Hangadó

Antoni Rita kurátor

Már jóval deklarált feministává válásom előtt is szűkösnek, sok esetben ártalmasnak találtam a hagyományos női magazinok kínálatát, az azokban foglalt "női" értékeket, szerepmintákat.

Nézetem szerint a nő autonóm személy, nem kiszolgáló személyzet, és a párkapcsolatoknak is az egyenlőség szellemében kellene működniük. További lendületet adott, hogy az SZTE angol szakán elvégeztem a Gender Studies szakirányt. 2009 májusában társaimmal, hiánypótló szándékkal megalapítottam a Nőkért.hu honlapot. 2012-ben egyesületté alakultunk; célunk a női öntudatnövelés és a marginalizált női kultúra, az általános műveltségből kiszorult női teljesítmények, valamint a nőtörténet megismertetése, különös tekintettel a hazai feminista megmozdulások történetére. Együttműködünk áldozatvédő szervezetekkel is, és a maguk eszközeivel igyekszünk tenni a nők elleni erőszak, illetve az erőszak, az emberi jogok megsértésének egyéb formái (rasszizmus, homofóbia, transzfóbia, testszégyenítés stb.) ellen, kiterjesztve figyelmünket az állatvédelemre (pl. a kozmetikai célú állatkísérletek elleni küzdelemre, az így készült termékek bojkottálásra) is.

Antoni Rita ajánlja »

Antoni Rita kurátor
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top