Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2018. február 4. 17:12276901.

    Szervusztok.


    Picit ideültem a géphez, látom sokunknak lazítós napja lesz. Annyira szép idő volt délben, hogy kimentem egy kicsit, és 40 percet kint tudtam maradni, nagyon elégedett vagyok magammal. Picit főztem is, de sajnos az ízeket még nem érzem igazán.


    Borsikám, remélem nem lesz következménye a tegnapi napnak, ejnye-bejnyét azért küldök.


    Magdikám szuper az a torta, igaz az édesség még nemigen van az étlapomon, de ebbe lehet hogy beledugnám az ujjam.


    Erika, gratulálok Bettinek, szuper csaj, akár a nagyanyja.


    Bocsánat, hogy külön nem szólok mindenkihez gondolataimban MINDENKI benne van.

  2. 2018. február 4. 13:24276900.

    Hú..az a torta!! Nagyon megkívántam! Pedig most egy kicsit vissza kell vennem a kajálást, mert elszaladt a ló..vagy a kilók velem.


    Erika irigylem a lányod..remek munkája lehet. Én fiatal koromban nagyon szerettem volna vagy lakberendező, vagy kirakatrendező lenni. Csak akkor ez olyan nem kívánatos szakma volt, burzsuj! Meg hát az érettségi után alig vártam, hogy egy kis pénzt keressek, inkább elmentem dolgozni.


    Borsika..tényleg..nem ismerted meg még a családodat? Nálunk ha mondják, hogy gyertek elmegyünk ide- vagy oda..azt biztos mindig kerülővel érünk oda...de lehet egész máshol kötünk ki.


    Mondjuk elindulunk pizzázni egy adott helyre, de az biztos valamelyik annál sokkal jobb helyet tud..és akkor oda megyünk..aztán azon keseregnek..jobb lett volna az előző!


    És mindig viszek pulóvert, nagykabátot..szóval úgy öltözök..lehet erdőn át megyünk..gyalog.


    Itt volt a lányom..kivitte a Zsuzsit az állomásra nem várja otthon senki..ráért. (a vejem kiment az apjához Domaszékre..ott van műhelye ..valami elromlott a kocsijában és ott tudja megjavítani)


    Beszéltem a fiammal, bepucolták a házat..most már majd belül csempéznek..szóval halad.

  3. 2018. február 4. 12:45276899.

    Egy szelet torta a délutáni kávéhoz???


    Igaz nem én sütöttem / J. /...és paleo ....de nagyon finom.

  4. 2018. február 4. 11:57276898.

    Lányok, kedves hugocskáim, igenis értettem. Máskor elővigyázatosabb leszek.


    Autókázáshoz öltöztem. Ki gondolta, hogy setálni lesz kedvük. Elteszem a vászocipőt tavaszra. Hapci!  ...Erika a Chanel még nagyviágibb divat cég. Veled örülünk, hogy ilyen menő helyen dolgozik az uncsid. 


    Lányunokások ide! Milyen szemöldök mintát találtam jöttömben-mentemben:


     


     

    előzmény:
    harangvirag08 (276896)
    2018-02-04  10:43
  5. 2018. február 4. 11:37276897.

    Szervusztok


     Itt is ragyogóan süt a nap. Nálam is lusta nap lesz, mivel alig aludtam az éjjel.


    Borsikám, ha közelebb volnál, biz isten kiporolnám a hátsód. Hogy lehetett vászoncipőbe elmenni.


    Erika, Betty igazán jó munkát fogott ki. Biztos keményen kell dolgozni, de az, hogy világot lát, kevés fiatalnak adatik meg.


    Magdika, valami jó könyved van? Ma nem lesz  Boscó látogatás?


    Mindenkinek nagyon kellemes vasárnapot kivánok és jó egészséget. Bizva, hogy Julika gépe is megjavul.

    előzmény:
    harangvirag08 (276896)
    2018-02-04  10:43
  6. 2018. február 4. 10:43276896.

    Szép napot Mindenkinek!


    Erikám ....nálam is olyan olvasós, filmnézős, rejtvényes nap lesz.Igaz nagyon szépen süt a Nap ....de ma nem megyek sehova.


    Bettinek nagyon érdekes lehet a munkája ...rengeteg helyre eljut.Biztosan keményen kell dolgozni...de megéri.


     


    Olvastam Borsika milyen finomságokat evett és  megint nem vett fel " rendes cipőt ....ejnye-bejnye tessék jó mélyre elrakni azt a vászoncipőt ....majd jó lesz tavasszal.Pedig van nekünk egyforma bakancsunk ....ami eléggé  strapabíró.Gondolom az élménybeszámolón a régi évekről időnként kikerekedett az unokák szeme...szinte hihetetlen sok minden a mai világgal  összehasonlítva.


    Nálam is csirkeszárny lesz ....mézes mustárosan .Csatlakozom Ernőhöz : én sem szeretem a szerecsendiót egyszer túladagoltam ...na meg curryt....abból meg túlettem magam egy ételből  amiben volt.


     

    előzmény:
    erry (276895)
    2018-02-04  09:40
  7. 2018. február 4. 09:40276895.

    Szervusztok!


     


    Itt derűs az  idő, nulla fokot mutatott a hőmérő....a háztetőn még látszanak a hó nyomok.....


     


    Ma lusta napot tartok.......olvasás, rejtvény fejtés....semmi munka csak az élvezet......


     


    Borsika finomakat ettetek, ügyesek a gyerekek......Azért egy kis fejmosás is kijár Neked.....Hogy mehetsz el télen vászoncipőben? Remélem nem lesz semmi következmény az átázott cipő miatt.....


    Marika nekem is vannak gondok az új fűszerekkel.....Ernő  fintorog először, hiányolja a régi ízeket..aztán lassan megszokja..kivétel a szerecsendió.....azt nem bírja....


    Julika remélem hétfőn sikerül megcsinálni a gépet és végre tudsz jönni.....Tudod, hogy hiányzol! Az avokádó krém nekem is a kedvencem....


    Annuska múlik a nátha?


    Magdi ma merre mész? Lesz Boscó látogatás?


    Sacika lenne egy kérdésem, ha tavasszal elültetem a tulipán hagymákat, akkor az az idén nem fog virágozni ugye? Mi lenne ha betenném cserépbe és itt az ablakban hajtatnám?


    Nem tudok képet mutatni Bettiék munkájáról, hiába hozott egy jó párat, nem mutatja igazán a szépséget, amit én is csak elmondásból tudok. És amit rosszul tudtam, nem a Zarának dolgoztak, hanem Coco Chanelnek......Legközelebb Svájcba megy, utána Párizs....bejött neki ez a munka.....


     


    Kisütött a nap....Remélem nálatok is hasonló az idő.......Legyen szép napotok!!!!!

  8. 2018. február 4. 06:47276894.

    Jóreggelt, szervusztok, szép Vasárnapot, kellemes időtöltést kívánok Kicsit korán van még tudom. Most van net, "kihasználom." Tegnap hazahozott engem  fiatalság, nekik meg  azt mondtam, h. az élet minden pillanatát használják ki, élvezzék, mert sosem lesznek még egyszer 20 évesek. Ez jó témaindító volt, hazáig meséltettek, ..milyen  is volt az "én időmben" az illedelmes és illetlen  viselkedés. Elemében voltam, ..ők meg biztattak, ..még rá is tettem egy kicsit a sztorikra!! Náluk  újabb modern ételt  ettem, ..mondjam   mit??? ...Jó, ha ilyen  "tömegesen"  kéritek, akkor mondom.  


    Nyugi, mindjárt eszembe jut a szendvics krém neve, . Zöld fűszernövényből van,..hmm rukkaola, ..majdnem rubeolát írtam,   ...szószos pritott kenyérkék, sok sok feldarabolt szines zöldséggel, mit tudom én: feta sajttal, meg egy másik sárgával. ... Ez volt az előétel. Volt egy májkrémes szósz is, de az nem érdekelt. Aztán jött a milánói makaróni. Csak marhahúsból  volt, de nem volt nehéz a gyomornak, mert az ízesítés pikánssá tette. Aztán volt  édesség  is, ..azt már nem tudtam enni, csak nézegetni.  


    Azért soroltam fel ilyen részletesen, amit ettem, mert pl. Marika is, Julika is, Sacink is, ....szóval Ti olyan precízen, ötletet adóan leírjátok. Gondoltam, én is kiteszek magamért. 


    Ja, a nagy evészet előtt autóztunk is a környéken és sétáltunk a friss havazásban,  ..ámultam a nagy hópelyheken, közben szép lassan átnedvesedett a vászon cipőm. Ki gondolta, hogy séta is lesz a programban? A  jó kis vízálló bakkancsom meg otthon punnyadozik a polcon.  Gondoltam ám  Rátok is, vajon Ti is kaptatok-e ebből a hófehér csodálatos égi áldásból, ..aztán, hogy megmarad-e vagy elolvad? ..Kell bevennem valamit, ami elállítja a szófo@ásomat,..elnézést kérek:  ..már megent elszaladt velem a kocsi. 


     


     


     


     


     


     

    előzmény:
    Sacika44 (276891)
    2018-02-03  16:40
  9. 2018. február 3. 21:45276893.

    Pötyikém,már kiderült. 


    Köszi a választ.


    Megnéztem a Testről lélekről filmet. Érdekel valakit? 


    Jó éjt. lefekszem. 

    előzmény:
    potymama (276892)
    2018-02-03  20:57
  10. 2018. február 3. 20:57276892.

    Ildikó


    gyorsan megírom, mert nem tudok itt lenni a gépnél  nekem a Black  Kinght filmből 9 ig  van meg és a 13.rész ...a feliratból 10.


     

  11. 2018. február 3. 16:40276891.

    Szervusztok!


    Pötyi Balázsnak nagyon boldog névnapot kívánok!


    Saci a mi Papánk is azokat az ételeket szereti amit írtál.Még a fasírt is jöhet.Ha valamibe más fűszert teszek a megszokottnál, már észreveszi.Itt vannak a gyerekek nem nagyon szól.Mikor elmentek megkérdezi, hogy mit raktam bele mert más volt az íze.


    Köszi a sportszelet mázát.


    Borsika már nagyon hiányoltam a hosszú írásaidat.Jó szórakozást délutánra.


    Julika finomat főzött Timi.A cicák már rendbe jöttek?Nagyon várom, hogy ide is tudj írni.


    Magdi jó dolga van Bosconak.Mindig kap finomságot és nem hagyod sokáig egyedül.


    Annuska nagyon vigyázz magadra.Borzalmas ez a köhögés.Mi is jó sokáig elhúztuk és még most sem vagyunk százasok.


    Zalai lányok ti is vigyázzatok.Főleg ha még havat is kell lapátolni.Itt szakad, de el is olvad.

  12. 2018. február 3. 16:12276890.

    Annuskám,már voltam nála 11 óra körül, 3/4 12- ig. 


    Most itthon vagyok, nem megyek el, mert csúszik az út. 


    Kicsit a  bejárat előtt elsepregettem a havat, hogy elérjem a kutya edényét. Neki kell egy kis kaja.


     


    Magdikám, kösz az infót, akkor Pötyinél is hiányozni kell két résznek. De a feliratnak is. 


     

    előzmény:
    Nusimama (276889)
    2018-02-03  15:36
  13. 2018. február 3. 15:36276889.

    Szervusztok


     Hull a hó és hózik......


    Sacika, Alinának nagyon sok boldogságot és jó egészséget kivánok


    Pötyike,Balázsotoknak sok szerencsét és boldogságot.


    Marika, örülök, hogy már a nehezén tul vagy. Én sajna ugy ugatok, hogy nagyon rossz még hallgatni is.


    Ildike, ha mész Anikóhoz, nagy ölelést küldök Neki.


    Julika, csinálj már valamit azzal a betyár belépéssel. Hiányzól.


    Mindenkinek szép hétvégét kivánok.

    előzmény:
    harangvirag08 (276886)
    2018-02-03  14:50
  14. 2018. február 3. 15:35276888.

    A lüke fejemmel elfelejtettem: Pötyikém Balázsnak boldog névnapot!!!!!!!!!!

    előzmény:
    erry (276887)
    2018-02-03  15:34
  15. 2018. február 3. 15:34276887.

    Szervusztok!


     


    Nagy pelyhekben szakad a hó......bele sem merek gondolni mi lenne ha ez így esne reggelig......


    Megjött Bettim, evett ivott, beszélgettünk.....jött érte a barátja és el is mentek......Kaptam tulipán hagymákat....


    Kora reggel a piacon kezdtem, figyeltem Borsikát, mert a hozzájuk közel eső MDF piacra mentünk....sikeresen eláztam....az ernyő a kocsiban volt.....Megfőztem mára és előkészültem holnapra......csak ötletnek: ma ragu leves, rántott hal rizzsel és tartárral....holnap a maradék leves lesz és csülök pékné módra.....céklával.....ezt is ma főztem meg....


     


    Julika finom ebédetek volt, loptam az ötletet......


    Sacika Alinának én is sok boldogságot, sikeres életet kívánok!!!!!!


    Remélem kedves betegeink, hogy már jobban érzitek magatokat, gyógyulásra fel!!!!!!


     


    Most jön egy kis pihi, olvasással egybe kötve......vár a Nők Lapja.....és a könyvem is.......


     


     

  16. 2018. február 3. 14:50276886.

    Sziasztok!


    Ildikém a fim itt van 9-ig és külön jött a 13. Feliratból : 8 az utolsó.


    Pötyikém ...Balázsnak sok boldogságot kívánok névnapja alkalmából!


    Nálam csendes nap van.Délelőtt megtettem a napi sétámat ...elmentem a könyvtárba .


    Annuskám jobban vagy?


    Borsikát is hiányoltam ...most örömmel olvasom,hogy ma unokás napja van.


    Jó volt látni a Doktort újra.

    előzmény:
    franci47 (276885)
    2018-02-03  13:11
  17. 2018. február 3. 13:11276885.

    Borsikám, itt bizony esik ahó. Nagy pelyhekben és sűrűn. 


    Tegnap éreztem is,hogy jönni fog.


    Most elmegyek pihenőbe. Fekszem, olvasok, és lehet, hogy el is alszom. Kell ez a pihenő nekem.


    Bea rétesétől úgy jártam, mint a jóllakott kismalac.


    Majd várom a választ Black ügyben. 

    előzmény:
    BORS (276884)
    2018-02-03  12:16
  18. 2018. február 3. 12:16276884.

    Boldog ünneplést kívánok, Alinkának én is gratulálok Sacika, légy szi ezt is átadni. Kiürült-e már a Mama-hotel?  Kívánok még boldog névnapot Pötyi Balázsának is. Nektek kellemes hétvégét. Tegnap millió dolgom volt, írásos is meg menőkés is. Kedves gyengélkedőimnek jobbulást kívánok. Ildike, hogy van a vállad, a fájó részeid? Javult-e valamit? Marika neked is teljes jobbulást, a köhécselés múljon el. Vigyázni, meg ne fázzatok, csalóka ez az idő nagyon. Annuska, ..te is köhécselsz: sajnálom.Forró teákat igyál, citromosan. az rendbe hoz. Ha langyosan szereted, tegyél bele mézet. Erika engem is érdekel a Zara téma.  Szép munkája lehet az uncsidnak. Majd hozzál képeket. Julika jófajta ételeket  találtok ki Timivel!  Ehhez üvegtészta kell? Magdika, milyen időnként kell ügyelned a kiállításon/klubban, ez egy komoly elfoglaltság lehet, jó érzés, hogy számítanak rád. Önként vállaltad? Ott könyvtár is van? Az én könyvtáramban is vannak rendezvények, író-olvasó találkozók, előadások. Fel kell iratkozni, ..sokan szoktak lenni. Be szoktam nézni, de hát nem sokat hallok, ..inkább eljövök egy idő után. 


    Tegnap én is újítottam: a netről főztem. Pastát:  paradicsomos fűszeres zöldbabos szószt tettem rá. Érdekes, üde, új íz. Na, nem fogok rendszert csinálni belőle, ..mondjuk pl.:  egy spenótnak tojással több szavaztatot adnék.Ma átmegyek O.-éhoz, ott ebédelek. Ehhez képest fornettit és citromos sört meg milkát viszek. Most nem volt lelkierőm sütni. Éppen csak h.  kilábaltam a nyavalyámból. 


    Piacon nem voltam, minek? Itt nálunk alig van árus. Erika, ami "Aranyfakanalas"  háziasszonykánk, már biztos kora reggel bevásárolt és már fő a finom tanyasi tyúkhúsleves a fazekában. Fáradhatatlan, csudálom is érte rendesen!


     


    Mindenkinek kellemes "derűs" napot kívánok. Nem süt a napocska. Bár sütne, ..ennyi erővel akár süthetne is a nap. Azonnal összegyűjtenék belőle egy jó nagy nyalábbal, és postáznám  A n i k ó n a k  , hogy süsse, símogassa a melegével és gyógyítsa meg.  Bla-bla, össze vissza ígérik a havat. Hiszi a piszi. Itt már kérem szépen aligha lesz hóóó! 

    előzmény:
    Rolta (276882)
    2018-02-03  11:17
  19. 2018. február 3. 11:36276883.

    Ildikó..csak gyűjtögesd tovább szerintem, én nem kezdem el csak ha készen van.

  20. 2018. február 3. 11:17276882.

    Szép napot Mindenkinek!


    Nagyon szépen köszönöm nektek Alinkám köszöntését....holnap jönnek és átadom.....az ünneplés is holnap lesz....Érdeklődtem az ebédet illetően....hát újabban nem valami változatosak a kívánságok....húsleves, rántott hús...hogy mit szeretnek annyira rajt....meglepinek húsos palacsinta......Sacinak csináltam sok húsos tölteléket, vendégei vannak  /ő is sokszor segít nekem/.....és akkor már én is csinálok...egyébként nagyon nem szeretek palacsintát sütni....enni annál inkább...


    Ma csak egy mezei rakott krumplit főzök......külön pirítok hozzá kolbászt...én azzal nem szeretem..


    Olyan szomorkás idő van, nem igazán van munkakedvem....hiába jön velem szembe...igyekszem elkerülni.....Olyan sok alvás elmaradásom van, tiszta zombi vagyok...


    Kellemes délutánt...betegeknek jobbulást


     

  21. 2018. február 3. 11:17276881.

    Szép napot Mindenkinek!


    Nagyon szépen köszönöm nektek Alinkám köszöntését....holnap jönnek és átadom.....az ünneplés is holnap lesz....Érdeklődtem az ebédet illetően....hát újabban nem valami változatosak a kívánságok....húsleves, rántott hús...hogy mit szeretnek annyira rajt....meglepinek húsos palacsinta......Sacinak csináltam sok húsos tölteléket, vendégei vannak  /ő is sokszor segít nekem/.....és akkor már én is csinálok...egyébként nagyon nem szeretek palacsintát sütni....enni annál inkább...


    Ma csak egy mezei rakott krumplit főzök......külön pirítok hozzá kolbászt...én azzal nem szeretem..


    Olyan szomorkás idő van, nem igazán van munkakedvem....hiába jön velem szembe...igyekszem elkerülni.....Olyan sok alvás elmaradásom van, tiszta zombi vagyok...


    Kellemes délutánt...betegeknek jobbulást


     

  22. 2018. február 3. 10:56276880.

    Pötyikém, tudom, és nem felejtettem el. 


    De a felirat csak 10 részig kész. A feliratot még nem küldtem 10-ig. Legalábbis úgy emlékszem. Majd megnézem mi a helyzet.


    Még kapta Magdi és Julika, szóljatok nálatok hogyan áll.


    Mivel  nem nézitek még, így nem tartottam fontosnak, hogy belenyúljak, mindenki gyűjti. A film 16 részig van meg. Vetítés nincs még tovább 20 részig írják. Mindig figyelem. 


    Jó lenne egyeztetni a lányokkal is. 


    Most megyek Anikóhoz, ha majd visszajöttem, addigra írjátok meg mi van. Elküldhetem ami nálam megvan. Most lesz aktuális a 11. rész. de mindig csúsznak vele. 


     

    előzmény:
    potymama (276879)
    2018-02-03  09:43
  23. 2018. február 3. 09:43276879.

    Sziasztok!


    Jó, hogy mondod Ildikó a Balázs névnapot..mindjárt fel is köszöntöm! Azt nem tudom most tartja-e egyáltalán?


    Itt olyan ronda idő van..esik az eső és sötét, nyúlós minden.


    Ildikó kiesett egy hét az életemből, amikor rossz volt a gépem...elkezdted küldeni a Black King filmet, nekem a film 13 részig, a felirat 10 -ig van meg...

  24. 2018. február 3. 08:16276878.

    Akinek van Balázs nevü  családtagja /azt hiszem Pötyinek/  annak nagyon sok boldogságot kívánok. 


     


     

  25. 2018. február 3. 08:14276877.

    Jó reggelt. Ma  jól aludtam. 


    Ti? Milyen volt az éjszaka? 


    Marika! Véletlenül összetalálkozni gyermekünkkel a városban, nagyon kellemes. örülök,hogy jól töltöttétek el.


    Én délután Anikónál voltam egy kis ideig. 


    Délelőtt főztem, sütöttem egyet, estefele megnéztem a halálizgalmas filmem befejező részét.  /Lookout/. Elhúzkodtam a helyéről a  számgépet és lefeküdtem, mintha tévét néznék. 


    Könyvemből nem olvastam, le kellett feküdnöm, el is aludtam. 


    Mindenkinek szépséges napot kívánok. 


    Kis bolyongásom a neten és megtaláltam a Doctors c. filmből a forgatás részeit. Kellemes volt, mint mindig Kim Rae Woon látványa. 


    A Giant még mindig nem töltődött le, de hát számítottam rá, talán majd ma?!  igaz 42 GB az összes.  Remélem a részek küldhetők, 6o részes a drága. /90, 1 -en áll a letöltés, /


    Itt egy kis videó a  régen látott filmből. /hát nagyon vigyáznak a szereplők az érintésre, főleg a lány/


    Legyen szép napotok.


     


     


     


     


     

Címlap

top