Horoszkóp

2016. 09. 09.: Szerencsét és bőséget hoz a Jupiter

Szeptember 9-én Jupiter, Fortuna Major, a Nagy szerencse bolygója belép a Mérlegbe szerencsét és bőséget hozva. A Jupiter keringési ideje 12 év. Vagyis 12 évvel ezelőtt járt itt utoljára.

Az asztrológiában minél lassabb egy bolygó, annál nagyobb jelentősége van a jegyváltásának. Jupiter egy jegyben körülbelül 1 évet tartózkodik. Most pontosan 2017 október 10-ig jár a Mérleg jegyében. Majd legközelebb 12 év múlva tér vissza. Jupiter elsősorban a Mérleg szülötteknek hoz szerencsés időszakot, de az Ikrek és a Vízöntőknek is lesz oka az örömre jövő októberig. Az biztos, hogy mindenki fellélegezhet. Már csak azért is, mert a Mérleg levegős jel. De nézzük most végig, hogy pontosan mit hoz a csillagjegyeknek ez a változás.

Kos

Horoszkóp: a Mars és a Jupiter odaver az októbernek

Jupiter a legális, törvényszerű kapcsolatok szimbóluma. Vagyis a Kos szülöttek életében 1 éven belül eljegyzésre, esküvőre kerülhet sor, ha van már párjuk. Amennyiben még nincs párjuk, akkor hamarosan olyasvalakit fognak találni, akivel komoly kapcsolatuk lesz. Emellett nyílt, őszinte emberekkel találkoznak, akik szerencsét hoznak a Kosoknak. Sőt mások szerencséjéből nekik is jut. Az a jó hír, hogy ezt mások szívesen megosztják a Kosokkal, amit nekik nem szabad elutasítaniuk. Ne szégyelljék elfogadni!

Olvasd el ezt is!

Bika

Horoszkóp: a Mars és a Jupiter odaver az októbernek

Jupiter a Bikáknak a munkahelyi hangulat szempontjából a lehető legszuperebb hír. Ezzel béke és jobb együttműködési készség “költözik” be jövő őszig. Szerencsések lesznek, ha van munkájuk, és akkor is, ha munkát keresnek. Ráadásul a kollégák joviálisak és segítőkészek lesznek a Bikákkal. Az egészségük szempontjából is szerencsés év következik: ha betegeskednek, akkor a gyógyulás biztosra vehető. Ha makkegészségesek, akkor ez így is marad. Persze nem árt továbbra is egészséges életmódra törekedniük!

Olvasd el ezt is!

Ikrek

Horoszkóp: a Mars és a Jupiter odaver az októbernek

Az Ikrek lesz az egyik jegy, aki Jupiter áldását élvezheti jövő októberig. Szerencse kíséri őket kreativitás, életkedv és gyermekekkel kapcsolatos témákban. Utóbbiban ez akkor is jó hír, ha már van gyermekük, és akkor is, ha még nincs, és szeretnének. Mivel Jupiter a hit bolygója, elengedhetetlen, hogy higgyenek a kedvező fordulatban. Mindenben pozitív hatású az optimizmus. Mindig, de a most induló kb. 13 hónapos intervallumban különösen. Ebben a legnagyobb és leghatásosabb szövetségesük Jupiter lesz.

Olvasd el ezt is!

Rák

Horoszkóp: a Mars és a Jupiter odaver az októbernek

A Rákoknak mindennél előrébbvaló a család, az otthon. Pont erre a területre hat kedvezően Jupiter szeptember 9-től jövő október 10-ig. Ez azt jelenti, hogy gyarapodni fog a családjuk és/vagy nagyobb ingatlanba költözhetnek. A család gyarapodása többféleképpen történhet: születhet baba, hozzájuk költözhet valaki, egyik rokonuknak párja akad, stb. Ezek jó hírek, mégsem biztos, hogy elsőre lelkesedni fognak. Ingatlanügyekben tágasabb, méltóbb otthon lehetősége adódhat. Kérdés, hogy mernek-e élni vele…

Olvasd el ezt is!

Oroszlán

Horoszkóp: a Mars és a Jupiter odaver az októbernek

Az Oroszlánok szempontjából utazás, tanulás, kapcsolatépítés témákban jelent szerencsét Jupiter. Mivel ők lelkes, bevállalós típusúak, nem ijednek meg, ha Jupiter mindezt felfokozza. Ugyanis Jupiter a túlzások bolygója is. Szóval rengeteg fognak utazni, tanulni, és rengeteg meghívást fognak kapni. Aggodalomra semmi ok, hiszen Jupiter a Mérlegben a mérlegelésben, illetve az egyensúly megtalálásában ad óriási támogatást. Vagyis elengedhetetlen lesz, hogy prioritást, fontossági sorrendet állítsanak…

Olvasd el ezt is!

Szűz

Horoszkóp: a Mars és a Jupiter odaver az októbernek

A Szűz szülötteknek elvileg gyászolniuk kellene. Mivel szeptember 9-én lezárul egy korszak: tavaly augusztus óta Jupiter, Fortuna Major, a Nagy szerencse bolygója a Szűz jegyben járva sok eseményt hozott nekik: sok szerencsét és sok fordulatot. Azzal, hogy Jupiter kilép a Szűz jegyből, önmagukról és a párkapcsolatukról átteszi a hangsúlyt az értékekre és a pénzre. De ez nem azt jelenti, hogy elpártol mellőlük a szerencse. Hanem azt, hogy mostantól a feladat az egyensúly megtalálása és megtartása lesz…

Olvasd el ezt is!

Mérleg

Horoszkóp: a Mars és a Jupiter odaver az októbernek

Túlzás nélkül állítható, hogy az egész év, sőt az elmúlt 12 év legszuperebb égi eseménye következik be azzal, hogy Jupiter, Fortuna Major, a Nagy szerencse bolygója belép a Mérleg jelébe. Mivel 2017 október 10-ig lesz itt, bő 1 évük lesz a Mérleg szülötteknek arra, hogy kiélvezzék Jupiter áldásos hatását. Ez több kedvező folyamatot indukál: bőség, méltóbb életkörülmények, esküvő, magasabb pozíció, nagyobb lakás, stb. De sajnos hízást is “okozhat” Jupiter. Szóval az édességgel csínján kell bánniuk…

Olvasd el ezt is!

Skorpió

Horoszkóp: a Mars és a Jupiter odaver az októbernek

A Skorpiók Jupiter hatására intenzívebben fognak spirituális témák iránt érdeklődni. Erős vonzást érezhetnek a jóga, a böjt és más tanítások felé. Ne fogják vissza magukat, mert ezektől egész életük jó irányt vehet! De a mester álruhában érkezhet. Vagyis nem lesz egyszerű felismerni. Emellett hatalmas kihívás lesz jövő októberig a törvényes úton maradniuk. Kísértés jön mindenfelől: szerelemben, pénzügyekben, szexben, szerencsejátékban egyaránt. Tilos elcsábulniuk, mert súlyos következményei lesznek.

Olvasd el ezt is!

Nyilas

Horoszkóp: a Mars és a Jupiter odaver az októbernek

Jupiter, a Nyilas szülöttek bolygója a Mérlegbe lépve sokkal jobban fogja érezni magát. Így ők is. Mérleg a békesség, a harmónia és a diplomácia jele. Ezek fogják segíteni a Nyilasokat jövő őszig. Így kiegyensúlyozottan fognak hozzáállni azokhoz az emberekhez, akik barátok, szövetségesek, protektorok, mentorok. Sőt az ő támogatásukat fogják élvezni. Ez meglepő, meseszerű helyzeteket generálhat. Alapszabály, hogy a felkínált segítséget el kell fogadniuk. “Szemérmes koldusnak üres a tarisznyája”.

Olvasd el ezt is!

Bak

Horoszkóp: a Mars és a Jupiter odaver az októbernek

A Bak szülöttek szempontjából a Mérlegbe lépő Jupiter jövő őszig változásokat hoz a munkahelyi hierarchiába. Ezek garantáltan minőségi javulást jelentenek. De szinte biztos, hogy az elején nem fog tetszeni nekik a dolog. A Bakok szeretnek, szeretnének ragaszkodni a régi, jól bevált felálláshoz. Az sem kizárt, hogy ők kapnak magasabb pozíciót. Sőt álmaik állását is megtalálhatják. Mindez váltással jár, ami jócskán kívül esik a komfortzónájukon. Nem baj. Ez a fejlődés ára. Szerencsére megéri. Nagyon is…

Olvasd el ezt is!

Vízöntő

Horoszkóp: a Mars és a Jupiter odaver az októbernek

A Mérlegbe lépő Jupiter hatására a Vízöntőknél továbbtanulás és/vagy külföld kerülhet szóba. Nagy az esélye annak, hogy utazniuk, költözniük kell. Szerencsére ez cseppet sem frusztrálja őket. Sőt úgy fel lesznek dobódva, hogy szárnyakat kapnak szó szerint és átvitt értelemben is. Csak azt kell bekalkulálniuk, hogy ez sem sült galamb! Tehát tenni kell érte: keresni, pályázni, stb. A Mérleg jele a kapcsolatépítést jelenti. Ennek értelmében Jupiter itt segíti a megfelelő kapcsolatrendszer kiépítését.

Olvasd el ezt is!

Halak

Horoszkóp: a Mars és a Jupiter odaver az októbernek

A Halak szülöttek szó szerint fel fognak lélegezni akkor, amikor Jupiter átlép a Mérlegbe. Mivel Jupiter (Neptunusz mellett) a Halak uralkodó bolygója, nem mindegy, hogy hogyan érzi magát. Sajnos tavaly augusztus óta a Szűz jelében Jupiter “száműzött” volt, vagyis rosszul érezte magát a bőrében. Akárcsak a Halak. Folyton kritika, szőrszálhasogatás és akadékoskodás bántotta őket. Mostantól jövő októberig egy sokkal békésebb és harmonikusabb időszak köszönt be. Ettől a Halak elnyomottsága megszűnik.

Olvasd el ezt is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top