Horoszkóp

5 lépés, amivel jobbá teheted a karmád

Ha jó karmát szeretnénk, először helyesen kell cselekednünk.

A karma alapvető törvénye egybecseng az ismert magyar közmondással: Ki mint vet, úgy arat. Bármelyikünknek lehet jó karmája, ha ennek megfelelően cselekszünk. Az alábbi 5 lépéssel máris közelebb kerülhetünk hozzá.

1. Kedvesség és együttérzés

Mindenki szeretné, ha a többi ember kedvesen és elfogadóan viszonyulna hozzá. Az első lépés, hogy mi is így viszonyuljunk másokhoz.

2. Szeretet és megbocsátás

Mindennap adjunk hálát azokért a dolgokért, amik az életünk javát képezik. Haragot pedig ne tartsunk, hiszen csak így tarthatjuk távol magunkat a negatív energiáktól.

3. A hibáink elfogadása

Ugyanígy, ha rosszul cselekedtünk, ne őrlődjünk rajta sokat, hiszen azzal csak a múlthoz való ragaszkodásunkat erősítjük.

4. Az önzés leküzdése

Korunk tragédiája, hogy mindenki magát helyezi előtérbe. Pedig a jó karmához az adakozás művészetét is gyakorolnunk kell.

5. Meditáció és önreflexió

A meditáció segít, hogy tisztán ítéljük meg a tetteinket – így az élet minden területén tudatosabbak lehetünk.

astroyogi

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top