Horoszkóp

Heti horoszkóp 2009. február 02-től 2009. február 08-ig

Kos

A Vénusz belép a Kos jegybe a hét közepén, s ez abban fog neked segíteni, hogy ötleteidet könnyebben meg tudod valósítani, különösen a karriered terén léphetsz előre, komoly esély van arra is, hogy végre elismerje környezeted: a munkád és erőlködésed nem hasztalan, sőt… Természetesen ettől jelentősen nem változik a helyzet, de lelkivilágod kiegyensúlyozottabbá válhat, így az állandó leterheltségből eredő feszültség is csökkenhet. Figyelj oda arra, hogy munkád mellett ne hanyagold el szeretteidet sem.
Szerelem: Magánéleted is teljesen új megvilágításba kerülhet, szép időszak köszönt a párban élőkre, és azokra is, akik még keresik azt a bizonyos nagy Őt.

Bika

Igazán kiemelkedő, még téged is meglepő sikerekre van kilátásod ezen a héten, különösen a munka és a karrier területén kedveznek neked a csillagok. Keresd meg azt a helyet, időt és személyt, akinek elmondhatod dédelgetett ötleteidet, és nem fogsz csalódni, mert nemcsak meghallgat, hanem szívesen támogat is terveid kivitelezésében. Használd ki a következő heteket arra is, hogy anyagilag stabilizálódj.
Szerelem: Érzelmi életedben is ideje, hogy helyükre kerüljenek a dolgok. Ha esetleg szakításon töröd a fejed, annak most van itt az ideje. A magányosok egy részének is be kell látnia, hogy a régi szerelemről ideje lemondani.

Ikrek

A heti csillagállás ösztönösen arra sarkallhat, hogy segíts másokon, akik bajban vannak. Erőteljesen megnő szociális érzékenységed. Veled is megeshet, hogy segítséget kell kérned valakitől, s már megtapasztalhattad, milyen jó érzés, ha valaki önzetlenül a kezét nyújtja feléd. Jótett helyébe jót várj, már a hétvégén kaphatsz egy tippet vagy ötletet attól az embertől, akit kihúztál a gödörből.
Szerelem: Mindamellett, hogy mások gondját-baját megoldod, épp itt az ideje, hogy a saját érzelmi életedet is rendbe tedd. Ha még keresed az igazit, légy türelemmel a jövő hétig.

Rák

Kissé visszahúzódsz, keresed a magány lehetőségét, sőt ha teheted, megoldod, hogy legalább a munkád egy részét otthon végezhesd el. De addig is dolgos és leterhelő hétköznapoknak nézel elébe, úgy, hogy végre megvalósíthatod egy régi, titkolt álmodat. Itt az idő arra, hogy ne csak gondolatban teljesíts egy feladatot, hanem a való életben is véghezvidd elképzeléseidet. Egymagad is jól boldogulsz, szinte gyerekjátékként teljesíted tervedet, és eredményesen be is fejezed.
Szerelem: Izgalommal teli napoknak nézel elébe, párkapcsolatod most kiváló. A párkereső Rákok is keressék a lehetőséget az ismerkedésre, most összejöhet a várva várt szerelem.

Oroszlán

Kiegyensúlyozott, harmonikus napok követik egymást, nyugalommal teli időszakot élsz meg. Felfordulás legfeljebb csak akkor keletkezhet, ha neked magadnak lesz eleged a csendből. Elmondható, hogy mindent megtettél azért, hogy végre jól érezd magad a bőrödben, s annak is itt van az ideje, hogy élvezd az életet. A hétvégén, ha teheted, foglalkozz családoddal, találkozz barátaiddal.
Szerelem: Szívügyeidre sok időt szánj, most még jobban meg tudod szilárdítani. A magányosok végre elfelejthetik az egyedül töltött napokat, jöhet a szerelem!

Szűz

Érdekes, sokat sejtető emberi kapcsolatod alakulhat ki ezekben a napokban. Találkozhatsz egy olyan személlyel, akivel kölcsönösen mély benyomással lehettek egymásra, sőt akár hosszú távú barátság vagy nagyszerű üzletkötés születhet megismerkedésetekből. Itt az ideje, hogy az elmúlt egy-két hétben veled történt negatív eseményeken túltedd magad, s ismét fürdőzz az élet napos oldalán.
Szerelem: Úgy érezheted, csak falakba ütközöl, nem mennek dolgaitok, pedig csak a kommunikáción kellene javítani. A szinglik szerdán vagy csütörtökön ne utasítsanak el egy randifelkérést se.

Mérleg

Annak ellenére, hogy a február beköszöntött, és az idő is igen mogorva, nincs okod az aggodalomra. Használd ki tehetségedet és kreativitásodat a munkád terén, ez nagyon jót tehet előmenetelednek. Ha saját vállalkozásod van, most kell fejlesztened! Olyan területen tudsz most nagyot alkotni, amely eddig ismeretlen volt a számodra, mindezt úgy, hogy más emberek elismerését könnyedén kivívhatod magadnak. Ne csodálkozz, ha pénzügyileg is gyarapodsz a héten.
Szerelem: Érzelmi életed kiegyensúlyozott, olyan kapcsolatot élhetsz meg, amit megérdemelsz. A magányos Mérlegek is jó eséllyel indulnak párvadászatra a hét folyamán.

Skorpió

Szerintem nem lehet okod a panaszra! Továbbra is jól mennek a dolgaid, igazán nincs okod az aggodalomra. Ezekben a napokban is tegyél meg mindent azért, hogy elismerjék munkádat, tehetségedet, hidd el, hosszú távon pillanatnyi cselekedeteid meg fogják hozni az eredményeket. Jelentős megbeszélésekre kerülhet sor a hét közepén, ha netán új álláslehetőség adódna, most ne utasítsd vissza!
Szerelem: Az érzelmek terén a nyugalom időszakát éled, kapcsolatod úgy jó, ahogy van. A párjukat keresőknek a péntek igazán kedvező a szerelem betoppanására.

Nyilas

Fáradtnak, sőt már-már kimerültnek érezheted magad a hét első felében, tele vagy feladatokkal, nem sok kedved van dolgozni. Azt tapasztalhatod, hogy bármerre lépsz, akadályokba ütközöl. Valójában ez nem a te hibád, hanem már az elmúlt hetekben sem volt elég időd a pihenésre, s az általános fáradtság most érheti el nálad a tetőpontot. Azonban csütörtöktől jelentősen javul a helyzet, hétvégére már csökken benned a feszültség.
Szerelem: Társkapcsolatodat is elhanyagoltad egy kicsit? Akkor a hétvégét feltétlenül szánd arra, hogy párod kedvében járj. A magányosok szintén fontos változásra számíthatnak szombaton.

Bak

Túl sokat aggodalmaskodsz a most következő napokban, folyamatosan attól félsz, hogy valami történik, vagy épp nem tudod megoldani a feladataidat – s ez leginkább a jegyedet hosszú időre elhagyó Marsnak tulajdonítható. Emellett és valójában semmi indok nincs arra, hogy gyötörd magad, inkább temetkezz a munkádba, ha pedig épp van egy kis szabadidőd, találkozz régi barátaiddal, mozdulj ki otthonról. A pénteki napon már érezheted a változás szelét, a stressz is csökken, lelked is megnyugszik.
Szerelem: Szívügyeidre is vár egy alapos átalakítás, jót tenne nektek egy kis közös program és beszélgetés. A magányosok többségét a hét második felében érheti szerelmi áramütés…

Vízöntő

Ha valamilyen erőteljes hatást érzel, az nem véletlen! A Mars erős intenzitását érezheted, hisz a saját jegyedbe lép ezen a héten. Ez némi erőszakra adhat okot életedben, melyet nagyon rosszul élhetsz meg. Váratlan és kellemetlen támadások érhetnek a munkahelyeden, a közlekedésben vagy éppen otthon. Légy türelemmel környezeted iránt, s tudatosítsd magadban, ezt a helyzetet a csillagállásnak „köszönheted”, nem magadnak.
Szerelem: Az érzelmek terén is találhattok okot egy kisebb konfliktus kirobbanására, de ez még nem okoz komoly problémát. A magányosoknak még egy kis türelemre van szükségük az igazi megtalálásához.

Halak

A Vénusz hosszú időre elhagyja a Halak jegyét, így érzelmileg megeshet, hogy kissé összezavarodsz, elkezdhetsz álmodozni, ami figyelmetlenségre adhat okot. Épp ezért kell, hogy jobban odafigyelj teendőidre és értékeidre egyaránt. Szánj időt szeretteidre, próbálj meg örülni mások sikerének. Egy-egy kedves gesztus vagy szó épp úgy jólesik másoknak, mint neked, ezért ha kérnek tőled valamit ezekben a napokban, senkinek ne mondj nemet.
Szerelem: Élvezd partnered társaságát, szánjatok jelentősen több időt egymásra, mint máskor. A párjukat még keresők szombaton sikerrel járhatnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top