Tényleg létezik, vagy csupán mese a lélekvándorlás? Utánajártunk…

Paulinyi Tamás 25 éve foglalkozik tudatkutatással, munkája során számtalanszor meggyőződött róla, a lélek a testen kívül is létezik, aminek ékes bizonyítéka a távoli múltba látás vagy a jövőérzékelés. Az, hogy a lélek egy magasabb tér-idő dimenzióban is létezik, és – ahogy Tamás mondja – köszöni szépen, remekül érzi magát, elképzelhetővé teszi azt is, hogy nemcsak egy testi életen keresztül tesz látogatást a földön, hanem újra és újra visszatér.

NLC: Mi lehet a célja, hogy a lélek többször is testet tölt?

Paulinyi Tamás: Ha nagyon leegyszerűsítve kellene válaszolnom a kérdésre, annyit mondanék, a lélek folytonos visszatérésének legfőbb célja az, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsön a földi lét során. Egy sokszor visszatért lélekben – amit a köznyelvben öreg lélekként emlegetünk – mély bölcsesség és rengeteg tapasztalat rejlik. Senkinek sem mondunk újat azzal, hogy a lélekvándorlás és a karma amolyan elválaszthatatlan páros, utóbbi lényege, hogy a jó vagy a másoknak szenvedést okozó tetteink, amelyeket az életünk során elkövetünk, a későbbiekben visszaköszönnek, és újabb tapasztalattal gazdagítanak bennünket.

Az előző életek jó és rossz cselekedetei is visszaköszönnek, amikor a lelkünk újra testet ölt (Thinkstockphotos)

NLC: Milyen bizonyítékok győzhetik meg a racionálisabban gondolkodókat arról, hogy a lélekvándorlás valóban létezik?

P. T.: Ezzel kapcsolatban két kutatási irányzatot ismerünk, az egyik az úgynevezett előző élet regresszió, amit hipnózisban végeznek. Ennek során, a klasszikus korregresszióval szemben (amit a pszichológiában terápiás módszerként alkalmaznak, hogy felfedjék a korábbi traumákat és rossz élményeket) nemcsak a gyerekkoráig viszik vissza az illetőt, hanem akár a születés előtti állapotáig is.

Egymástól függetlenül több pszichológus is rájött, hogy ezen a szinten nemcsak az embrionális korszakba tud visszatekinteni a hipnotizált alany, hanem megjelenhetnek további, történelmi korokban élt emberek emlékei is. A nagy kérdés ilyenkor az, vajon korábbi önmagukat látják-e, vagy „csak” bepillantást nyernek egy korábban élt ember életébe azon a szinten, ahol a halál után a tudat és az idő öröknek tekinthető. Az előző életet fürkésző regressziós hipnózissal kapcsolatos kísérletek során figyeltek fel arra, hogy a vizsgált személyek időnként olyan dolgokról is beszámolnak, amelyek biztos, hogy nem olvasmányokból vagy feledésbe merült tanulmányokból származnak.

Előfordult például, hogy a hipnózis során a vizsgált személy arról mesélt, hogy lát egy középkori, Európában élő szerzetest, aki egy nagyon ritka keresztény szekta tagja. Részletesen leírta azt is, hogy abban az időben hova ásták el a legféltettebb dolgaikat, és az így kapott információk alapján a szakemberek újabb nyomozásba kezdtek. A férfi beszámolóját követve rá is bukkantak jó pár érdekes ereklyére. Ebben az esetben tehát a hipnotizált alany minden kétséget kizáróan valós emlékeket idézett fel. Jó pár ehhez hasonló történettel találkozhatunk, nem ritka az sem, hogy a hipnózisban az alanyok aprólékosan leírják, kik voltak és hol éltek egykor – nem királyként vagy egyházi méltóságként, hanem egyszerű emberként –, majd némi kutatással régi iratok és levéltári dokumentumok között fény derül arra, valóban létezett az elmesélt személy.

Vannak, akik hajszálpontosan leírják azokat a helyeket, ahol előző életükben jártak (Thinkstockphotos)

NLC: Mi az a másik módszer, amely szintén bizonyíthatja a lélekvándorlás létezését?

P. T.: Főleg a keleti országokban (ahol a miénknél lazábban állnak a lélekvándorlás kérdéséhez, mert az szinte része a hétköznapoknak) jellemző, hogy sok gyerek rendelkezik spontán előző életbeli emlékekkel, amelyekről szívesen beszélnek is: elmesélik, hol éltek, mivel foglalkoztak, vagy kik voltak a családtagjaik. Ez egyébként akár Magyarországon is megtörténhet, csak a mi kultúránkban általában másként állnak a szülők a kérdéshez, ezért inkább „meg sem hallják” vagy egyszerűen elengedik a fülük mellett, betudva gyermeki fantáziálásnak.

Egy Ian Stevenson nevű kutató a hetvenes évek derekán kiterjedt vizsgálatokat végzett a lélekvándorlással kapcsolatban. Több olyan kisgyereket is keresett Indiában, akik gyakran felidézték a feltételezhetően előző életéből származó emlékeiket, részletesen kikérdezte őket, és minden apróságot feljegyzett. Egészen biztos, hogy azok a kisgyerekek, akik előző életeikről meséltek Stevensonnak, teljesen valóságos beszámolókkal kápráztatták el a kutatót olyan helyekről, amelyektől nagyon távol éltek. A szakember felkereste az elbeszélésekben szereplő városokat és falvakat, és szinte mindent pontosan úgy talált, ahogy azt a gyerekek leírták – persze akadtak téves állítások is, de a visszaemlékezések túlnyomó része valósnak bizonyult.

Nem mindig könnyű megbarátkozni a gondolattal, de mostani életünk kihívásait mi választottuk magunknak (Thinkstockphotos)

NLC: Mi történik a lélekkel két újjászületés között?

P. T.: A lélekvándorlás értelmezését tekintve akadnak különbségek. A klasszikus elképzelés, amiről Szepes Mária Vörös oroszlánjában is olvashatunk, az az, hogy megérkezik egy újszülött lélek a földre, testet ölt és leél egy életet, amelynek során tesz jó és rossz dolgokat, majd a halála után bekerül egy köztes létbe. Itt áttekinti mindazt, amit az élete során tett, kiválasztja magának a leghelyesebb folytatást ahhoz, hogy fejlődhessen, majd újra „fejest ugrik” a földi életbe. Aktuális életünkben ezt nem mindig könnyű elfogadni, főleg akkor, ha a lélek szenvedéssel teli életet választott magának az újabb tapasztalásokhoz. 

Létezik azonban egy másik, ennél bonyolultabb elképzelés is a lélekvándorlásról. Ennek lényege, hogy az ember élete és én-érzete egyszeri és megismételhetetlen, a halált követően pedig a lélek a testtel együtt megsemmisül. Miután beteljesítette a feladatát a földön, a lélek egy olyan, gyöngysorhoz hasonló füzért alkot, amelyben egymással összefüggenek az életesemények még akkor is, ha a tapasztalatokat más-más személy szerezte. Az így létrejött „tanulságcsomagokat” kézről kézre adják egymásnak a lelkek, és ennek megfelelően választják ki az előttük álló életet. Ez ellentmond a fenti, úgynevezett lineáris elképzelésnek, amely szerint az élethosszon át tartó színdarab után a szereplők újra találkoznak egymással, csak épp más szereposztásban.

A szakértő szerint kell egy bizonyos szintű lelki érettség az előző életek felderítéséhez (Thinkstockphotos)

NLC: Ezért tűnhet úgy, hogy bizonyos személyekkel már találkoztunk korábban?

P. T.: Igen, többek között ezért is érezhetjük a számunkra ismeretlen emberekkel kapcsolatban, hogy régebben már volt közünk egymáshoz, és ez lehet az oka a megmagyarázhatatlan rokonszenvnek vagy ellenszenvnek is. Ilyenkor halványan ott motoszkál bennünk az érzés, hogy ennek a találkozásnak volt előzménye, és nem ebben az adott pillanatban kezdődött a közös történetünk. 

NLC: Ha valakit mégsem hagy nyugodni a kérdés, ki lehetett és hol élt előző életében, mit javasol, kihez forduljon segítségért?

P. T.: Mindenkit nagy óvatosságra intek ezzel kapcsolatban, ugyanis rosszabb valamit félreérteni, mint nem érteni. Hibás tanácsokra hallgatni és tévedésekkel kikövezett útra lépni egyáltalán nem szerencsés, hiszen csak tovább bonyolíthatja a dolgokat. Terápiás célokra, a korábban átélt traumák feloldására valóban segítségül hívhatjuk az előző élet feltérképezését, puszta kíváncsiságból azonban jobb nem bolygatni a korábbi eseményeket. Ha valakit nem hagynak nyugodni bizonyos kérdések, mindenképpen válogassa meg, kihez fordul: a legjobb, ha hipnoterápiában jártas pszichológus vagy pszichiáter segítségét kéri, vagy olyan „idegenvezetőt” választ magának másik szakterületről, aki emberileg kellően érett erre a kockázatos vállalkozásra.