Gondtalan fogamzásgátlás

Amit minden lánynak tudni kell a menzeszről

Bár ma már nem számít tabutémának, sok fiatal lány még sincs tisztában azzal, mi történik a saját testével a menstruációs ciklus alatt. Alaptalan félelmek és téves elképzelések kapcsolódnak ezért sok nő fejében ehhez a természetes jelenséghez, pedig ha jobban ismernék a havi vérzéshez kapcsolódó testi folyamatokat, sokkal könnyebben vennék a menstruáció megpróbáltatásait.
Amit minden lánynak tudni kell a menzeszről

Az első menstruáció határvonal minden lány életében: ettől a naptól kezdve a szervezete – elméletben – készen áll a terhességre. Azonban ha azt nézzük, hogy a magyar lányok átlagosan 12,6 évesen kezdenek menstruálni, akkor világos, hogy a menzesz elindulását és a felelős gyermekvállaláshoz szükséges felnőtté válást mind testi, mind pszichológiai vonatkozásban még jó néhány év választja el egymástól. Ettől függetlenül a testének működésével érdemes időben és fokozatosan megismertetni a serdülő lányokat, hogy később, felnőttként ne alakuljanak ki náluk felesleges aggodalmak, pszichés gátak, amik nehezítik mindennapi életüket, párkapcsolatukat és a családtervezést. Minél előbb megbarátkoznak szervezetük természetével és megismerik annak csodálatos működését, annál valószínűbb, hogy felnőve kiegyensúlyozott, önbizalommal teli nőként felelősséggel tudnak majd dönteni a gyermekvállalásról is.

Mit kell tudni a ciklusról?

A női ivarszervek működésének folyamatai 28 napos ciklusokban ismétlődnek ideális esetben. Ez alatt az idő alatt a női szervezet minden hónapban felkészül a fogamzásra, illetve ha nincs megtermékenyülés, akkor az érett, de felesleges petesejtet és vele együtt néhány más szövetet a szervezet kilöki. Ez a kilökődés a menstruációs vérzés. A vérzés elindulása számít egyúttal a ciklus kezdetének is. Az általában 4–7 napos vérzés alatt a megvastagodott méhnyálkahártya felső rétege – ami az elmúlt ciklus alatt arra készült fel, hogy magába ágyazzon egy vagy több megtermékenyült petesejtet – leválik, és vérrel, váladékkal és a petesejttel együtt a méh izomzatának összehúzódásával távozik a szervezetből. Általában 50 ml a vérveszteség egy-egy menzesz alatt, ha ennél több, akkor az már kórosnak tekinthető. Hogy mennyi vér távozott, azt az elhasznált tamponok és betétek mennyiségéből meg lehet becsülni. Ha a menstruációs véget ért, újra kezdődnek a szervezetben azok a felépítő folyamatok, amik végül a peteéréshez és – ha nincs megtermékenyülés – újabb menstruációs vérzéshez vezetnek.

A 28 napos menstruációs ciklust folyamatait az agyunk szabályozó központja, a hipotalamusz vezérli és hozza összhangba különféle hormonok működtetésével. A vérzés befejeztével például tüszőérlelő és tüszőrepesztő hormonokat bocsát ki, amik a petefészket arra serkentik, hogy elindítsa a petesejtek érlelését. A petesejtek pedig ösztrogént termelnek, aminek hatására a felépítési szakaszban, azaz a 6. és a 12–13. nap között a méhnyálkahártya megújul: új vérerek képződnek és a nyálkamirigyek újra elkezdenek növekedni. A 12–13. napon az ösztrogén koncentrációja a vérben eléri a csúcsot, amire válaszként egy újabb hormon (az agyalapi mirigy – hipofízis – által termelt luteinizáló hormon) kiváltja a tüszőrepedést: az első tüsző, amely beérik, kiszabadítja magából a petesejtet, mely a petevezetőn keresztül útnak indul a méh fele. Ez maga az ovuláció, azaz a tüszőrepedés, ami jó esetben két héttel a vérzés kezdete előtt következik be. A visszamaradt tüszőburok pedig azonnal átalakul sárgatestté, és elkezd nagy mennyiségű sárgatesthormont, azaz progeszteront termelni. Ezzel elindul a ciklus új szakasza, mert a progeszteron egyrészt leállítja a további ovulációt és egyúttal növelni kezdi a méhnyálkahártyát, és felkészíti arra, hogy egy esetlegesen megtermékenyített petesejt beleágyazódhasson, és a leendő embriónak legyen tápanyaga az első hetekben.

Ha a tüszőből kiszabadult petesejt nem termékenyül meg, a petefészek elkezdi csökkenteni az ösztrogén- és progeszterontermelést. Majd kb. 1 nappal a menstruáció kezdete előtt a sárgatest visszafejlődik, és nem termel több progeszteront sem, ekkor hirtelen mindkét hormon szintje nagyon leesik, melynek hatására a méhnyálkahártya ledobódik a petesejttel együtt, azaz megjön a menstruáció.

Mire ügyelj a menzesz alatt?

Bár a menstruáció a női test egészséges működésének jele és teljesen természetes jelenség, mégis odafigyelést igényel. A vérzés alatt fokozottabb tisztálkodásra van szükség – napi 1-2 alkalommal alaposan meg kell mosni a szeméremtestet, de magát a hüvelyt kimosni – irrigálni – kifejezetten ellenjavallt, mint ahogy tanácsos a szexuális érintkezés kerülése is. Ugyanakkor nem kell korlátoznia testmozgást, sportolást, bár ebben az időszakban csökkenhet a teljesítőképesség. Erős vérzés mellett az úszást érdemes más napokra halasztani, mint ahogy tampont is inkább gyengébb vérzéskor tanácsos használni. A tamponnal kapcsolatban vannak további higiéniai szabályok is: méhszájseb és méhnyak műtéte után betétet kell inkább használni, de normális vérzés és egészséges méhszáj esetén is legfeljebb 8 órán át legyen bent ugyanaz a tampon, hogy elkerüljük a fertőzéseket. Feszes, műszálas alsónemű helyett ilyenkor inkább viseljünk természetes anyagból készült, kényelmes, bővebb szabású bugyit.

Menstruációs zavarok

Bizonyos tünetek a menstruáció zavarait mutatják, aminek hátterében több dolog is állhat. Semmiképpen ne vegyük félvállról, ha azt tapasztaljuk, hogy

  • a vérzés 7 napnál tovább tart
  • óránként kell cserélni a tampont átázás miatt
  • vérrögök jelennek meg
  • általános gyengeséggel, levertséggel jár a menzesz
  • 21 naposnál rövidebb a ciklus
  • két menzesz között is jelentkezik vérzés
  • együttlét után vérzés jelentkezik
  • a megszokotthoz képest több a vérzés

Fogamzás, szex és menzesz

A nemi érintkezést, behatolást menzesz alatt a fertőzések elkerülése érdekében ajánlott mellőzni, ettől eltekintve viszont semmi másban nem kell gátolja a párokat a menstruáció. Ha mégis megtörténne a behatolás védekezés nélkül, akkor sem kell nagyon megijedni, mert a menzesz alatt nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy valaki teherbe essen. Teljes biztonságot csak a védekezés nyújthat, ezek közül is leginkább a fogamzásgátló tabletták. Ezek a hormonális készítmények a leghatékonyabb fogamzásgátlók, amiknek további előnye, hogy általában még a rendszertelenül, nehezebben menstruáló nők ciklusát is “rendbe szedi”, kiegyensúlyozza.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top