Horoszkóp

3 csodaszép toszkán városka, melyekhez különös legendák fűződnek

Sokak szerint Toscana Olaszország legszebb tartománya, mely szebbnél szebb látnivalókkal és különleges gasztronómiai élményekkel várja az érkezőket. Az olyan közismert toscanai úti célok, mint Firenze vagy Siena mellett érdemes időt szánni az eldugottabb gyöngyszemekre is, amelyeknek garantáltan nincs párja a világon. Tarts velünk Capoliveribe, Montesiepibe és Garfagnanába, és ismerd meg a különleges legendákat is.

A Szerelmes lány partja Capoliveriben

Az egyik legszebb és egyben legromantikusabb toszkán legendához kapcsolódó hagyományt a mai napig megőrizték a helyiek, pedig a történet 1534-ig nyúlik vissza. Elba szigetén, az aprócska Capoliveriben szeretett egymásba két fiatal, Maria és Lorenzo, ám mivel a fiú jómódú családból származott, szülei mindent megadtak volna, hogy Lorenzo végre elfelejtse a gyönyörű, de szegény lányt. A szerelmesek nem törődtek a szülői tiltással, titokban találkozgattak a tengerparton, éppen ott, ahol első látásra egymásba szerettek. Lorenzo nagy elhatározásra jutott: egy fülledt nyári estén letérdelt a homokba, és megkérte Maria kezét. A lány habozás nélkül igent mondott, úgy érezték, nincs náluk boldogabb pár a földkerekségen.

Toszkana latnivalo Olaszorszag Capoliveri

A meredek sziklákról ugrott a mélybe a szerelmes lány – Thinkstockphotos

Nem sokkal ezután, július 14-én a fiú korábban érkezett a partra, szokásos titkos találkájukra. Maria is odasietett, a sziklás szoroson lépdelve látta is a türelmesen várakozó fiút. Abban az időben Barbarossa és könyörtelen kalózai gyakran fosztogattak a szigeten, rettegésben tartva az ott élőket. Aznap este is kikötöttek Elba partjainál, és Maria szeme láttára megtámadták és a hajójukra vonszolták Lorenzót. A lány kétségbeesetten kiáltott segítségért, mindhiába. A kalózok menekülőre fogták, és hogy gyorsabban kereket oldhassanak, a vízbe lökték a haldokló fiút. Amikor Maria meglátta, mit tettek a szerelmével, a sziklákról a mélybe vetette magát és a habok szempillantás alatt elnyelték. A testét sosem találták meg, csak az egyik sziklán fennakadt kendője maradt utána. A helyiek ezt a sziklát azóta Ciarpa-nak nevezik, ami a toszkán nyelvjárásban kendőt jelent.

Capoliveri Olaszorszag Toszkana

1000 lámpás világítja meg a partot a szerelmes lány kedvéért

A XVII. század végén egy Elba szigetére száműzött spanyol nemes, Domingo Cardenas épp július 14-én látni vélte Maria szellemét a hullámok között, ahogy reményvesztetten keresi szíve szerelmét. A spanyol férfi ígéretet tett a lánynak, hogy ezen a napon minden évben 1000 lámpást gyújt a parton, hogy könnyebben megtalálja a tengerbe veszett fiút. Mivel a helyiek nem szakították meg a hagyományt, ezen a nyáron is fényárban úszik majd a Szerelmes lány partja.

A kőbe zárt kard Montesiepiben

Sienától nem messze áll a káprázatos cisztercita apátság, amin meglátszanak ugyan az idő múlásának nyomai, de ennek ellenére még mindig varázslatos hangulat járja át a falait. A tengerszint felett 50 méterrel, Montesiepi dombján még ma is látogatható az a kör alakú kápolna, amely Toszkána legrejtélyesebb és egyben legkülönösebb kincsét rejti. Ez nem más, mint Szent Galgano kőbe zárt kardja, amit 1170-ben készítettek egy közeli kovácsműhelyben. Ehhez az érdekes látnivalóhoz igazán misztikus legendák kapcsolódnak. Az egyik szerint például a kápolnát úgy tervezték és építették a sziklába fúródott kard köré, hogy az pontosan a közepén kapjon helyet.

Montesiepi Toszkana Olaszorszag

A kör alakú kápolna rejti a kőbe zárt kardot – Thinkstockphotos

A kápolna belső falát hihetetlenül részletgazdag freskók díszítik, amitől még izgalmasabb és még több látogatót vonz ez az amúgy sem hétköznapi épület. A kard tulajdonosa, Galgano egy 1147-ben született ifjú lovag volt, aki egyik éjjel álmában találkozott Mihály arkangyallal, aki egy szűk ösvényen Montesiepi dombjára kísérte. Az álombéli séta után Galgano egy kör alakú templomban találta magát, ahol a tizenkét apostol is megjelent. Az ereje teljében lévő lovag égi jelnek vette az éjjeli látomást, ezért úgy határozott, száműzetésbe vonul arra a dombra, ahová Mihály arkangyal kísérte. Lemondott a földi javakról, és úgy döntött, addigi hű társától, a kardjától is megválik: beleszúrta az első útjába kerülő sziklába, így a kard egy ég felé magasodó keresztet formázott, amit ma is megcsodálhatnak az arra járók.

Szent Galgano Montesiepi Toszkana Olaszorszag

A kőbe zárt kard az önmegtartóztatás és a megingathatatlan hit szimbólumává vált – Thinkstockphotos

Sokan kísérteties hasonlóságot vélnek felfedezni Szent Galgano és Artúr király kardjának legendája között, az olaszok szerint az önkéntes száműzetésbe vonult lovag története ihlette meg a briteket, valódi bizonyíték azonban nincs rá. Ami biztos, a pisai Nemzeti Múzeumban akad néhány olyan festmény, amely Szent Galgano életének legfőbb mozzanatait ábrázolja – ezek az 1400-as években alkotó sienai festő, Taddeo di Bartolo keze munkáját dicsérik.

Garfagnana, ahol kétszer is rászedték az ördögöt

Toszkána észak-nyugati részén található Garfagnana völgye, ahol a helybéliek kétszer is lóvá tették az ördögöt. Történt ugyanis, hogy egy mesterembert hídépítésre kértek fel, ám alaposan meggyűlt a baja a sziklás és meredek vidékkel, így nem tudta teljesíteni az ígéretét. Hogy a helybéliek mégse maradjanak híd nélkül, az ördögtől kért segítséget, aki rendkívül szolgálatkésznek és rátermettnek bizonyult: egyetlen éjszaka leforgása alatt megépítette az átkelőt, amire oly régen vártak az ott lakók. A szégyenben maradt mester kilétét homály fedi, nem akarta ugyanis besározni a hírnevét.

Garfagnana Olaszorszag Toszkana

A mesternek beletört a bicskája a hídépítésbe, ezért az ördögtől kért segítséget – Thinkstockphotos

Az ördög jól tudta, kit kell keresnie a fizetségért, hiszen nem szokása csak úgy segíteni a bajban… Megállapodott a mesterrel, hogy a hídépítésért cserébe magával viheti annak a lelkét, aki elsőként kel át a hídon. A mester rémesen érezte magát az egyezség miatt, ezért Lucca püspökéhez fordult tanácsért. Az egyházi méltóság arra biztatta, egy állatot küldjön át a hídon, így az ördög annak a lelkét vigye magával a túlvilágra. Egyes visszaemlékezések szerint a mester egy kóbor kutyát engedett a hídra, ám léteznek olyan feljegyzések is, amelyek disznót említenek első átkelőként. A rászedett ördög mérgében a vízbe vetette magát, és elmerült a folyóban.

Garfagnana Toszkana Olaszorszag

Az ördög a közelébe sem megy többé a toszkán falunak – Thinkstockphoto

Mivel nem tudott belenyugodni, hogy a mester túljárt az eszén, megbújt a híd lábánál, és csak az alkalomra várt, hogy bosszút állhasson a Garfagnana völgy lakóin. Nem is kellett sokáig várnia: egy szép nyári napon egy elegáns hölgy a hídon sétálva a víz fölé hajolt, és egy óvatlan pillanatban a folyóba ejtette szívének kedves ékszereit. Több sem kellett az ördögnek, odapattant a nőhöz, és felajánlotta neki, hogy a férje lelkéért cserébe visszaadja a szeretett ékszereket. Az asszony gondolkodás nélkül visszautasította a tisztességtelen ajánlatot, amitől az ördög annyira dühös lett, hogy megfogadta, soha többé nem teszi be a lábát a gyönyörű toszkán városkába.

Via ilcomuneinforma.it és tuttatoscana.net

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top