkinek minden tökéletes, de itt nagyjából össze jött. Igaz az időjárás elég szeszélyes volt, mert még jól el is áztunk tegnap, de vidám csapat volt így már azon is nevettünk amikor a cipőnkből öntöttük ki a vizet. Igaz az egyik barátunknak ekkor tünt fel, hogy már induláskor felemás cipőt csomagolt el. Az egyik barna volt a mások meg fekete. Még szerencse , hogy az egyik bal a másik meg jobb lábas volt és nem két ballábast hozott. Jól éreztük magunkat mi is és a gyerekek is! Megszavaztuk - jövőre is kell egy ilyen " család - barát" kiruccanást szervezni.


    Most igyekszem mindent a megfelelő helyre pakolni ( leginkább a szennyest a mosógépbe) Aztán valami harapnivaló után nézek.


    További szép napot Mindenkinek!

  5. 2018. július 6. 23:0678872.

    Az utolsó kép azért a legjobb, mert ott még olyan fiatal voltam! Ha...ha...ha! S rajta vannak, akik már nincsenek közöttünk. Milyen kár, hogy nekem nincsenek meg ezek a képek, amiket néha a kezembe vehetnék. A fiam, aki profi fotós a maga módján, rólam sosem készít felvételt, mert szerinte rólam nem lehet rendes fotót készíteni....? Hát ez meg milyen már? Holnap megmutatom neki, hogy igenis lehet, pedig nem ő csinálta!


    Egyébként hogy agyon dolgozom-e magam? Igen is, meg nem is. Minden eltelt héttel, minden eltelt nappal érzem, egyre kevesebbet bírok, időnként már csak a fejemben van eltervezve a napi penzum, ami aztán marad, vagy csak félig lett elvégezve. Igy aztán Valikám, magam is ott tartok, ahol Te! Csak gyűlnek a tennivalók, s jól tudom, ha én nem csinálom, akkor senki. A nővérem azt mondja erre, amit persze magamtól is tudok, egyre macerásabb lesz. 


    Persze azért vannak napok, több is, amikor meg megállíthatatlanul teszem, amit kell, másnap meg azon izgulok, vajon ki tudok-e kecmeregni az ágyból. Ha simán kikelek, ismét megy minden, mint a karikacsapás. Ez tart pár napig, majd egyszercsak tényleg fáj már minden porcikám. Ilyenkor csak annyit teszek, amit tényleg muszáj. Sajnos az idő múlik, és az erő fogy. Én mindig azt érzem, s szerénytelenség nélkül mondhatom, dolgoztam annyit az életemben, mint több ember együttvéve. Persze tudom, vannak így mások is, főleg az én korosztályomból, s főleg olyanok, mint magam is, akik bizony nem voltunk úgy eleresztve otthonról, akiknek nem járt minden "alanyi jogon", hanem kőkeményen meg kellett dolgozni mindenért. Akik ma megbecsülünk minden apróságot, őrizzük a megteremtett javainkat, nem dobálunk el semmit, (mondjuk én nem gyűjtögetek), vigyázunk mindenünkre, amit keserves évek alatt megteremtettünk magunknak. Hú..., tudnék mesélni, hogy tanultam távol az otthonomtól (már nem is volt igazi otthonom), hogy tartottam el magam a csekélyke ösztöndíjamból..., itt már leesett a hó, nekem nem volt sem cipőm, sem télikabátom, hajaj, de már ez mind történelem. Én egyáltalán nem csodálkozom magamon, amiért olyan lettem, amilyen vagyok.

    előzmény:
    precon (78867)
    2018-07-06  09:04
  6. 2018. július 6. 22:3778871.

    Ibolyka! Az elmúlt hét végén mi is majdnem megfőztük azt a bizonyos 10 kg barackot a barátnőmmel, aki akkor épp nálam volt. Aztán kiderült, a barackért sorba kell állni, vagyis várólistára kerültünk. Én akkor lemondtam. Aztán a kertszomszédom felajánlotta, tud adni kb. 3 kg barackot, amint beérik. Neki is van sok megrendelője, ezért ad csak ennyit. Nekem nem is kell több, csak süteménybe szoktam használni, ennyivel meg simán elbírok magam is. Ma láttam, lassan készíthetem az üvegeket, aztán főzhetem magam a lekvárt. Tudom, hogy nagyon finom, párja nincs a házi baracklekvárnak, de mivel én a hagyományos módon rakom el, semmi zselésító, csak a főzés (sokáig), végül bele a cukor, na ehhez nincs sok türelmem, ezért elég a kevés is.

    előzmény:
    Ibolyka43 (78868)
    2018-07-06  11:53
  7. 2018. július 6. 22:3178870.

    Valikám! Ha elnézem ezeket a képeket, könnybe lábad a szemem! Milyen nagy várakozással készültem - nekem az első - találkozóra, Révfülöpre. Ott azért ért némi csalódás, de akik fontosak voltak ismeretlenül is, velük végig jó volt mindig beszélgetni, megosztani gondokat, bajokat. Az első fotón, ami itt, az általam szervezett talin készült, a miLacink az én megmentőm volt, hisz én sosem voltam, ma sem vagyok egy nagy bográcsozó, de segített mindenki, hártyázni a vadat, amit én előző éjszaka már félbehagytam, nem volt már erőm előkészíteni úgy, ahogy kellett. Lehet, nem lett olyan ez a találkozó, mint szerettem volna, úgy alakult, ahogy, de sosem fogom elfelejteni.


    Tegnap este hirtelen elhatározásból döntöttem, így ma megjártam a Szigetközt. Mint írtam, Gyöngyi barátnőméknek van ott egy kis nyaralójuk. (Egyébként épp idén tavasszal volt 30 éves a mi barátságunk  kezdete.) Régen évente, szinte minden aug. 20-i szabadságos napokat ott töltöttem. A táj varázslatos, a Kis-duna ág egy csoda. Ma mindkét kiskutyánk megismerkedhetett a vízzel is, Nosztro amúgy egy "Búvár Béla', ahogy a menyem nevezi, nagy élmény volt neki az apró halakkal való ismerkedés, a lépcsőn való közlekedés a vízbe. A kislány, Maya nem nagyon szereti a vizet, mivel kiskorában beleesett egy medencébe, de még ő is bemerészkedett egy kis időre, magától. 


    Az elmúlt héten nálam voltak Gyöngyiék, említettem, milyen jó lenne már végre enni egy jó körömpörköltet, amit én azért nem csinálok, mert csak én enném egyedül, kicsit meg nem lehet ebből főzni. Mit mondjak, amikor este megtudta, hogy ma érkezem, azonnal bevásárolt körömből, csülökből, és ezzel várt. Persze volt benne bőven igazi pörkölt is, amit külön főzött, végül került egybe, mivel a körmöt sokáig kell főzni. Még nem tudom, hogy alszom majd az éjjel, mert ennyi finom körömpörit még sosem ettem meg egyszerre, főleg nem hiányzó epehólyaggal. János, a férj is szabit vett ki, és azzal búcsúzott, hogy ezt mindenképp ismételni kell.


    Holnap estére pedig éttermi vacsora vár ránk, nagylány unokám érettségi ünnepségét tartjuk (menyemnek fogat húztak, ezért tolódott idáig). 


    Jól el is fáradtam, amint haza értem, még kiszaladtam leszedni az uborkát, összekapkodtam a ringlót, ami lehullott. S milyen jól tettem, most jött egy kis zivatar. Ruhák már száradnak, mindenem csupa kutyaszőr (nincs klíma a kocsiban), izzadás, bár nem volt meleg, az úton hazafelé patakokban folyt a fejemről az izzadás.

    előzmény:
    precon (78867)
    2018-07-06  09:04
  8. 2018. július 6. 22:3178869.

    Valikám! Ha elnézem ezeket a képeket, könnybe lábad a szemem! Milyen nagy várakozással készültem - nekem az első - találkozóra, Révfülöpre. Ott azért ért némi csalódás, de akik fontosak voltak ismeretlenül is, velük végig jó volt mindig beszélgetni, megosztani gondokat, bajokat. Az első fotón, ami itt, az általam szervezett talin készült, a miLacink az én megmentőm volt, hisz én sosem voltam, ma sem vagyok egy nagy bográcsozó, de segített mindenki, hártyázni a vadat, amit én előző éjszaka már félbehagytam, nem volt már erőm előkészíteni úgy, ahogy kellett. Lehet, nem lett olyan ez a találkozó, mint szerettem volna, úgy alakult, ahogy, de sosem fogom elfelejteni.


    Tegnap este hirtelen elhatározásból döntöttem, így ma megjártam a Szigetközt. Mint írtam, Gyöngyi barátnőméknek van ott egy kis nyaralójuk. (Egyébként épp idén tavasszal volt 30 éves a mi barátságunk  kezdete.) Régen évente, szinte minden aug. 20-i szabadságos napokat ott töltöttem. A táj varázslatos, a Kis-duna ág egy csoda. Ma mindkét kiskutyánk megismerkedhetett a vízzel is, Nosztro amúgy egy "Búvár Béla', ahogy a menyem nevezi, nagy élmény volt neki az apró halakkal való ismerkedés, a lépcsőn való közlekedés a vízbe. A kislány, Maya nem nagyon szereti a vizet, mivel kiskorában beleesett egy medencébe, de még ő is bemerészkedett egy kis időre, magától. 


    Az elmúlt héten nálam voltak Gyöngyiék, említettem, milyen jó lenne már végre enni egy jó körömpörköltet, amit én azért nem csinálok, mert csak én enném egyedül, kicsit meg nem lehet ebből főzni. Mit mondjak, amikor este megtudta, hogy ma érkezem, azonnal bevásárolt körömből, csülökből, és ezzel várt. Persze volt benne bőven igazi pörkölt is, amit külön főzött, végül került egybe, mivel a körmöt sokáig kell főzni. Még nem tudom, hogy alszom majd az éjjel, mert ennyi finom körömpörit még sosem ettem meg egyszerre, főleg nem hiányzó epehólyaggal. János, a férj is szabit vett ki, és azzal búcsúzott, hogy ezt mindenképp ismételni kell.


    Holnap estére pedig éttermi vacsora vár ránk, nagylány unokám érettségi ünnepségét tartjuk (menyemnek fogat húztak, ezért tolódott idáig). 


    Jól el is fáradtam, amint haza értem, még kiszaladtam leszedni az uborkát, összekapkodtam a ringlót, ami lehullott. S milyen jól tettem, most jött egy kis zivatar. Ruhák már száradnak, mindenem csupa kutyaszőr (nincs klíma a kocsiban), izzadás, bár nem volt meleg, az úton hazafelé patakokban folyt a fejemről az izzadás.

    előzmény:
    precon (78867)
    2018-07-06  09:04
  9. 2018. július 6. 11:5378868.

    Szervusztok


    Gitta


    Orvendek.hogy jol sikerult a szuletesnapi unnepseged.


    Totyi


    Jo.hogy tudtok menni kirandulni.


    A tegnap 10 kg kajszibarackot foztem dzsemnek.elegge megfajult a derekam.de 26 uveg lett es gyonyorkodom bennuk,olyan finom es szepek.


     


    Legyen szep delutanotok.


    Valoban jo lenne egy zartklub.

  10. 2018. július 6. 09:0478867.

    Gittám most már tényleg jobb lenne egy zárt topik lehet hogy meg lehetne csinálni ha írnánk az NLC nek.


    Sorbet Erzsike is már nagyon régen nem volt,és bizony a régi tagok elhagytak minket sokan az égi mezőn vannak.Ne dolgozd azért agyon magad.Nálunk minden szalad nagyon látszik hogy elhagytam magamsemmi nem érdekelt így másokat sem.Most rájöttem hogy ha én nem törődök semmivel akkor bizony minden marad.Kénytelen vagyok összekaparni magam mert ez így nem mehet tovább.Nagyon el akartam menni és ezért csak a hivatalos dolgokat akartam lerendezni,hogy ne hagyjak magam után gondokat.De egyenlőre látom még maradok egy kicsit így összekapom magam.


    Egy kis nosztalgia képekben.

    előzmény:
    dundori (78865)
    2018-07-05  17:09
  11. 2018. július 6. 08:5078866.

    Sziasztok.


    Ismét vége egy hétnek.Marcsi készülődsz?


    Gittám nagyon jó barátnőd van ,örülök hogy jól sikerült az ünneplés.


    Kincsike sajnos ebben a változékony időben könnyen lehet lebetegedni,csak a gyerekek ne legyenek betegek azoknak még rosszabb mint nekünk felnőtteknek.


    Rózsa látom sokat unokázol legalább azokkal vidám vagy.


    Mandula Évike milyen jó hogy néha be kuk 


    Mollyt nem láttam már rég remélem nem beteg.


    Julika biztos szépeket alkotsz és jársz a különböző klubokba.


    megvagyot látom a facén nagyon jó kis klubélet van náluk


    Olvasom hogy Gitta és Marcsi is készül vizsgálatokra hősiesen bevallom nekem is van még két vizsgálat amit tologatok már másfél hónapjasemmi kedvem menni .Pedig vissza kellene mennem az összes lelettel a doktornőhöz,két hetet adott annak már másfél hónapja

  12. 2018. július 5. 17:0978865.

    Kedves Barátok!


    Ha nem akartam, hogy írás közben percenként felszólítson a rendszer, hogy megszakad a kapcsolat köztem és a szerver között, akkor azt a lehetőséget választottam, hogy nem a mi oldalunkat hívtam be, mint régen, hanem az NLC-t, ezen belül a fórum oldalát, aztán megkerestem az ajánlat közül az "Itt vagyunk...."-ot. Ha már túl régen írt ide valaki, akkor kereshettem a fórumon belül, névre, topic címre, de sosem sikerült.


    Lehet, jó módszer ahhoz, hogy rostálják a nemlétező topicocat,de meglehetősen bosszantó ahhoz, ha a megszokott utat keresed, de nem találod. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy lassan minket is úgy kezelnek, mint az elhaló-kimúló topicokat.


    Totyinak akartam délelőtt írni, de lemaradt: Ez a kisházas meló már annyira hiányzik nekem, mint néhány púp a hátamra. Amikor csak eszembe jut, hogy mit kell ott csinálnom, már égnek áll az összes hajamszála, pedig nincs sok belőle. Annyira elfáradtam az elmúlt két napban, hogy az ellenségeimnek sem kívánnám, főleg, mert azt remélem, talán nincsenek is ellenségeim. Szeretném leírni az ezzel kapcsolatos teendőket, szívesen elmondanám, ha anno a zárt topicot választottuk volna, és még sok minden mást is szivesen megbeszélnék VELETEK, de elvetettétek ezt az ötletet. Talán azért, hogy nem tud csatlakozni senki, aki pedig akarna. Persze kiderült azóta, hogy az az egy-két fő, aki akart, az sincs mostanra már sehol. Nem tudjuk pl., hol van Molly? Lehet nem érezte a napi törődést? Meghaltak néhányan, aki napi szinten itt voltak, jól érezték magukat. A törzstagok pedig lemorzsolódtak. (Megyvagyok, Stadber) jutott hirtelen eszembe. 


    Ha most előveszem a névsort, amit anno Révfülöp kapcsán csináltunk, el sem hiszem, hányan maradtunk....


    Mandula Évike! Nem dolgozom ám odakint reggeltől estig! A napos, meleg órákat offolom, inkább kora reggel és este, amikor mások már túl a vacsorán, tisztálkodáson. Olyankor jövök be a locsolásból, és bevallom, csúnya szavakat mondogatok, és irigykedem azokra, akik már túl vannak a vacsorán, a fürdésen. De nem vagyok nagyon durva, végül erőt veszek magamon, belépek a kádba és rimánkodok, hogy a fürdés végén ki is tudjak lépni.


    Mivel a héten szabin vagyok kutyaügyileg, holnap kivétel lesz, még nem tudom, hogy hány kiskutyám lesz, akik már második hete szintén a szabin lévő gazdikkal otthon töltik a nyarat. Holnap a gazdik a Szigetközbe utaznak Ausztrián keresztül. Az egyiknek nincs útlevele (kutyának), a másik, akinek van, nem bírja a meleget a kocsiban (nincs klíma). S még az is lehet, nem tudják vinni egyiket sem, mivel egy horgásztó melletti céges napra mennek.

  13. 2018. július 5. 09:0178864.

    Totyi! Nekem meg lejárt a 3 év, szintén a gasztroenteorológiás. De ott nekem nem a gyomromat szokták tükrözni. Időpontot kellene kérnem, de halogatom. Ugyan azt érzem, amit Te, ha rágondolok. Minden nap elhatározom, hogy holnap aztán tényleg kérek időpontot.


    Ma korán akartam kezdeni a kiskertemben, mert nagyon meleget igértek, gondoltam, hajnalban még kellemesebb lesz odakint. Már majdnem 8 óra volt, mikor felébredtem. Igy aztán összeszedtem magam és indulok bevásárolni, csak előbb még körbe járok, becsukom az összes zsalugátert, amit persze jóval korábban kellett volna.

    előzmény:
    totyogoka (78863)
    2018-07-04  19:11
  14. 2018. július 4. 19:1178863.

    Szép napot!


     


    Nem vagyok valami jó passzban! Mióta megjöttem Boszniából, mindig fáj a torkom. Voltam a gégészeten ahol először légcső gyulladást állapítottak meg , kaptam rá antibiotikumot is . Be is szedtem de csak nem akar elmúlni. Most visszamentem és most meg azt mondja a doki, hogy ez a reflux okozta nyelőcső felmaródás. Adott beutalót a gasztroenterológiára. Ma felhívtam Őket ahol viszonylag rövid várakozási    idővel ( 3 hét múlva) tudnak fogadni, de közölték mindjárt a rossz hírt ís. A nagyon kedves szimpatikus főorvos asszony csak a régi ismeretségre való tekintettel fogad mert megy nyugdíjba és már hetente csak egyszer rendel. Gondoljam meg jól hogy meg is fog tükrözni mert csak így tud pontos diagnózist mondani aztán át is fog adni az utódjának. Most aztán benne van a zabszem a hátsómban. Nem ez lesz az első , tudom mivel jár, de ha rágondolok már attól is ki ver a víz!


    Gitta! Szép szülinapi ajándék az az érettségi bizonyítvány! Én is nagyon elégedett lennék majdan ha az enyém is ilyet hozna. Gratulálok ! A kis házban is igen fárasztó munka az amit csinálsz de a végeredmény a fontos . Gyöngyöske olyan mint egy tündér. Mindent elővarázsolt Neked! 


    Mindenkinek további szép napot!


    ( Megyek keseregni tovább mert most nagyon tudom sajnálni magamat!)

  15. 2018. július 4. 14:1978862.

    Kedves Mandula Évike! Nem vagy kilógó, inkább hiányzó!!!! Nagyon kedves vagy, köszönöm a köszöntést. 


    Valóban meg volt a családi összejövetel az elmúlt vasárnapon, főleg, mert itt voltak a barátnőmék, akik már pénteken érkeztek, vasárnap este indultak haza Móvárra. Ott a férj még aktív dolgozó, hétfőn már a munkás napok várták.


    A családom minden egyes tagja, apraja-nagyja (idézve Marimamát) itt volt, gondolhatod, hogy volt némi fennforgás. Persze semmi komolyabb káosz, mert a barátnőm már otthon megsütötte a tortámat, megfőzte a halászlét, halakat beírdalta,itt csak megsütöttük a keszeget, befőzte a halászlébe a pontyszeleteket, még a sósrudat is otthon készítette el.


    Jó volt együtt ez a három nap, főleg, hogy a családommal együtt fogyasztottuk a sok finomságot. Szombaton a lányom és családja, vasárnap a fiamék voltak itt velünk.  A vasárnapi ebéd csúcspontja pedig a legnagyobb unokám (Lilla) érettségi bizonyítványa volt, ami minden várakozásomat felülmúlt. Még matekból is megkapta a négyest, minden más tárgyból is jó és jeles érdemjegy került az érettségi bizonyítványába. Németből, angolból pedig dicsérő oklevelet kapott.


    Ebédre nem hozta, de ebéd után betoppant az "unokavő" jelölt is. Osztálytársak, padtársak, majd barátok, végül szerelmespár lettek, a srácot Petinek hívják, nagyon jól teljesített az érettségin, a helyi egyetemre jelentkeztek mindketten. Most már csak az a feladat, hogy várjuk a pontszámok kiírását. Lilla szerint ilyen eredménnyel bármelyik egyetemre felvennék őket (szerintem azért az orvosira, jogra talán nem, bár én nem értek hozzá). Azért is gondolom, mert a középiskolájuk közgazdasági szakirányú volt. A fiú az itteni közgazdaságtudományi karra, Lilla ezen belül turisztikai, idegenforgalmi szakra jelentkezett.

    előzmény:
    mandula2 (78853)
    2018-07-03  10:36
  16. 2018. július 4. 14:0278861.

    Kedves Ibolyka! Nagyon köszönöm a köszöntést, igazán jól esett. Tegnap nem voltam gépközelben, kora reggeltől mondhatni késő estig erőltetett menetben "nyomtam" a kisházi feladatokat. Mondhatnám, elég sz.....r meló, de inkább azt mondom helyette, elég cefre munka volt. Ma szintén kora reggeltől majdnem idáig tartott, de szerencsére elvégeztem amit kellett. 

    előzmény:
    Ibolyka43 (78855)
    2018-07-03  11:50
  17. 2018. július 4. 13:5678860.

    Totyikám! Köszönöm a virágokat, a kedves szavakat, a torta gyönyörú. Remélem finom is, mert az enyém már elfogyott. Gyöngyös barátném sütötte (orosz krém), nagyon finom volt. Mostanság néha szivesen eszem, ennék finomságos tortaszeleteket. Mivel épp akkor nincs, amikor kellene, nem töröm magam, hogy másnap, harmadnap beszerezzem. Helyette - sajnos - marad a fagylalt a fagyasztóból, sajnos meg is látszik rajtam.

    előzmény:
    totyogoka (78856)
    2018-07-03  13:30
  18. 2018. július 4. 13:5378859.

    Kedves Kincsike! Köszönöm a jókívánságodat, nagyon kedves vagy, igazán jól esett!

    előzmény:
    er54 (78857)
    2018-07-03  21:07
  19. 2018. július 4. 13:5178858.

    Valikám! Nagyon köszönöm, kedves vagy, hogy ebben a viszontagságos napokban én is eszedbe jutottam.

    előzmény:
    precon (78854)
    2018-07-03  11:16
  20. 2018. július 3. 21:0778857.


    Gitta 


    Kivánunk  nagyon boldog  születésnapot szeretettel


  21. 2018. július 3. 13:3078856.

    Gitta!!


     


    Nagyon sok szeretettel köszöntelek Születésnapod alkalmából!!!!!


     


  22. 2018. július 3. 11:5078855.

    Szervusztok


    Dundori


    Isten eltessen sokaig jo egeszsegben.boldog szuletesnapot kuvanok szeretettel.


  23. 2018. július 3. 11:1678854.

    Sziasztok csak gyors be kuk.


    Gittám nagyon sok boldogságot kívánok a születésnapod alkalmából.

  24. 2018. július 3. 10:3678853.

    Kedves Gitta!  


    Biztosan sokan köszöntöttek már a családból és a baráti körödből is. Én, mint amolyan kilógó, ezúton küldöm jókívánságaimat.


    Érjél még meg sok-sok évet erőben, egészségben, szeretetben. Maradj ilyen agilis és örökmozgó még nagyon sokáig.


    Isten éltessen!!!


    Ölelés: mandula

    előzmény:
    dundori (78851)
    2018-07-02  15:34
  25. 2018. július 2. 20:4078852.

    szép  estét   


    Szabadságoltam magam  pihenéssel  töltjük  a napokat  szombattol  2 hétig


    Az elmult  héten  a  bölcsiböl  hazahoztam  egy  jó  kis  náthát mert  Gergőért én mentem minden  nap és  a  dadusok  


    mind  megfázással küszködtek  és  én szépen  elhoztam töllük .Torok fájással  kezdődött  most csunyán köhögök és  folyik az orrom a közérzetem sem jó.


    Unokák és  anyájuk a  messze mamáéknál vannak  a fiam dolgozik hazakellett jönnie  .


    Pisti holnap  viszi  a kocsit szerelőhőz ,az  olajcsere  megvolt  a mult héten de még valami  hiba  van .


    Örülök  hogy olvashattam Rozsát   és mindannyiotokat  akik erre  jártak .


     

Címlap

top