nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Horoszkóp
Napi horoszkóp 2018. 10. 13.: Most kell megbocsátanod magadnak

Napi horoszkóp 2018. 10. 13.: Most kell megbocsátanod magadnak

Talán ez a hét nem volt épp olyan, mint amilyennek eltervezted. Ez azonban nem ok, hogy haragudj magadra, vagy bűntudatod legyen. Valójában mindent megtettél, amit lehetett. Ma pedig eljött az ideje, hogy gyakorold az önszeretetet és az öngondoskodást. Bocsáss meg magadnak.
NLCafé
f Ajánlom

Kos

Vigyázat, az irigység a lehető legrosszabb tanácsadó szombaton! Ma talán azért szeretnél megtenni valamit, mert más is ugyanazt teszi. Ez nem más, mint az a félelem, hogy nem tudsz önmagadtól értékes dolgokat tenni. Ma ne másokat másolj, tedd azt, amit szíved szerint tennél.

Még több horoszkóp Kosoknak:
Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
Heti Kos-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
Heti Kos-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
Hétvégi Kos szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
Havi Kos-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
A Kos jegy jellemzése
A Kos mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Kos aszcendensű emberekről!

Bika

Könnyű észrevenned az összefüggést a hangulatod és a napod alakulása között. Ma pontosan olyan napod lesz, amilyen a hangulatod. Ez azt is jelenti, ha azt akarod, hogy jó napod legyen, először önmagadat kell jó hangulatba hoznod. Ha már jó a hangulatod, a napod is jó lesz.

Még több horoszkóp Bikáknak:
Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
Heti Bika-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
Heti Bika-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
Hétvégi Bika szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
Havi Bika-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
A Bika jegy jellemzése
A Bika mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Bika aszcendensű emberekről!

Ikrek

Meg kellene adnod magadnak a pihenés luxusát. Valaki most sürget, arra akar rávenni, hogy az egész napodat töltsd munkával. Meg kell értened, és vele is meg kell értetned, néha a szervezetnek pihenésre van szüksége. Neked most jött el az az idő, amikor muszáj egy kicsit lazítanod, aludnod.

Még több horoszkóp Ikreknek:
Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
Heti Ikrek-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
Heti Ikrek-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
Hétvégi Ikrek szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
Havi Ikrek-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
A Ikrek jegy jellemzése
A Ikrek mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Ikrek aszcendensű emberekről!

Rák

Olyan kapkodáson éred magad, ami teljesen szokatlan a számodra. Ne engedd, hogy mások sürgessenek, és azt se engedd, hogy te magad sürgesd magadat. Mindenre van időd, szombaton ráadásul sokkal több is, mint ahogy megszokhattad. Ma válaszd a lassítást!

Még több horoszkóp Rákoknak:
Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
Heti Rák-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
Heti Rák-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
Hétvégi Rák szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
Havi Rák-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
A Rák jegy jellemzése
A Rák mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Rák aszcendensű emberekről!

Oroszlán

Add meg magadnak azt a jutalmat, amelyre valójában vágysz. Lehet ez a jutalom, hogy kicsit lazítasz. Lehet ez a jutalom, hogy kicsit olvasgatsz, és az is remek jutalom, ha időt szánsz azokra a szeretteidre, akikre eddig nem tudtál. Ha ma megjutalmazod magad, holnap is minden könnyebb lesz.

Még több horoszkóp Oroszlánoknak:
Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
Heti Oroszlán-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
Heti Oroszlán-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
Hétvégi Oroszlán szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
Havi Oroszlán-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
A Oroszlán jegy jellemzése
A Oroszlán mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Oroszlán aszcendensű emberekről!

Szűz

A legszívesebben nagyon összevesznél valakivel, de legalábbis azzal vezetnéd le a feszültségedet, hogy megemeled a hangodat. Ez azonban nem a legjobb megoldás. A legjobb megoldás az lenne, ha felismernéd, mi bosszant valójában, és ha ezen a dolgon változtatnál. Ez mindenkinek egyszerűbb lenne.

Még több horoszkóp Szüzeknek:
Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
Heti Szűz-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
Heti Szűz-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
Hétvégi Szűz szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
Havi Szűz-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
A Szűz jegy jellemzése
A Szűz mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Szűz aszcendensű emberekről!

napi horoszkóp 2018. október 13.

Ma különösen fontos, hogy megbocsáss magadnak (Thinkstockphotos)

Mérleg

Szeretnél megfelelni egy olyan elvárásnak, amely nem létezik. Szeretnél megfelelni valakinek, és azt hiszed, csak akkor lehetsz boldog, ha elismeri a teljesítményedet. Most kellene megértened, valójában neked önmagadnak kell elismerned a saját teljesítményedet, nem pedig másoknak.

Még több horoszkóp Mérlegeknek:
Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
Heti Mérleg-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
Heti Mérleg-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
Hétvégi Mérleg szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
Havi Mérleg-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
A Mérleg jegy jellemzése
A Mérleg mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Mérleg aszcendensű emberekről!

Skorpió

Csendre vágysz, a legszívesebben az egész napot egy eldugott erdő mélyén töltenéd. Talán most nincs arra lehetőséged, hogy valóban az egész napodat a szabadban töltsd, de két dolgot megtehetsz: menj ki legalább egy rövid sétára, vagy meditációban is megjelenítheted, hogy gyógyító erdő mélyén sétálgatsz éppen.

Még több horoszkóp Skorpióknak:
Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
Heti Skorpió-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
Heti Skorpió-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
Hétvégi Skorpió szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
Havi Skorpió-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
A Skorpió jegy jellemzése
A Skorpió mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Skorpió aszcendensű emberekről!

Nyilas

Nem érted meg egy barátnőd viselkedését, ezért azt sem tudod, hogyan segíthetnél neki. A megoldás az lenne, ha felismernéd, ő most nehezebb periódusban van, és a mosolyok mögött talán mély fájdalmak és rosszkedv húzódik meg. Az őszinte segítő szándékod viszont sokat fog jelenteni a számára.

Még több horoszkóp Nyilasoknak:
Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
Heti Nyilas-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
Heti Nyilas-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
Hétvégi Nyilas szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
Havi Nyilas-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
A Nyilas jegy jellemzése
A Nyilas mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Nyilas aszcendensű emberekről!

Bak

Mi az, amit a legjobban szeretsz magadban? Mi az a tulajdonság, ami a legjobb a számodra, és ami szerinted másoknak is a legjobban tetszik? Szombaton érdemes írnod egy listát a pozitív tulajdonságaidról. Azokról a pozitív tulajdonságokról, amelyek meglétére talán nem is szoktál gondolni.

Még több horoszkóp Bakoknak:
Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
Heti Bak-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
Heti Bak-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
Hétvégi Bak szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
Havi Bak-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
A Bak jegy jellemzése
A Bak mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Bak aszcendensű emberekről!

Vízöntő

Sokkal több játékosság kellene az életedbe. Sokkal több lazaságra és nyugalomra van szükséged. Add meg magadnak a játékosságot, amelyre úgy vágysz. Tekintsd az életet egy nagy játéknak, amelyben a cél, hogy jól érezd magad. Hidd el, ha csak egyetlen napig játszod ez a játékot, senkinek sem ártasz. Sőt.

Még több horoszkóp Vízöntőknek:
Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
Heti Vízöntő-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
Heti Vízöntő-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
Hétvégi Vízöntő szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
Havi Vízöntő-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
A Vízöntő jegy jellemzése
A Vízöntő mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Vízöntő aszcendensű emberekről!

Halak

A legszívesebben felnyitnád valaki szemét arra, amit nem ért, és amit nem hajlandó észrevenni. Hidd el, ha valaki nem érti a szavakat, amelyeket mondasz neki, vagy ha mást ért a szavakon, mint te, úgysem tudsz neki elmagyarázni semmit. Ma inkább mutass példát!

Még több horoszkóp Halaknak:
Itt a mai angyalkártya az angyalok üzeneteivel és tanácsaival
Napi kínai mantra – pozitív gondolatok mára
Heti Halak-horoszkóp – Nézd meg, milyen lesz a heted!
Heti Halak-angyalhoroszkóp – Melyik angyallal dolgozz együtt a héten?
Hétvégi Halak szerelmi és bőséghoroszkóp – Mi vár rád a szerelemben és az anyagi ügyekben?
Havi Halak-horoszkóp – Megmutatjuk, milyen lesz a hónap!
A Halak jegy jellemzése
A Halak mint aszcendens – Kattints ide, és tudj meg mindent a Halak aszcendensű emberekről!

Játssz velünk egy kényeztető holt-tengeri ajándékcsomagért!
Azok között, akik helyesen válaszolnak kérdéseinkre, egy különleges kényeztető-bőrápoló csomagot sorsolunk ki!
NYERNI AKAROK!

Megosztás Facebookon