Gasztro
Szponzorált tartalom

Mindent a paradicsomról

A kedvenc zöldséged a paradicsom? Ha igen, most sok érdekes információt megtudhatsz róla. Ha pedig nem, talán jobban megszereted a zamatos, egészséges termést.

Gondoltad volna, hogy a paradicsom a burgonyafélék családjába tartozik? Aki régen tanult biológiát, vagy egyszerűen csak hamarabb megjegyzi Shakespeare Hamletjének szövegét, mint a növények családokba sorolását, most biztosan csodálkozik ezen, hiszen látszólag nem sok egyezés van sokak kedvence, a paradicsom és a burgonya között.

A paradicsomot régen „a paradicsom almájának” nevezték. Míg itthon csupán a paradicsom elnevezés maradt meg, az olaszok máig aranyalmának hívják a növényt. Számos magyar népies neve is elterjedt, egyes tájegységeken hívják paradicskának, tomatának, a csángók pedig padledzsikának nevezik.

Az első hazai paradicsomtermelőket az 1870-es évekre datálják. A főváros környékén kezdtek tevékenykedni. A magyar paradicsomtermelés a két világháború között nőtt meg igazán, a nagyüzemi konzervgyártás hatására.

Azért, hogy a konyhakertedben termelj néhány palántát, vagy az erkélyed dísze legyen a piros csoda, nem kell nagyon megerőltetned magad. A szakértők szerint viszont a paradicsom munkaigényes növény, palántát kell nevelni, azt elültetni, trágyázni, kacsolni, kötözni, na meg persze öntözni is kell. A gyomokat is célszerű eltávolítani a közeléből. Míg európai környezetben egyesével ültetik, hazájában, a trópusokon évelő kúszónövényként ismerik.

A paradicsom utóérő, ez azt jelenti, hogy leszedés után éri el a kívánt tökéletes állapotát. Akik nagyobb mennyiségben termelnek, általában még érés előtt szedik le a termést, mert sokkal könnyebb tárolni és szállítani a kevésbé érett zöldségeket.

paradicsom ketchup

Valószínűleg nem is gondolnád, hogy a paradicsom csak az elmúlt évtizedekben lett a saláták nélkülözhetetlen kelléke és a reggelik, vacsorák koronája. Korábban ugyanis leginkább ételízesítőként, sűrített változatban használták. Mára számtalan felhasználási módja ismert: imádjuk nyersen, szeretjük aszalva, főzzük levesnek, savanyítjuk és passzírozzuk is.

A paradicsomban 12-féle vitamin van. Jelentősebb közülük a C-vitamin, de számottevő a B1- és a B2-vitamin jelenléte is. Van benne karotin, megfőzve pedig a likopintartalma válik jelentőssé. Azoknak, akik a gyomrukat akarják kíméli, érdemes hámozva fogyasztani a zöldséget, úgy ugyanis könnyebben emészthető.

Van egy összetevője a paradicsomnak, a tomatin, amit felhasznál a gyógyszeripar a gyulladásos folyamatok elleni kenőcsök gyártásához. Persze a népi gyógyászat is ismeri a gyulladáscsökkentő hatását.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top