Így kezdtem új életet 34 évesen, két gyerekkel, egyedül

Ha eddig még nem jöttél volna rá magadtól is, az élet csak a legritkább esetben alakul úgy, ahogy megtervezed. Ennek ellenére mégis kapaszkodunk az elképzeléseinkbe, tudni véljük a helyes irányt. Karrierről, családról, biztonságról álmodunk. Hisszük, ahogy öregszünk, úgy lesz stabilabb minden, kiszállunk végre a hullámvasútból, megnyugszik, elcsendesedik velünk az élet. Aztán kiderül, ebből csak pillanatok jutnak – mert újra kell építenünk magunkat, mert kihúzták lábuk alól a biztosnak vélt talajt. 

Harmincnégy éves vagyok. Az eredeti terveim alapján ennyi idősen már javában pszichológusként dolgozom, házas leszek két gyerekkel, lesz egy kutyánk és egy saját otthonunk is. Aztán nem így alakult. A diplomát megszereztem, férjhez mentem, lett egy kutyám, született két gyermekem – majd egy életre megtanultam, mit jelent a prioritás. Mit jelent az, hogy át kell szervezned az életed azért, mert más lett fontosabb – fontosabb, mint az eredeti terveid. 

Egy rettentő őszinte írás az egyedülálló anyaság margójára

Nem láttam előre, hogy a második gyermekem születése után elválok majd.

Nem láttam előre, hogy karrier helyett fel kell adnom a munkám, hogy otthon tudjak maradni a gyermekeimmel. 

Nem láttam előre, hogy örökbe kell adnom a kutyámat, mert a gyerekeim nem tolerálják. 

Nem láttam előre, hogy részmunkaidőben kell dolgoznom.

Nem láttam előre, hogy ház helyett egy albérletben fogok élni.

És azt sem láttam előre, hogy egy ilyen életet szeretni lehet!

Időbe telt, de rájöttem, mennyi mindent szeretek magam körül. Szeretem a várost, ahol élek, szeretem a lakásunkat. Megtapasztaltam, hogy egész jó (szingli) édesanya vagyok, hogy boldogabb vagyok elvált nőként, mint a házasságomban voltam. A munka, igaz, nem az, amiről álmodtam, de lehetővé teszi, hogy kimozduljak a háztartásbeli édesanyák mókuskerekéből, a rugalmas munkaidőnek hála pedig még olvasni is jut időm. Szeretem és élvezem a feje tetejére állt életem, és egy pillanatra sem feledem, hogy milyen keményen meg kellett dolgoznom azért, hogy eljussak ebbe az állapotomba. 

Fotó: Thinkstock

Amikor az emberre váratlanul ráront egy fájó, ismeretlen, bizonytalan élethelyzet, szinte automatikusan védekezni készül – és csak a legritkább esetben tud ezekre a félelmetes élethelyzetekre lehetőségként tekintetni. Pedig ha jobban megvizsgáljuk az életet, az mindig megleckéztet minket – és csak rajtunk múlik, hogy kilépünk-e a komfortzónánkból, hogy farkasszemet nézzünk az aktuális feladattal. Persze az első pár lépés nagyon kényelmetlen és szokatlan, de ha megadjuk magunknak az esélyt, hogy bátrak és egyszerre sebezhetőek is legyünk, úgy megengedjünk magunkat azt is, hogy felnőjünk – nemcsak a feladathoz, de az élethez is.

Elmesélem, én mikbe kapaszkodtam, amikor olyan változást hozott az életem, amit nem láttam jönni:

Férfiakat kérdeztünk: ilyen egyedülálló anyukával randizni

Mi a prioritás?

Amikor egyedül maradtam, azt gondoltam végig, mi kell ahhoz, hogy boldog család lehessünk. A választ hamar megtaláltam: időre volt szükségem, hogy a gyermekeimmel lehessek. Ez volt számomra a legfontosabb. Tudtam, hogy kevesebb lesz a bevételem, de cserébe megtanultam spórolni, pénzt beosztani, megbecsülni mindent fillért. 

Ne mondj le az álmaidról!

Az álmodozáshoz egyedülálló anyukaként is jogom van, igaz, sokkal reálisabbak lettek a vágyaim – de így legalább nem elérhetetlenek. Nagyon szeretek utazni, és bár sok fejtörést okoz, hogy honnan „vehetnék el” pénzt ehhez, néhány álomszép vakáció így is valóra vált.

Az egyszerűbb megoldás nem mindig a jó választás

Esetemben könnyebb lett volna hazaköltözi a szüleimhez, de tudtam, hogy ezzel a lépéssel a szabadságomat áldoznám fel – ehhez pedig nagyon ragaszkodom. Szeretem, ha senki nem szól bele abba, hogyan élem az életem, hogyan nevelem a gyermekeimet, mikor és hogyan dolgozom. Szüleim tágas, kertes háza helyett egy albérlet lett az otthonuk, de az csak a miénk. Egy apró békesziget. 

Engedd el, amit el kell engedni!

Amikor a dolgaid elkezdenek nem működni, ne kapaszkodj, hanem mérlegelj! Ne foglalkozz vele, hogy hol kellene tartanod az életben, inkább azon tanakodj, merre menj tovább. Én sokáig ragaszkodtam az elképzeléshez, hogy belőlem nem lehet elvált nő – aztán feladtam ezt az ideát, és belekapaszkodtam egy másik képbe, amin önmagamat és a gyermekeimet láttam, boldogan. 

Ne törődj azzal, hogy mások mit mondanak!

Semmit nem változtat az életeden az, ha azzal foglalkozol, hogy mit gondolnak rólad mások. Bár ezt nehezen engedtem el, ma már egyszerűen csak arra gondolok, hogy nem ők, a mások, tartják életben a gyermekeimet, nem ők gondoskodnak rólam, nem ők fizetik a számláimat, nem tesznek hozzá az életemhez semmit – és ha így van, minek foglalkoznék azzal, hogy mit gondolnak rólam?

Fogadd el a segítséget!

A házasságom már a végét járta, amikor rájöttem, mennyi szerető ember vesz körül, mennyi segítséget kapok, ha merek kérni. Gyógyító ereje volt annak, amikor elkezdtem másokat beengedni az életembe. Rájöttem, azok, akik szeretnek, segítenek a bajban.