Horoszkóp

A problémáink megoldhatók! – így tehetjük könnyebbé

Sokszor nem úgy tűnik, de a problémáink megoldhatók, igaz rengeteg erő és kitartás kell hozzá, hogy sikerüljön. Éva története jól példázza, hogy mindennek az alapja az önismeret, és van segítség, hogy jobban megismerjük önmagunkat.

Sok a valódi eredmény nélküli méregdrága csodatanfolyam, és rengeteg olyan ember van, aki szinte megszállottan hiszi, hogy “mindenféle varázslással” majd megoldódnak a problémák körülötte.  Érthető, hogy egyre elterjedtebb az a nézet, hogy az ezotériával foglalkozók vagy megszállottak, vagy csalók. Sőt, ami ennél rosszabb, kezd elterjedni az is, hogy ami történik velünk, az teljesen független tőlünk, így a problémáinkról is azt gondoljuk, hogy nem nekünk kell megoldanunk őket, vagy ha mégis nekünk kellene, képtelenek vagyunk rá. Éva története mindkét állításra rácáfol, és sokakat inspirálhat, hogy jobban megismerkedjenek saját magukkal.

A problémáink megoldhatóak! - Így tehetjük könnyebbé

Évának sokáig meggyőződése volt, hogy őt nem érdekli az ezotéria. Igaz, az asztrológusok előrejelzéseit szívesen olvasgatta, és néha belelapozott ezoterikus témájú könyvekbe is, de nem igazán hitt ebben a világban, vagy ha egy kicsit mégis, nagyon elvontnak képzelte. 

Hogyan kezdett el mélyebben érdekelni az ezotéria és az önismeret?

Gyerekkoromban úgy képzeltem, hogy, amikor felnőtt leszek, tisztábban látok majd mindent, ehhez képest csak még több kérdésem lett az életemmel, a nőiességemmel vagy éppen a férfiakkal kapcsolatban.  Próbáltam ezekre válaszokat találni és azt vettem észre, hogy egyre többet lapozgatom a magazinok ezo rovatát és a könyvtáram is sok ilyen könyvvel bővült, rájöttem, hogy ezek nem egy elvont világról szólnak, hanem igazából saját magam megismeréséről. Viszont egyedül nem találtam a válaszokat, ezért úgy gondoltam, célszerű, ha társulok másokhoz.

Ezt hogy érted?

Úgy döntöttem, keresek egy nekem való tanfolyamot. Mivel tudtam, hogy sok a sarlatán, aki csak a pénzre utazik, sok időt szántam rá, hogy olyat találjak, ahol valóban hozzáértőtő ember osztja meg velem a tapasztalatait. Végül több tanfolyamra is elmentem, sok mindent tanultam például a különböző meditációs technikákról, légzésről, álmokról, önkifejezésről és kommunikációs módszerekről. Ezeknek a tanfolyamokon rendszerint hosszan elmagyarázták, hogy miről is szól az adott technika, és mire lehet számítani, aztán közösen kipróbáltuk, hogyan is kell csinálni. Voltak technikák, amiket haszontalannak éreztem, de volt, amit kifejezetten hasznosnak.

Mi volt, ami tetszett?

Szerettem az Agykontrolt, aztán például a Theta Healing tetszett, jártam egy tibeti meditációs tanfolyamra, az is nagyon érdekes volt. De sajnos a tanfolyamok hamar véget értek, szerintem ezeken a hétvégéken sem volt a legtöbbször elég idő a gyakorlásra. Otthon pedig egészen más minden, nem olyan inspiráló. Már nem ment minden olyan jól, és bevallom, sokszor lusta is voltam gyakorolni.  Hamar feladtam a próbálkozásokat, belesüppedtem inkább a munkámba.

Érdekel, mi az a Theta Healing?A problémáink megoldhatóak! - Így tehetjük könnyebbé

A théta az elalvás előtti mély ellazulás állapot. Ebben az állapotban agyunk még képes a tudatos döntéshozásra, de már a tudatalattinkat is elérjük. A Theta Healing című könyvből még többet megtudhatsz, Vianna Stibal mesél a módszerről

Hogyan került vissza újra ez a vonal az életedbe?

Már családom volt, amikor nemcsak a kérdések, de a problémák is egyre gyűltek, igyekeztem homokba dugni a fejem, abban bíztam, hogy ez az időszak is elmúlik egyszer, de sehogy sem múlt el. Egyre elkeseredettebb lettem és közben dühös is, főleg a férjemre, ugyanis komoly problémáink voltak a házasságunkkal, ezenkívül a fiunk is rosszul tanult az iskolában, és ez is sok feszültséget okozott a családban. Mindeközben egy ciszta miatt orvostól orvosig jártam, de viszolyogtam a műtét gondolatától is. Borzasztó időszak volt. Fogalmam sem volt, mihez kezdjek, és nem volt kihez fordulnom. A barátnőim élete sokkal könnyebbnek és jobbnak tűnt, mint az enyém, ráadásul szégyelltem is, hogy nem tudom helyrehozni a házasságomat, és hogy ennyi bajom van.

A problémáink megoldhatóak! - Így tehetjük könnyebbé

Hogyan oldattad ezt meg?

Egyszer csak úgy éreztem, hogy muszáj tennem valamit. Elkezdtem böngészni a neten, és valahogyan az önismereti terápiáknál kötöttem ki. Nem hittem, hogy ez rajtam most segíthet, de rátaláltam kamaszkorom egyik kedvenc könyvének, az apám beájulna szerzőjének, Salinger Richárdnak az oldalára. Bár a további munkásságát nem követtem, de hallottam róla, hogy azóta spirituális dolgokkal kezdett foglalkozni. Úgy döntöttem, felhívom, és bejelentkezem egy terápiára, bár a terápia szó elég ijesztően hatott rám. Csak két héttel későbbre tudott volna időpontot adni, én pedig úgy éreztem, ha egy héten belül nem történik valami változás, feladom. Ezt elmondtam neki, ő pedig azt ajánlotta, iratkozzam be a tanfolyamára, ami a héten indul, hiszen itt pont azt tanítja meg, amit a terápiákon is alkalmaz, a módszert, hogy hogyan találjuk meg a problémáink valódi forrását, és hogyan kezeljük őket.  Nem nagyon hittem benne, de jobb híján belevágtam.

Hogyan győzött meg?

Rá kellett jönnöm, hogy az összes problémám összefügg. egy közös pontból indul ki, még a cisztám – amit végül nem kellett megműteni –, az sem csak úgy véletlenül alakult ki. Először nagyon furcsa volt, hogy itt nemcsak beszélnek, állandóan gyakorlunk, szinte rá vagyunk kényszerítve. Különböző módszerekkel egyre mélyebbre mentünk azokban a dolgokban, amiket eddig próbáltunk elrejteni még magunk elől is, ez sokszor nem volt könnyű, de mindenképpen a hasznunkra vált. Például ahogy megtanultam kezelni, majd megszüntettem a belső szorongásomat, a cisztám fokozatosan elkezdett felszívódni. A férjemmel és a fiammal is rendezni tudtam a konfliktusaimat. Az is sokat segített, hogy rájöttem, a látszat ellenére mindenkinek vannak gondjai. És kiderült számomra, hogy igenis rendelkezem olyan energiákkal, hogy képes vagyok megoldani a problémáimat, és ha megfelelő módszereket alkalmazok, rengeteg segítséget is kaphatok azokhoz a dolgokhoz, amiket el akarok érni. Sokkal közelebb kerültem önmagamhoz, átláttam, hogy bizonyos helyzetekben mik azok a dolgok, amiket mindig elhibázok. Ami érdekes, hogy nemcsak magamnál, hanem másoknál is.

Ez nagyon varázslatosan hangzik

Ez nem valamiféle boszorkányság, úgy vélem, mindenkinek van ilyen képessége, csak fejleszteni kell.

Annak alapján, amit elmondtál, felmerül bennem a kérdés, hogy akkor neked már nincs is semmi problémád? Minden napod felhőtlenül boldog?

Dehogy! Ugyanúgy vannak pocsék napjaim, és van, hogy nagyon is összekuszálódnak a szálak, csak épp jóval könnyebb kibogozni őket. Találkozom nehéz helyzetekkel, csak éppen teljesen máshogy nézek rájuk és önmagamra is.

A problémáink megoldhatóak! - Így tehetjük könnyebbé
Részletek a tanfolyamról

Hamarosan hasonló intenzív tanfolyam indul, a részleteket itt találod! Ráadásul az első alkalom most ingyenes, úgyhogy rizikó nélkül kipróbálhatod, hogy belőled is azt hozza-e ki a dolog, mint Évából.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top