Horoszkóp

Halottal álmodni tényleg szerencsét jelent?

Az éltünknek van egy jelentős része, amiről gyakran nem akarunk, vagy nem merünk tudomást venni: az álmaink. Van, aki nem is emlékszik rá, másokat pedig igencsak felzaklatnak az éjszakai álmok. De van-e jelentésük az álmoknak, például ha halottal álmodunk?

Sokan megrettennek a rossznak vélt álmoktól, biztosan valami eljövendő szerencsétlenség jele lehet, pedig az álmoskönyv szerint gyakran jót jelentenek, az elsőre ijesztőnek tűnő álmok. A pszichológia szerint is érdemes velük foglalkozni, hiszen sok mindent elárulnak tudatalattinkról, aktuális élethelyzetünkről. Halottal álmodni pedig különös jelentőségű.

Halott rokonnal, ismerőssel álmodni

A pszichológusok szerint halott ismerősünkkel álmodni annyit jelent, hogy még nem dolgoztuk fel az illető elvesztését, azt hogy mit is jelentett ő nekünk még életében. Fontos végiggondolni, hogy milyen habitusú embert veszítettünk el a halott személyében, milyen szerepet játszott az életünkben. Ha hiszünk benne, még tovább elemezhetjük az elhunyt álombéli szavait, viselkedését, hátha iránymutatással szolgál mostani életünkre, hiszen sokan gondolják úgy, hogy kedves halottaik a másvilágról is vigyázzák minden lépésüket.

Ismerősünk halála

Ha még életben lévő ismerősünk halálát álmodjuk meg, az nem feltétlenül jelent valami közelgő rosszat az illető számára, sőt az álomfejtők szerint sokáig fog élni. Azon viszont érdemes elgondolkodni, hogy számunkra mit jelentene az ő elvesztése. Lehet, hogy már nincs rá szükségünk. Már nem tudjuk egymást támogatni, segíteni, s ezért el kell engednünk egymás kezét. Sőt gyakran álmunkban szabadulunk meg kellemetlen kollégáktól, idegesítő szomszédoktól, egész egyszerűen úgy, hogy halottnak álmodjuk.

Halott állattal álmodtál?

Az álomfejtők szerint a halott állattal álmodni is különleges jelentőségű: a halott oroszlán például a támogatás hiányát jelképezi, a cápa a tartós béke a gondtalan élet szimbóluma. A vízben úszó döglött halak pedig sok-sok idegeskedést, nehezen megoldható problémákat vetítenek előre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top