Gondtalan fogamzásgátlás

Ez vonzza a férfiakat egy nőben

A férfiakat, akik leendő barátnőjüket az arca és alakja szerint választják ki, gyakran sekélyesnek, felszínesnek titulálják. Ne legyünk velük ilyen szigorúak, a férfi is csak ember, és azt teszi, amit saját biológiai törvényei diktálnak neki.

Ha tetszik, ha nem, a fiúk néhány ezredmásodperc alatt döntenek arról, hogy komolyan célba vegyenek-e egy nőt vagy sem. Sokkal gyorsabban választanak, mint a nők, ez tudományos tény. Na persze ez egyáltalán nem tudatos döntés, inkább a testük, az ösztöneik határoznak erről már azelőtt, hogy ez bennünk tudatosodna. Egy megfelelő arcforma, egy csinos, gömbölyded sziluett látványa alapján náluk az első pillanatokban eldől ez a vonzalom, amit persze a későbbiekben lehet manipulálni, de nem biztos, hogy érdemes. A párválasztásban ugyanis az ösztön sokkal jobb tanácsadó az értelemnél. Itt azért gyorsan tisztázzuk, hogy a párválasztás alatt nem rögtön a házastárs kiválasztását kell érteni, mert ahhoz bizony a vonzalom mellett már racionális érveket is tanácsos latba vetni. Még a férfiaknak is…

Ez vonzza a férfiakat egy nőben

A látvány dönt

A fiúk ösztönösen a külső alapján döntenek, mert ez mondja meg nekik, a kiszemelt nő termékeny-e, alkalmas-e utódnemzésre. Persze a lányok is ezt mérlegelik tudat alatt, de számukra nem áll meg a dolog a nemzésnél, mivel az utódgondozás ösztönei is mélyen dolgoznak bennük. Ezért számukra nem a külső az egyetlen tényező, hanem a férfi rátermettsége, ereje, határozottsága, szermélyes kisugárzása is kell ahhoz, hogy ideális partnert lássanak benne. Ezért is döntenek lassabban, mert ezeket az információkat beszerezni időbe telik.

Mindenkinek más tetszik

De maradjunk a férfiaknál. A csinosság és a vonzóság nem feltétlenül jelenti ugyanazt számukra. Amikor a férfiak tudat alatt az első pillantásra döntenek arról, hogy kell-e nekik egy nő vagy sem, nem azt ítélik meg, hogy az illető megfelel-e az éppen aktuális szépségideálnak, hanem azt, hogy szexuálisan megfelelő partner lenne-e. Nem kell ehhez nyúlánk comb, őzikeszem és hatalmas keblek, ezek nélkül vagy ezekkel együtt is lehet valaki szexuálisan vonzó egy férfinak. Lehet törekedni arra, hogy mi, nők minél jobban megfeleljünk annak a szépségideálnak, amit éppen sugallnak a médiumok, de ha radikálisan megváltoztatjuk a külsőnket, lehet, hogy épp annak számára válunk taszítóvá, aki önmagunkért tudna szeretni, aki természetes adottságaink miatt vonzódik hozzánk.  

A belső értékek is számítanak

A külső után kezdi el komolyabban mérlegelni a férfi a nő összes többi tulajdonságát, de rendszerint ezt is csak akkor, ha hosszú távú kapcsolatban gondolkodik. Ekkor viszont már szép hosszú a lista. Az elsők között szerepel például az illető nő ápoltsága, humorérzéke, empátiája, érzékenysége, szellemi képességei, ügyessége, határozottsága. Igen, a férfiak is értékelik, ha egy nőnek van saját, határozott nézőpontja, amiért képes kiállni. De ha emellé nem társul érzékenység mások értékítélete iránt, magyarul nem tudja elfogadni más véleményét, akkor azért rendszerint egy nagy mínusz pont jár a nő neve mellé a fiúk képzeletbeli füzetében.

Amikor hosszú távú kapcsolatban kezd gondolkodni a férfi, a szépség mint tényező fokozatosan háttérbe szorul. A szexuális vonzalom továbbra is fontos, de inkább választanak feleségnek olyan nőt, aki képes gondját viselni a családnak, megteremteni az otthon melegét, jó ételeket főz és tisztelettel, kedvesen tud bánni a férjével, viselkedésére pedig társaságban is büszke lehet a férj. Akinek még ilyenkor is az az elsődleges, hogy a dekoratív legyen a neje, azt valószínűleg kirakatbabát, trófeát, státuszszimbólumot keres, és a későbbiekben sem foglalkozni majd a nő valódi értékeivel, lelkével. Ők a valóban sekélyes férfiak, akik mellett magányosak lesznek a nők. Az okos és jó férfi aszerint választ, hogy világnézete, értékrendje mennyire illik össze a nőével. Társat, támaszt, szövetségest keres, akivel hasonlóképpen látják a világot, akivel együtt élvezheti az élet adományait és vállvetve küzdhet annak viszontagságaival, és akivel harmóniában nevelheti utódait. Ha jó partit keresel, nézd meg, milyen szempontok szerint választ a kiszemelt férfi, és ebből látni fogod, mennyire felszínes vagy éppen értékes ember. Az értékes nő vonzza az értékes férfiakat, aki a maradékkal is beéri, az bizony maga is csak maradék.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top