Horoszkóp

Heti horoszkóp 2009. január 05-től 2009. január 11-ig

Kos

Bár a téli időszakot nem igazából kedveled, mégis, szerencsére erőből és energiából ezen a héten nem lesz hiány, hatalmas benned a cselekvésre irányuló vágy, meg akarod mutatni környezetednek, hogy igenis alkalmas vagy azokra a feladatokra, amelyeket végzel, vagy amelyeket éppen rád akarnak bízni. Igazad van, épp jó helyen vagy, és jó időben, de arra figyelj oda, hogy ne vállald túl magad, mert előfordulhat, hogy a feladatok egy részét nem tudod megfelelően elvégezni időhiány miatt!

Szerelem: Szívügyeidet ezekben a napokban erőteljesen fellendítheted, lepd meg valamivel partneredet. A magányosok a hétvégén sok flörtben vehetnek részt aktívan.

Bika

Mivel lezártál egy évet, sok mindent szeretnél most átgondolni. A most következő napokban gondolataid leginkább az anyagi ügyek körül forognak. Több terved sem úgy alakult tavaly év vége felé, mint ahogy azt eltervezted, s ennek eredményét most érezheted csak igazán. Ez a negatív élmény szinte minden napodra rányomja a bélyegét, így amire igazán oda kellene figyelned, arra sem jut időd. Új dolgok kiötlésére, megvalósítására inkább a hétvége kedvező.

Szerelem: Érzelmek terén is napról napra csak gátakba ütközöl, de komoly aggodalomra nincs okod, hisz párodtól megértésre számíthatsz. A szingli Bikáknak csak a hétvége alkalmas új kapcsolat létesítésére.

Ikrek

Az év első igazi, egyben kemény munkanapjai jönnek, s kiválóan alkalmasak arra, hogy jövődet, különösen karrieredet építsd, új munkát vagy mellékállást keress, új üzletet köss, netán saját vállalkozásba kezdj, de mindenképp valamilyen formában előrébb lépj. Ideje, hogy kilépj az árnyékból. Különösen a hét közepe kínál kiváló lehetőségeket, ha teheted, dolgozz inkább csapatban, úgy még sikeresebb lehetsz.

Szerelem: Ne avatkozz társad dolgába, így elkerülöd annak lehetőségét, hogy konfliktusba keveredjetek. Ha még keresed az igazit, a hétvége már hozhat komoly fordulatot szerelem terén!

Rák

Az új év kétségtelenül és jól érezhetően változást hoz életedbe, ráadásul újra feltöltődsz energiával. Szenvedélyes ember vagy, de mégis úgy érezheted, jobb, ha nem mutatod ki érzelmeidet környezetednek. Márpedig vannak olyan családtagok, barátok, akiknek szükségük lenne arra, hogy néha érezzék, fontosak neked. Ne fogd vissza magad, időszerű lenne egy-két komolyabb beszélgetésbe belevágni.

Szerelem: Szívügyek terén is kedvező irányú fordulatra számíthatsz, nem kell félned semmitől, amit közösen terveztek. Ha még szingli vagy, akkor a szerda és a szombat kínál arra lehetőséget, hogy ismerkedj, flörtölj.

Oroszlán

Az égen végbemenő jelentős bolygómozgások nem lesznek rád túl pozitív hatással. Egészen csütörtökig nem fogod magad túl jól érezni a saját bőrödben, hangulatod a hétvégére sokat javul. Még szerencse, hogy ez nem betegség, csupán általános rosszkedv, mely a hét elején még fizikai tüneteket is produkálhat állandó kedvetlenség, fejfájás, fáradékonyság formájában.

Szerelem: Párkapcsolatod talán unalmas? Ne aggódj, még semmi sincs veszve. Egyedülálló Oroszlánoknak nem kedvez ez a hét, inkább pihenj, regenerálódj.

Szűz

Az év első valódi munkanapjai tele lehetnek feszültséggel, nehezen találod a helyed. Indokolatlanul beleköthetsz másokba, s ezek után még úgy érezheted, ők a hibásak a kialakult helyzetért. Környezeted alapjában szelíd embernek ismer, de most elveszítheted az önkontrollt. Csütörtökre sokat javul a helyzet, és visszazökkensz a megszokott kerékvágásba, újra alkalmas leszel társasági életre.

Szerelem: Érzelmi életed is komoly feszültségeknek lehet kitéve, ezért sok tudatos gondolkodásra lesz szükség ahhoz, hogy megpróbáld kerülni a veszekedés kialakulásának lehetőségét. A magányos Szüzek csak a hétvégén számíthatnak mozgolódásra…

Mérleg

Sok feladat felhalmozódott, így a most következő napokban szükséged lesz jóindulatodra és belátóképességedre, s nemcsak környezeteddel, hanem önmagaddal szemben is. Sajnos könnyen előfordulhat, hogy jóindulatodat és türelmedet próbára teszik, otthon vagy éppen munkahelyeden. Ha mégis sikerül valakinek átlépnie az általad szabott határt, akkor abból könnyen konfliktus alakulhat ki. Fontos, hogy te lehetsz az, aki tudatosan visszafogod magad, s még akkor is lenyeled a sértéseket, amikor mások már rég visszavágtak volna!

Szerelem: Ha már van párkapcsolatod, vedd rá őt arra, hogy a hideg ellenére is mozduljatok ki otthonról, s tegyék ugyanezt a szinglik, könnyen szerelemre lelhetnek a hétvégén.


Skorpió

Új év, új gondolatok, megvalósításra váró tervek! Tele leszel erővel és energiával, rengeteg életkedvvel. Fontos változások jöhetnek életedbe, akár új munkahely, költözés, anyagi gondok megoldódása vagy berobbanó szerelem formájában, váratlan, új és egyben hasznos ismeretségekre tehetsz szert, de nem elképzelhetetlen egy utazás lehetősége sem. Jókedved, pozitív gondolkodásmódod tetőfokára hághat a hétvégére.

Szerelem: Érzelmek terén is minden a helyén van, ha van társkapcsolatod, csak tovább mélyül, ha még szingli vagy, akkor ismerkedj, jöhet az igazi.


Nyilas

Az új év érdekes fordulatokat nyújt számodra, például kiváló üzleti ajánlatok formájában. Olyan dolgot kínálhatnak számodra ezekben a napokban, melyet vétek elutasítani. Ha megérkezik az információ, gondold át, de semmiképpen se utasítsd vissza! Olyan dolgot ajánlhatnak számodra, mely hosszú távra és egyben tartósan megalapozhatja a jövődet, s pénzügyi helyzetedet is stabilizálhatja. Környezeted megpróbálhat lebeszélni, de ne hagyd magad!

Szerelem: Ha eddig kilátástalannak, sőt egyenesen boldogtalannak ítélted helyzetedet, akkor most jött el a változás ideje, s jöhet a szerelem! A  párkapcsolatban élőkre is kellemes napok várnak!


Bak

A Hold sok érzelmi impulzussal lát el egész héten, így a hét eleje még látszólag nyugalmas lesz, de a hét második felében valaki vagy valami nagyon felbosszanthat, s ez még a hétvégédre is kihat. Ha teheted, ne reagálj az ügyre se most, se később, így elkerülheted egy komolyabb konfliktus lehetőségét. Nehéz lesz, de próbáld meg elfelejteni az esetet! Inkább húzódj vissza, s próbáld kívülállóként kezelni minden helyzetet. Jupiter egy év után most hagyja el a Bak jegyet, de téged nem hagy cserben!

Szerelem: Párkapcsolati téren is adódhatnak átmeneti problémáid, ezek megoldását inkább halaszd a jövő hétre. Ha magányos vagy, flörtölésre alkalmasak ugyan ezek a napok, komoly kapcsolat megalapozására azonban kevésbé.

Vízöntő

Új év, új gondolatok. Az év első teljes munkahetének csillagállása jelentős hatással lesz rád. Úgy érzed, hogy tele vagy energiával, és bármi áron szeretnéd elérni céljaidat. A probléma valahol ott rejtőzik, hogy a „cél szentesíti az eszközt” felfogás szerint akár a tisztességesség útjáról is képes vagy letérni. Addig nincs ezzel probléma, amíg nem okozol ezzel gondot másoknak. Gondold meg, mit teszel, mert minden lépéseddel támadási felületet nyújtasz ellenfeleidnek. A Jupiter a jegyedbe lép, úgyhogy komoly aggodalomra nincs okod!

Szerelem: Érzelmi téren is belebonyolódhatsz némi kellemetlenségbe, amelyre gyorsan és közösen találhattok megoldást. A magányos Vízöntőknek könnyed flörtökre, egyéjszakás kalandokra van esélyük.

Halak

Kifejezetten nehézkesen indul a hét, sehogy sem tudsz visszatalálni a munka útjára, legkésőbb szerdára pedig kifejezetten kellemetlen problémák nehezíthetik meg életedet. Bár általában jól végzed a munkád, de mégis lehet valaki, aki kicsit irigy a tehetségedre, ügyességedre, ezért megpróbál keresztbe tenni neked. Szerencsére az égiek megóvnak a bajtól, és a környezetedben dolgozó emberek továbbra is kedvelnek, és kiállnak melletted.

Szerelem: A szombati nap közeledtével megeshet, hogy egy harmadik tűnik fel a láthatáron… A szinglik is érdekes találkozásra számíthatnak pénteken vagy szombaton, a jegyedbe lépő Vénusz is segít!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top