Horoszkóp

Ezek a csillagjegyek bocsátanak meg neked egy-egy ballépés után – 2. rész

Még a legerősebb barátságban is előfordulnak néha borús időszakok, de a feleken múlik, hajlandók-e ezeket leküzdeni együtt.

Az igazán erős és őszinte barátságba belefér olykor egy-egy keményebb szó vagy bírálat, de az sem kizárható, hogy ezzel megbántjuk a másikat. Az is megtörténhet, hogy ránk bíznak egy titkot, és mi mégis kifecsegjük azt. Ilyenkor a másik fél hozzáállásán és személyiségén múlik, túlteszi-e magát rajta, és megbocsát-e nekünk. A következő csillagjegyek biztosan így tesznek. A cikk első felét itt találod.

Ikrek

Extrém személyiség, így a megbocsátást illetően sem lehet kiszámítani, hogy fog reagálni. Egyfelől elnézi neked a sértést vagy árulást, ha mégsem nem törted meg a beléd vetett bizalmát, másrészt simán lehet, hogy hogy soha többé nem beszél veled, ha nem érzi a hiányodat annyira.

Szűz

Nyitott gondolkodás jellemzi, mindenben meglátja a lehetőséget. Erre azonban kisebb az esély, ha elárulják. A Szűz biztos nem ugrik semmilyen kapcsolatba anélkül, hogy óvatos és analitikus ne lenne, így nem váratlan reakció, hogy rettentő csalódott és dühös lesz, ha elárulják.

Forrás: ThinkstockPhotos

Vízöntő 

Nem szeret nagy érzelmeket érezni, így kényesen kerüli azokat a szituációkat, ahol elárulhatják, vagy fájdalmat érezhet. Ha egyszer mégis így érez, valószínűbb, hogy az ellenkező irányba indul el, és nem fogadja vissza bizalmába azt, aki megbántotta.

Oroszlán

Magabiztos jegyként az Oroszlán biztosan nem fogad vissza a kegyeibe, ha hátba támadják. Nem szereti, ha az egója sérül, ezért messziről elkerüli azt, aki miatt ez történt.

Skorpió 

Eleve nagyon bizalmatlanok, így amikor valóban bebizonyosodik, hogy volt miért gyanakodniuk, hosszú ideig lesújtva fogják érezni magukat, és nem felejtenek egyhamar. 

Bika

Ez az a csillagjegy, amelyiknél a legkevésbé valószínű, hogy megbocsát. Lehet próbálkozni, de mivel makacs típus, ritkán van esély a pozitív végkifejletre.

Your Tango

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top