nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Horoszkóp
Mi történik a halál pillanatában? És mi jön azután?

Mi történik a halál pillanatában? És mi jön azután?

A halál misztériuma ősidők óta foglalkoztatja az emberiséget, s bár a tudományos kutatások, a vallások és a spirituális megfigyelések megpróbálták fellebbenteni a fátylat a túlvilági létről, a többség számára ma is titok, hogy valójában mi vár ránk a test elmúlását követően.
Bagaméri Viki
Bagaméri Viki
f Ajánlom

A halál mindannyiunk számára az elengedés nagy próbatétele, akár a saját, akár más, hozzánk közel álló halálára gondolunk. Sokakat foglalkoztató kérdés az is, hogy vajon csak az itt maradottakat köti még sokáig vágyakozás az elhunytakhoz, vagy „odaát” is léteznek kötődések az élők felé? A lélek továbbélését valló nézetek szerint a gyászmunkát nem csak az itt maradottaknak kell megszenvedniük, hanem azoknak is meg kell birkózniuk az elengedés fájdalmával, akik a másik világba kerültek – tudtuk meg Paulinyi Tamás pszi-kutatótól, aki arra is válaszolt, hogy az álmainkban felbukkanó halottaink üzenhetnek-e nekünk odaátról, vagy csak az elménk tréfálkozik.

Sokan meséltek arról, hogy visszatekintettek az addigi életükre, kívülről látták saját magukat, halott szeretteikkel vagy fénylényekkel találkoztak. (Thinkstockphotos)

NLC: Mi történik, amikor távozunk az élők sorából?

Paulinyi Tamás: A helyes válasz erre a kérdésre tulajdonképpen nézőpont kérdése. A jelenlegi természettudományos vélekedés szerint, legegyszerűbben úgy írhatjuk le a halált, hogy az agyműködés és a testi funkciók leállását követően kioltódik a tudat. A klinikai halál állapotából visszatérők arról számolnak be, hogy rendkívül kiterjedt észleléssel rendelkeztek – még olyan esetekben is, amikor műszerekkel igazoltan megszűnt az agytevékenységük. Sokan meséltek arról, hogy ebben a köztes állapotban lebegve visszatekintettek az addigi életükre, kívülről látták saját magukat, halott szeretteikkel vagy fénylényekkel találkoztak, illetve valamilyen alagútszerű helyen találták magukat. Való igaz, a tudományos felfogás szerint ezek az állítások meglehetősen abszurdak, azonban az, hogy a halálközeli élményekről szóló, egymástól független beszámolók sok ponton egyeznek, igencsak elgondolkodtató. 

Mindez arra enged következtetni, a tudatunk nem csak arra képes, hogy agyműködés nélkül is létezzen, hanem a megszokottnál is élesebben, tisztábban, akadálytalanabbul észlel, lát és hall, miközben más semmit sem észlel ennek a szellemi lénynek a jelenlétéből. Mivel a halálközeli élmények szubjektív jellegűek, semmiképp sem kezelhetők tudományos bizonyítékként. Amit mégsem szabad figyelmen kívül hagyni, az az, hogy sokszor könnyen ellenőrizhető észleleteket tesznek az érintettek.

NLC: Tudna erre konkrét példát is mondani?

P. T.: Például leolvassák a műtőasztal feletti lámpa gyártási számát, az egy emelettel feljebb lévő nővérszobában végigböngészik a másnapi műtétre kiírtak névsorát, de vannak, akik tökéletesen visszaidézték, miről beszélgettek a körülöttük lévők, miközben ők az összetört kocsijukban küzdöttek az életükért egy baleset helyszínén. Hiba lenne ezeket a beszámolókat semmisnek tekinteni, még így is, hogy önmagukban nem szolgálnak magyarázatként.

A lélek a test halála után útra kel – vannak, akik szerint végleg megpihen, mások szerint újjászületik (Thinkstockphotos)

NLC: Mi történik azokkal, akik nem tudnak visszafordulni a halál kapujában állva?

P. T.: A fentiekre támaszkodva azt mondhatjuk, a test halála korántsem jelenti a tudati létezés végét, az azonban újabb nagy talány, hogy merre tartanak azok, akik nem térnek vissza a halál torkából. Ezzel kapcsolatban leginkább a vallási útmutatásokra vagy a médiumi beszámolókra támaszkodhatunk, ezek a leírások azonban zavarba ejtően sokfélék és néhol ellentmondanak egymásnak.

Amiben mindannyian egyetértenek, az az, hogy a lélek a test halálát követően útra kel. A zsidó, a keresztény és a muszlim vallások szerint a lélek a halál után egy végleges helyen tér nyugalomra, a keleti vallások viszont azt mondják, hogy egy köztes létbe érkezik, amit aztán egy újabb inkarnálódás követ. Ahogy a vallásokban, úgy a médiumok által lefestett túlvilág-képekben is megfigyelhetők jelentősebb eltérések, az viszont nagyon érdekes, hogy a klinikai halál állapotából visszatérők beszámolói nagyon hasonlítanak arra, amit az Egyiptomi és Tibeti Halottaskönyvben írnak a halált követő állapotról és a lélek útjáról.

NLC: Ön, különösen az utóbbi időben, nagy figyelmet fordít a halálközeli élményekre, valamint a halál utáni életre. Milyen összefüggésekre világítottak rá a kutatási eredményei?

P. T.: A tudományos parapszichológia eredményei szintén világosan mutatják, a tudat nem csak az érzékszerveken és a testi folyamatokon keresztül észleli a valóságot. Ennek egyik legmeggyőzőbb példája, hogy jövőbeli eseményekről is képesek vagyunk információkat szerezni például megérzéseink során. Ez azt jelenti, hogy tudatunk térben és időben is kötetlen, és ezek a különös észlelések a tudattalan szintjén egészítik ki a normál érzékszervi észleléseinket.

Ennek fényében azt is mondhatjuk, a halál pillanatában a tudat nem elhagyja a testet, csak megszűnik a testi tudat működése – aminek következtében nem látunk, nem hallunk, nem érzünk többé ízeket – a lélek pedig visszatér ősi, eredendő állapotába.

Stuart Hameroff felvetése szerint a halál pillanatában a lelkünk beleolvad a kollektív tudattalan nagy egészébe, ám ha az illető mégis visszatér az élők sorába, akkor a tudata egyszerűen „visszatöltődik” a testbe. Az, hogy a halál állapotában is képesek vagyunk észlelni a körülöttünk zajló eseményeket, és hogy az érzékszerveken túli észlelések is működnek, olyan valós tények, melyek azt mutatják, hogy az emberi tudat jóval több annál, mint amennyit jelenleg tudunk róla.

Gyakran különös képességekkel térnek vissza az életbe azok, akik szembenéznek a halállal (Thinkstockphotos)

NLC: Mit meséltek Önnek a halálból visszatért beszélgetőpartnerei: hatással volt a személyiségükre az, hogy „újjászülettek”?

P. T.: Mindannyian nagyon erőteljes változásokat figyeltek meg, jó irányba: elfogadóbbak, kreatívabbak, bölcsebbek és szerényebbek lettek, de az sem ritka, hogy valamilyen különleges képességre tettek szert. Az ilyen esemény mindenképpen fordulópontnak számít az életükben, egészen másképp tekintenek a világra, már nem félnek a haláltól, nagyra tartják az életet, és sokkal nyitottabbak azokra a pozitív lehetőségekre, amiket az élet magában rejt. Az ilyen jellegű tapasztalatot szinte mindannyian ajándéknak tekintik, többük szerint – ha lenne arra mód, hogy ne kelljen ehhez farkasszemet nézni a halállal – mindenkinek át kellene élnie ezt az élményt.

NLC: Mi az Ön álláspontja, van miért félnünk a haláltól?

P. T.: Való igaz, a halálfélelem ösztönösen belénk van kódolva az élet fenntartása miatt, sokakban azonban felerősödik, mert féltik a jövőjüket. Az én személyes meglátásom, hogy nem kell félnünk a haláltól: a materialista felfogás szerint a halál után nincs semmi, így ettől felesleges tartanunk, az idealistább nézetek szerint viszont kellemes élmények várnak minket odaát – ezek pedig egyáltalán nem félelmetesek.

NLC: Az, hogy valaki nehezen fogadja el egy szerette halálát, megnehezítheti a távozó lélek dolgát?

P. T.: A spirituális szemlélet szerint az itt maradottak ragaszkodása megnehezítheti az elhunyt távozását a földi dimenziókból, ugyanúgy, mint a saját erős kötődése a megszokott földi léthez. A metafizikai leírások szerint ez olyan természetellenes szintig terjedhet, hogy a testétől elvált lélek vagy „nem fogja fel”, hogy halott, vagy érzelmileg nem képes elengedni a szeretteit és egykori környezetét – akár hosszú éveken át.

A halál traumát okozhat a távozó léleknek is. Azok, akik itt ragadnak, a médiumi beszámolók szerint álomszerű jelenlétbe csöppennek, az anyagi világ díszletei között. Ez a fajta zavartság leginkább ahhoz az érzéshez hasonlítható, mint amikor hirtelen felriadunk az alvásból, és néhány pillanatig nem tudjuk eldönteni, hogy ébren vagyunk-e vagy még álmodunk.

Ha valaki nem tudja elengedni halott hozzátartozóját, azzal akár a földi léthez láncolhatja a lelkét, megakadályozva, hogy elinduljon az előtte álló úton. Ezzel természetesen nem azt mondom, hogy nincs szükség a szeretteink elgyászolására, hiszen ez teljesen természetes és szükségszerű folyamat, a saját lelki egészségünkért azonban érdemes odafigyelnünk, hogy szomorúságunk milyen mértéket ölt és mennyi ideig nehezedik a szívünkre. A legjobb, ha a gyászmunkát követően jó utat kívánunk az eltávozott léleknek, és hagyjuk, hogy szárnyra keljen.

A gyász természetes és szükségszerű folyamat, a túlzott ragaszkodás azonban megnehezítheti az ittmaradottak és a távozók dolgát is (Thnikstockphotos)

NLC: Hogyan könnyíthetjük meg magunk számára az elengedést és ezzel együtt a halott lelkek távozását?

P. T.: Bár nem tartozik a könnyű feladatok közé, azt javaslom, próbáljunk a saját lelkünkben rendet, békét és elfogadást teremteni. Ha egyedül nem megy, szakember segítségét is kérhetjük, azonban fontos, hogy jól válasszunk. Könnyen lehet, hogy egy klasszikus felfogású pszichológus összehúzza a szemöldökét, ha valaki itt ragadt lelkekről kezd beszélni, és inkább továbbküldi az illetőt egy pszichiáterhez. Lélekgyógyásztól, spirituális tanácsadótól vagy olyan pszichológustól érdemes segítséget kérni, akiben megvan a kellő türelem, nyitottság és elfogadás a téma iránt.

NLC: Vannak konkrét jelek, amikből arra következtethetünk, hogy eltávozott szeretteink vissza-visszajárnak?

P. T.: Kétségtelen, hogy tárgyak potyogására és fiókok ugrálására is lehet példa, az én meglátásom mégis az, hogy elsősorban nem ilyen jelekből vehetjük észre elhunyt szeretteink közelségét. Sokkal inkább jelenlétérzésként, különös sejtésként vagy álomként éreztethetik velünk, hogy a közelünkben vannak.

Megosztás Facebookon