Horoszkóp

Ezek a csillagjegyek hajlamosak manipulálni a párjukat

Ezek a csillagjegyek hajlamosak lehetnek érzelmileg befolyásolni, manipulálni a párjukat. Érdemes velük vigyázni, mert könnyen visszaélhetnek a jóhiszeműséggel, a kedvességgel. Vajon te is köztük vagy? És a párod? A horoszkópból kiderülnek a részletek.

Az Ikrek

Az Ikrek legendás retorikai tehetségét és képességét használja fel, hogy manipulálja a többieket vagy a párját. Pontosan tudja, mit és hogyan mondjon ahhoz, hogy elérje, amit igazán akar. Annyira profi, hogy valójában gyakran még ő maga sem veszi észre, milyen ügyesen manipulál. Igazság szerint nem is manipulálni akar, csak célba juttatni az akaratát.

Az Oroszlán

Az Oroszlánból leginkább akkor bújik elő a manipulátor, amikor nem érzi magát nyeregben. Amikor úgy érzi, nem ő kapja a figyelmet, háttérbe szorul a másik mellett. Ekkor úgy színezi a mondandóját, hogy párja gyengeségeire vagy leginkább az együttérzésére tapintson és hasson.

A Skorpió

Míg az előző két csillagjegy a szavakkal, a Skorpió a csöndjével, a látszólagos visszafogottságával manipulál. A hallgatás nagyon kiborító tud lenni, ő pedig pontosan ezzel éri el, amit akar. Nem mond semmit, a de a testbeszéde annál árulkodóbb, és annál manipulatívabb. Egy valódi, tartalmas kapcsolatban sajnos nem működik hosszasan ez a taktika.

A Halak

A Halak nagyon intuitív alkat, ezért könnyedén rákapcsolódik a többiek érzéseire. Empatikus képessége okán hajlamos azt hinni, pontosan ismeri a párja igényeit, a vágyait, és úgy manipulálja őt, ahogy szerinte a másiknak a legjobb. Persze ő is tévedhet, ezért kifizetődőbb lenne, ha inkább megkérdezné párját a valóságról.

csillagjegyek manipuláció párkapcsolat horoszkóp

Ezek a csillagjegyek hajlamosak lehetnek manipulálni a párjukat (Thinkstockphotos)

bustle

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top