Horoszkóp

Számmisztika: ez jellemző rád, ha tizenötödikén születtél

A számmisztika szerint nem mindegy, hogy a hónap melyik napján születtünk. A születési dátumunkban, illetve az élet egyéb területein gyakran előforduló számoknak nagy jelentőségük van életünkben.

Megértőek és hűségesek

Kreatívak, különösen a zene terén. Remek tanárok vagy szülők válnak belőlük, mert ügyesek és felelősségteljesek. Pénzügyi téren is sikert kell elérniük, mert adottságuk van arra, hogy magukhoz vonzzák a jó lehetőségeket és a harmonikus körülményeket. A tudást inkább megfigyelés révén szerzik, nem pedig tanulással vagy kutatással. Egész életükben megmaradnak fiatalosnak és aktívnak.

Olvasd el ezt is!

Ösztönösen megérzik, ha valakinek támaszra van szüksége, és ők az elsők, akik segítséget nyújtanak. Kedvesek, szinte már túláradóan, és mindenki jól kijön velük. Erős a felelősségtudatuk, ám ugyanakkor szükségük van egy kis függetlenségre is. Együtt érzőek, segítőkészek és kötelességtudóak.

Ők a született teherviselők, akik sokat elviselnek, gyakran mások helyett is – legszívesebben a felelősséget vállalják át. Ezt nem erőszakosan teszik, mert a többiek szívesen és önként adják át nekik a terheket, mivel mindenki bennük látja a született „felelősségviselőt. A családi tűzhely mellett is nélkülözhetetlen szerepet töltenek be, és afféle kétnemű lények: ők a nagyapa és a kislány egy személyben.

Kisgyermekkorban balesetveszély fenyegeti őket. Később remek, ideális házasságot köthetnek. Boldogságuknak valamilyen örökség vagy üzlet képezi az anyagi alapját. Idősebb korukra családi házban élnek rendszerint. Több gyermekük van.

A hozzájuk illő foglalkozások: sikereket intellektuális vagy művészeti pályán érhet el, mint amilyen például a tanár, a gondozó, az előadó, az orvos, az énekes, a divattervező, a könyvkiadó. További területek, ahol sikeresek lehetnek: kórházi tevékenység, a közösségért végzett munka, hivatalok.

Olvasd el ezt is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top