Horoszkóp

Nagy szerelmi horoszkóp 2018: mit üzennek a csillagok a párban élőknek és a párra váróknak?

2018-ban két nagy bolygójegyváltás fogja felkavarni a kedélyeket, és felborítani egyesek szerelmi életét: az Uránusz május 15-én belép a Bikába, majd november 6-án visszalép a Kosba, ill. a Jupiter november 8-án belép a saját jegyébe, a Nyilasba. Hogy ez pontosan melyik jegynek mit jelent, azt most sorba vesszük:

KOS

Párban élők: Azok a Kos szülöttek, akik párkapcsolatban élnek, 2018-ban nagy kihívásnak lesznek kitéve: ébren kell tartaniuk a „tüzet”. Az év első fele eseménytelennek látszik, ami az aktív Kosoknak nem tesz jót. Nekik izgalomra és szenvedélyre van szükségük ahhoz, hogy ne lankadjon a lelkesedésük. Ennek tudatában kell/kellene közös programokat szervezniük és/vagy szokatlan helyeken intim pillanatokat megélniük. A nyár vége már forróbbnak látszik. Viszont novemberben kísért a múlt: egy régi szerelem visszatér. Vagy csak az emléke, vagy maga az ex. Ezt diplomatikusan kéne kezelni. Máskülönben sértődéssel, szakítással búcsúzik az év.

Párra várók: A párkapcsolatot kereső Kosok 2018 augusztusáig ne számítsanak semmi extra történésre! Jobb, ha magukon „dolgoznak”: étkezzenek egészségesen, mozogjanak rendszeresen, járjanak vidám társaságba, és ne lássanak minden beszélgető partnerben potenciális szerelmet! Vonzerejük pont abban lesz, hogy nem akarnak mindenáron párkapcsolatot. Augusztustól sokkal jobb esélyekkel találkozhatnak olyan vonzó emberrel, akivel elsőre megtalálják a közös hangot. De az ismerkedésben lesz egy megtorpanás és eltűnés novemberben. Utána folytatódhat a kapcsolat, ha sikerül mindkét félnek elengednie a korlátozó, előítéletes elvárásait.

BIKA

Párban élők: A párkapcsolatban élő Bikák nem fognak unatkozni 2018 novemberéig: a párjuk gondoskodni fog arról, hogy mindig vele kelljen foglalkozniuk. Jobb, ha önként odaadják a figyelmüket és törődésüket. Máskülönben folyamatos civakodás és követelőzés fogja jellemezni a kapcsolatukat. Jupiter komolyabb elköteleződést (összeköltözést, eljegyzést, esküvőt) szimbolizál. Persze ez nem kényszer: csak belülről eredhet. Az év vége felemás hangulatot hozhat: egyrészt Vénusz szerelmet ígér, másrészt hátráló mozgása elbizonytalanodást is jelenthet. Emiatt a Bika szülötteknek szükségük lesz egy kis elvonulásra, hogy rendezzék az érzéseiket.

Párra várók: A párra váró Bika szülötteknek 2018-ban felélénkül a szerelmi életük. Rengeteg potenciális jelentkezővel lesz dolguk. Sajnos a bőség zavara a fejükbe szállhat. Erre ügyeljenek nagyon! És tudjanak róla, hogy a sok randi között ott bújik meg az, aki életük párja lehet. Csak álruhát hord, és nem mutatja meg magát, amíg a Bikák népszerűségben fürdőzve eltelnek saját nagyszerűségükkel. Novemberig meg kéne találni ezt az embert, mert utána már nem a keresgélés, hanem az ismerkedés, összecsiszolódás és a közös jövő megtervezése következik. Az év vége attól függően alakul, hogy milyen döntést hoztak a szingli Bikák.

IKREK

Párban élő: A párkapcsolatban élő Ikrek szülöttek párkapcsolata 2018 elején veszélybe kerülhet. A Mars durva provokációt mutat, ami szinte folyamatos vitát és kötekedést jelent. Ez olyan szinten megmérgezheti a kapcsolatot, hogy szakítás lehet a vége (Húsvét előtt). Amennyiben nem akarnak egyedül maradni, legyenek toleránsak, és ne dőljenek be a provokációnak! Az igazi minőségi változás várat magára: Jupiter november 8-án lép a Nyilasba, ami eljegyzést, esküvőt, összeköltözést „ígér” jövő év végéig. Ha erre vágynak, akkor ki tudják bírni az év elejei megpróbáltatásokat. Érdemes hosszú távon tervezni. Ez erőt ad a kritikusabb napokon.

Párra várók: A párra váró Ikrek szülöttek 2018 elején úgy érzik, hogy megtalálták álmaik szerelmét. Egy rendkívül vonzó, magnetikus erejű emberrel lesz dolguk. De vigyázzanak, mert akkora lendülettel jön be az életükbe, ami a kapcsolat tartósságának rovására mehet! Ez a szerelem biliárdgolyóként robban be, és az ütközés után száguld tovább. Ez a „Jöttem, láttam, győztem” effektus. Ne keseregjenek, mert tapasztalatnak, kondinak remek! November 8-án Jupiter belép a Nyilasba, ami jövő év végig meghozza a méltó, tartós, legális, szenvedélyes, rég áhított nagy szerelmet. Ez olyan minőségi változás lesz, amit érdemes „kiböjtölni”, kivárni.

RÁK

Párban élők: A párkapcsolatban élő Rák szülöttek 2018-ban megkomolyodnak. Vége a bizonytalanságnak, kifelé kacsingatásnak és a féltékenykedésnek is. Végre lecsillapodnak, és jöhetnek az értékes, megbecsült hétköznapok. Ez olyan biztonságot ad nekik érzelmileg, hogy nem ismernek magukra: előjön végre az a toleráns, kedves, gondoskodó énjük, ami eddig rejtve volt. Csupán 2 feszültebb időszakot mutat a Mars: március 17 és május 15, ill. augusztus 13 és szeptember 10 között. Ezt kell kibírniuk veszekedés nélkül. Valószínűleg a párjuk ekkor stresszesebbé válik munka, vagy egyéb egzisztenciális gondok miatt. Mindez könnyen átvészelhető.

Párra várók: Azokra a Rák szülöttekre, akik még keresik a párjukat, 2018-ban sorszerű találkozás vár. Szaturnusz, a Nagy sors bolygója tartogat egy kapcsolatot, ami nem ígérkezik sem könnyűnek, sem simának: tele lesz kétséggel és próbatéllel. Különösen a Mars által „fémjelzett” időszakokban: március 17. és május 15., ill. augusztus 13. és szeptember 10. között. Amennyiben ezt előre tudják, nem fogja annyira megviselni őket. Jó hír, hogy az év vége felé közeledve egyre zökkenőmentesebb időszakot mutatnak a bolygók. A Mars provokációjának megszűnése után kitisztul a kép, és egyértelművé válik, hogy kit kell, kit érdemes komolyan venni.

OROSZLÁN

Párban élők: A párkapcsolatban élő Oroszlán szülötteknek nagyon jól indul a 2018-as év: Nap és Vénusz harmóniát és szeretet visz a kapcsolatukba. Az egyetértés és a közös nyelv meghitt pillanatokat és a szerelem fellobbanását eredményezi. Már-már gyanús lesz a nagy összhang. Dramaturgiailag várható valami. Ezt Mars hozza: május 16 után felkavarja az állóvizet. Június 26 és augusztus 26 között régi szerelmi érzést támaszthat fel halottaiból. Ez arra jó, hogy megtudják, hogy túl vannak-e a múlton. Ha igen, akkor szeptember 11-től a kapcsolatuk sose látott szenvedéllyel folytatódik. Pont erre van szükségük a szenvedélyes Oroszlánoknak.

Párra várók: A párra váró Oroszlán születtek 2018 elején több meghívást kapnak. Menjenek el minden randira, de az elvárásaikat hagyják otthon! Az ő emberük nem mérhető átlagos mércével. Nem kell semmilyen hagyományos sémának megfelelnie. Sőt. A normális emberek untatják az Oroszlánokat. Ennek tudatában szabadítsák fel önmagukat és a másik felet a korlátozó előítéletektől! Egy csiki-csukira kell felkészülniük: a jelöltjük eltűnhet június 26. és augusztus 26. között. Hisztizés helyett várjanak! Tudatosítsák, hogy ha ez az ő emberük, akkor nem tűnhet el végleg! Szeptember 11-én folytatódhat az ismerkedés, ha addig nem tettek végzetes lépést.

SZŰZ

Párban élők: A párkapcsolatban élő Szűz szülöttek 2018-ban megússzák a nagy kilengéseket. Sőt. A február egy csodás, harmonikus hónapnak látszik. Olyan összhang lesz kettejük között, amihez egy baba szívesen csatlakozna. Amennyiben aktuális a gyermekvállalás, mindent bele! Ha most még nem, vagy már nem szeretnének gyereket, tegyenek meg minden szükséges óvintézkedést, hogy később ne kelljen fájdalmas döntést hozniuk! A Szűz szülöttek párkapcsolatában lesz egy kicsit zűrösebb időszak november 15-től. Szóval az év végén el kell viselniük a párjuk ingerültségét. Sajnos előfordulhat, hogy a munkahelyi feszültséget hazaviszik.

Párra várók: A párra váró Szűz szülöttek 2018 február 11 és március 19 között járjanak nyitott szemmel és szívvel! Egy olyan emberrel fognak összefutni, aki túl tökéletes. Emiatt az önbizalom-hiányos Szűzek kicsinek és kevésnek érezhetik magukat. De ez butaság. Bízzák a döntést a másikra: ha a másik vonzónak tartja őket, akkor elkerülhetetlen a találkozás! Ez lesz a végzetük. 2018-ban legyen a jelszavuk: „Az életet élni kell, és nem távolról-kívülről nézni.” Ne akarjanak megúszni semmit! Szerencséjükre erre semmi esélyük nem lesz. Főleg év végén november 15 után. Mars felkavaró, komfortzónából kimozdító randit „garantál” nekik.

MÉRLEG

Párban élők: A párkapcsolatban élő Mérleg szülöttek 2018-ban az eddig megkezdett úton és stílusban élhetnek a párjukkal. Amennyiben ez békés, akkor minden rendben. De ha feszültségek és nézeteltérések jellemzik a közös életüket, változtatniuk kellene. Máskülönben belebetegszenek. Ehhez erőre és eltökéltségre lesz szükségük, ami csak akkor lehetséges a bolygók szerint, ha az Uránusz átlép a Bikába: május 15 és november 5 között. Előtte és utána jobb, ha nem „ugrálnak”. Konfliktus esetén érdemes visszavonulót fújniuk. Vagyis térjenek ki a viták elől! A mondás is úgy tartja: „Minden csatát megnyersz, amit el se kezdesz.” Legyen ez a szlogenjük!

Párra várók: A párt kereső Mérleg szülöttek 2018-ban sokkal felszabadultabbak lesznek május 15 és november 5 között. Ez azért remek hír, mert amint nem a párkeresés a központi téma, sokkal vonzóbbakká válnak. Ezt eddig is tudták, de nem tudták megvalósítani. Az még jobb hír, hogy az egész éves konstellációk alapvetően kedveznek a könnyű flörtöknek, ami nem egy éjszakás kalandot jelent. Inkább szóbeli évődést. Természetesen ez is csak akkor lehetséges, ha a másik fél független. Nős, vagy férjes házas emberrel még flörtölni sem szabad, mert valaki csalódni fog a végén. És ez általában a hiperérzékeny Mérlegek szoktak lenni. Tiszta helyzet, tiszta szív…

SKORPIÓ

Párban élők: A párkapcsolatban élő Skorpió szülöttek 2018-ban megkomolyodnak. Nem kizárt, hogy elköteleződésre szánják el magukat: összeköltözés, eljegyzés, esküvő. Ez részükről óriási lépés, amit remélhetőleg értékel a párjuk. Ha nem, akkor a csalódottság más karjába sodorhatja őket. A legnagyobb kísértés áprilisban lesz. Majd váratlan fordulat látszik a párkapcsolatukban május 15-től: a párjuk meglepő kéréssel áll elő. Jobb lenne, ha nem reagálnának azonnal. Kérjenek gondolkozási időt! Persze ebből is lehet sértődés. De inkább ez, mint egy meggondolatlan válasz, amit nem lehet már visszavonni. Év végére lecsillapodnak a kedélyek…

Párra várók: A párra váró Skorpió szülöttek 2018-ban nem tudnak felkészülni arra a váratlan fordulatra, ami május 15 és november 5 között látszik. Attól váratlan, mert nem lehet kiszámítani. Egy biztos: a rugalmasságuk és az éberségük lesz próbára téve. Megijedniük nem kell, mert az is biztos, hogy nem fognak rosszul reagálni, ha hozzák saját stílusukat. Ugyanis a siker kulcsa az, hogy mindig önmaguk legyenek. Nem kell, és nem is tudnak kibújni a bőrükből. Ne feledjék, hogy a másik fél egy őszinte, egyenes Skorpiót akar! Akkor is, ha kicsit nyers, kicsit fanyar a humora, kissé provokatív. Na, pont ezért kell az önismeret…

NYILAS

Párban élők: A párkapcsolatban élő Nyilas szülöttek 2018-ban még próbára lesznek téve. Tilos illegális, kétséges helyzetekbe belemenniük. Ne álltassák magukat! A megcsalás igenis bűn. Akkor is, ha nem buknak le. November 7-ig tart ez a nehéz tisztesség „vizsgaidőszak”. 8-án Jupiter, az ő bolygójuk belép a Nyilasba, és innentől megszűnik mindenféle csábítás. Nemcsak fellélegezhetnek, hanem szó szerint melléjük áll a szerencse. Hiszen Jupiter a Nagy szerencse bolygója. Ez minden szempontból a lehető legjobb hír a számukra. Az év végén a meglévő párkapcsolat még komolyabbra fordulhat. Megérdemlik a hosszú megpróbáltatások után.

Párra várók: A párra váró Nyilas szülöttek 2018-ban könnyen belesodródhatnak szerelmi háromszögbe, ahol ők azok, akikre a hálátlan harmadik szerep jut. Bölcsebb lenne nemet mondaniuk ilyesmire. Nem igaz, hogy minden áron kell valaki. Legyenek büszkébbek, legyen tartásuk, mert a vége úgyis fájdalmas lesz! Akkor meg minek? Ez a keserű időszak csak novemberig tart. 8-án Jupiter, az ő bolygójuk végre belép a Nyilasba, és elindul egy szuper időszak, ami jövő év végéig tart. Ez méltó, tartós, legális kapcsolatot hoz nekik. Vagyis érdemes várni. Igenis tartogassák magukat annak az embernek, aki csak őket akarja, szereti, kényezteti!

BAK

Párban élők: A párkapcsolatban élő Bak szülöttek számára 2018 egy minőségibb év lesz. Bolygójuk, a Szaturnusz a Bakban járva komollyá teszi őket. Arra ügyeljenek, hogy a komolyság és a komorság között csupán 1 betű a különbség! Nekik, a párjuknak és a kapcsolatuknak se tesz jót, ha mélabússá válnak. A derűt és szerelmet fenntartani munkás feladat. Kreatívnak kell lenni, és ad hoc programokkal kell feldobniuk a szürke hétköznapokat. Erre legkedvezőbb időszakok: augusztus 23-31 és szeptember 6-9. De ettől függetlenül is folyamatosan kell a „tűzre rakni”. Semmi nem működik magától: energiát, figyelmességet, törődést kell beletenni.

Párra várók: A párra váró Bak szülöttek 2018-ban a szokottnál is komolyabbak lesznek. Ez a tartás és ridegség nem túl vonzó. Ne feledjék, hogy a komolyság és a komorság között csupán 1 betű a különbség! Persze nem erőszakolhatják meg önmagukat. Vagyis kreatívnak kell lenniük: keressék a vidám, jó humorú emberek társaságát, mozogjanak rendszeresen, hallgassanak pörgős zenéket, és minél több időt töltsenek kinn a szabadban! Lesz 3 időszak, amikor a legjobbak az esélyeik új kapcsolatra: június 1-5, június 18-22, július 1-12. Ekkor járjanak nyitott szemmel és nyitott szívvel! De ne aggódjanak, mert az ő emberük nem tud észrevétlenül elmenni!

VÍZÖNTŐ

Párban élők: A párkapcsolatban élő Vízöntő szülöttek 2018-ban nem dőlhetnek hátra. Tenniük kell azért, hogy megtartsák a párjukat, aki szerint kissé elfáradt a kapcsolat. A legkritikusabb időszak: július 22-30. Azonban nem árt ébernek lenni szeptember 11-19 is. Közben bolygójuk, az Uránusz május 15 és november 5 között nem lesz igazán kedvező hatással se rájuk, se a párjukra. Ingerültség és puskaporos hangulat uralkodhat. Ez ürügy lehet a szakításra is. Csak november 5-ig kell kibírniuk, mert onnantól látványosan enyhül a feszültség. Sőt. A negatív tendencia átbillen pozitívba, és a viszályt felváltja a szenvedély és erotika.

Párra várók: A párra váró Vízöntő szülöttekre 2018-ban biztosan rátalál a szerelem. Ám ennek a tartóssága kérdéses. Sajnos türelmetlenséget és a tolerancia hiányát mutatja bolygójuk, az Uránusz május 15 és november 5 között. Ha ekkor próbálkoznak kapcsolatot kialakítani, akkor nem sok sikerre számíthatnak. Ezen belül különösen feszült időszak július 22-30. Megint a derű és a lazaság a leghatékonyabb ellenszer. Ebben a Vízöntők utolérhetetlenek. Sőt. Ez az ők igazi vonzerejük. Csak ne feledkezzenek meg róla! Év vége felé közeledtével egyre jobb kedvük lesz, ami nem garantálja a párkapcsolatot, de ez már nem fogja foglalkoztatni őket…

HALAK

Párban élők: A párkapcsolatban élő Halak szülöttek szempontjából a 2018-as év legnehezebb kihívása, hogy önmagukra is figyeljenek, és hangot adjanak a saját igényeiknek. Ez nem önzés. Inkább az egyensúly megtalálása és megtartása. Olyan ez, mint a lélegzés: nem lehet belégzés nélkül kilélegezni. Vagyis a Halak nem tudnak adni, ha nincs miből. 2018-ban lesz 3 szuper bolygóháromszög: június 1-5, június 18-22, július 1-12. Ekkor teljes boldogságot élhetnek meg a párjukkal. Töltődjenek fel ebből, hogy a melegségből maradjon a hideg téli estékre is! Év vége közeledtével ne engedjék, hogy anyagi gondok megmérgezzék a párkapcsolatukat!

Párra várók: A párra váró Halak szülötteknél 2018-ban nem a társkeresés lesz a fókusz. Alapvetően jól fogják érezni magukat a bőrükben, és rájönnek, hogy ez párkapcsolat nélkül is megy. Így lekerül róluk a görcsös akarás. Ettől azonnal megnő a vonzerejük. Szóval ne csodálkozzanak, hogy több ajánlatot, meghívást fognak kapni. Különösen június 1 és 5, június 18 és 22, július 1 és 12 között. Egyébként november 7-ig elemükben lesznek. Utána a karrierjük és a jövőjük építése olyan sok kapacitásukat le fogja kötni, hogy a párkapcsolat totál háttérbe fog szorulni. Ne bánják! Hiszen nem nekik kell megkeresni, hanem a szerelemnek kell rájuk találnia.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top