Gasztro

6 tipp, amellyel könnyebbé teheted a hétköznapokat

Mit csinálhatsz, ha szinte eltemetnek a teendők, és nehezen megy az életed megszervezése? Tarts velünk, mert a stresszmentesebb és könnyebb hétköznapokra keressük a választ.

Ha egy kicsit tudatosabban élünk, akkor rengeteg időt és pénzt is megspórolhatunk, ám erre egyik napról a másikra nem olyan egyszerű átállni. Viszont ha egyszer elhatározzuk magunkat, és változtatunk, akkor csak nyerhetünk ezzel. Megéri ugyanis egy kicsit jobban szervezni az életünket, mert az ajándékba kapott órákat fordíthatjuk pihenésre, a szeretteinkre, a hobbinkra, így pedig kiegyensúlyozottabbá válhatunk, miközben az életünk is stresszmentesebb lesz. Persze ez nem megy varázsütésre, a sikerért meg kell dolgozni. Íme 6 pont, amellyel már el is kezdheted a munkát, hogy a végén az extra idődet arra használd fel, amire szeretnéd. 

Programozd át magad éjjeli bagolyból reggeli pacsirtává!

Érdemes legalább tavasszal és nyáron, ha nem is a nappal, de korábban kelni. A szervezetünknek könnyebb felkelni, hiszen a természet is ébred, így mi is képesek vagyunk korábban nekiindulni a napunknak. És hogy erre miért van szükség? Ha sok extra teendőd van, akkor érdemes a korai órákban nekiállni ezeknek, mert így úgy indulhatsz el a munkába vagy a gyermekeddel az óvodába/bölcsődébe, hogy már mennyi mindent megcsináltál. A reggeli órákat érdemes kihasználni egy kis meditációra vagy bármilyen sportra, ami feldob téged, de haladhatsz a háztartási dolgaiddal is. Ha eddig éjjeli bagoly módjára éjfélig vagy akár hajnali 2-ig ébren voltál, akkor magától értetődő, hogy nehéz lesz a korán kelés. Érdemes a szervezetedet fokozatosan átállítani, és mindennap korábban lefeküdni és korábban felkelni. Egy egészséges szervezetnek 7-8 óra alvásra van szüksége, és ezt érdemes este 22 és hajnali 6 között kivitelezni. Ha mindennap korábban kelsz, és mindennap egy kicsit korábban fekszel le, akkor egy idő után nem fog gondot okozni a teljes átállás, és élvezheted azt az érzést, amit a régi éned nem: ugye, hogy milyen jó érzés elvégezni egy csomó teendőt addigra, mire a régi éned még csak éppen kinyitogatta a szemeit álmosan a takarója alatt? 

Főzz előre és dobozolj!

Biztos te is láttad már az Instagramon a népszerű #mealprep hashtaggel ellátott képeket, amelyeket a különböző fitness- és életmódbloggerek töltenek fel lelkesen. Attól, hogy te nem követsz egyetlen diétát sem, illetve nem célod a kalóriadeficit, se az izomnövelés, az ételek előre dobozolása nem is feltétlenül erről szól. Igazából praktikussági okai vannak annak, hogy sokan alkalmazzák ezt a módszert. A mealprepelés lényege, hogy egy adott napon rászánnak az emberek néhány órát a napjukból, és előre megfőznek, megsütnek minden ételt a hét hátralévő napjaira. Általában 3-4 napra előre dobozokba teszik a különböző fogásokat, amelyekkel magukat és/vagy a családtagjaikat látják el. 

Ha te is alkalmazod a módszert, akkor az így elkészült dobozokat mindig magaddal tudod vinni a munkahelyedre, de otthon is egyszerűbb a hűtőből elővenni, megmelegíteni és elfogyasztani. Érdemes olyan ételeket készíteni, amelyek mellé mindig tudsz friss hozzávalókat tenni. Például megfőzhetsz frissen egy kis rizst vagy hajdinát, amihez az előre elkészített ragu kerül. Így az ételed friss lesz, és ha mindennap más köretet készítesz hozzá, akkor megunni sem fogod. 

A to do listák (teendő listák) és a bullet journalok kora

Ha még nem hallottál erről a két kifejezésről, akkor érdemes közelebbről megismerkedni velük. A to do listák (vagyis teendő listák) célja az, hogy mindennap felkerüljenek rá a legfontosabb elintézendő feladataid. Ezek lehetnek munkahelyi feladatok, a háztartásoddal kapcsolatos feladatok, szülői elintézendő/beszerzendő dolgok stb. A lényeg, hogy ezeket a teendőket mindennap oszd be és priorizáld fontossági sorrendben. Ide felkerülhetnek olyan apróságok is, amik a közérzeted javítását szolgálják: például fontos teendő, hogy olvass napi 30 oldalt az aktuális könyvedből, vagy megnézd az éppen aktuális sorozatod következő epizódját. A to do listák nincsenek kőbe vésve, azt írsz rájuk, amit akarsz, a lényeg, hogy priorizáld a teendőket, majd ahogy a nap folyamán haladsz sorban végig rajtuk, pipáld ki őket. Nagyon jó érzés a nap végén megnézni a listát, és látni, hogy mindent elvégeztél belőle. 

Ennél egy kicsit magasabb fokú a bullet journal naplóírás, aminek a saját kreativitásunk szabhat csak határt. A bullet journal alapja egy pontozott füzet, amelyet saját szabályrendszerünk alakíthatunk vagyis rajzolhatunk meg. A bullet journal a napló, a teendőlista (to do list) és a jegyzetfüzet szerelemgyereke, de igazából rajtunk múlik, hogy mi minden kerül bele, és mivel díszítjük. Magáról a bullet journal rendszeréről külön könyvet is írtak már, amit Bullet Journal módszer néven találsz meg a könyvesboltokban. 

fotó: Unsplash.com

Ha nem szeretsz papírra vagy füzetbe írni, akkor érdemes a teendőidet egy online rendszerben vezetni. Nagyon sok program van erre is már a Google Keeptől elkezdve a Trellón át, de a legtöbb telefonban van pipálgatós jegyzetfunkció, ahová ha beírod a teendőidet, ugyanúgy kipipálhatod őket, ahogy azt papíron tennéd. 

Egy úttal intézz el minden fontos dolgot!

Ha már a teendő listákról és a bullet journalról esett szó, akkor tervezd meg előre a napjaidat!  Gondold végig ébredés után, hogy mi mindent kell aznap elintézned, és ezt hangold össze a legjobban. Ha tudod, hogy kell menned a postára, akkor gondold végig, hogy még mit intézhetsz el egy füst alatt a környékén. Sose indulj el egy dolog miatt itthonról, hanem kösd össze az ügyeidet. Ha már a plázába mész, akkor irány a posta, ha lottózol, ott feladhatod a szelvényedet, és ha tisztítóba is kell menned, akkor vidd magaddal a leadandó ruhákat stb. Lehet, hogy egyszerre sok időnek tűnhet, ha mindent útba ejtesz, de mivel egyszerre elintézel mindent, így a hét többi napjára nem kell ide-oda szaladgálnod. Érdemes az elintéznivalókat egy környékre szervezned, nem kifizetődő, ha a város egyik végéből a másikba kell rohangásznod. Várd meg, amíg összegyűlik egy-egy környékre egy-egy feladat, és úgy intézz el mindent egyszerre!  

Rendeld házhoz a bevásárlást!

Ismerős az a szituáció, hogy munka után éhesen és fáradtan indulsz el a boltba, majd ott egyórás  bolyongás után teli pakolt kosarakkal indulsz a kasszához, ahol sok-sok percet töltesz el várakozással? Aztán persze otthon derül csak ki, hogy ezt meg azt is elfelejtettél megvenni, és a kosarad tartalmának fele impulzusvásárlás volt, ami abból fakadt, hogy megint éhesen és fáradtan mentél le a boltba. Ha történt már veled ilyen, akkor érdemes megfogadni azt a tanácsot, hogy messziről elkerülöd a kisboltokat, és nem vásárolsz random módon, amikor éppen eszedbe jut. 

A legtöbb nagy áruháznak már van online webshopja, így az otthonod kényelméből, kipihenten egy-két perc alatt összekattinthatod a szükséges dolgokat, amikkel feltöltheted a kamra vagy a hűtő polcait. Érdemes megnézni a SPAR online webshopját, ahol minden kapható, amit csak a boltban megvennél, ráadásul egyszerűen és könnyedén megválaszthatod, hogy mikor érkezzen házhoz a megrendelt csomag. Ugye milyen jó is az, amikor nem neked kell felcipelni a negyedik emeletre a két karton ásványvizet és a tejes dobozokat, hanem egy futár megteszi helyetted? Persze az online vásárlás mellett szól az is még, hogy rengeteg időt spórolhatsz meg a boltba szaladgálás és a sorban állás helyett, ráadásul ha célzottan és lista alapján vásárolsz, akkor nem kerül be a kosaradba olyan termék, amire nincs szükséged, ergo így egy csomó pénzt megtakarítasz.

Állítsd előre össze a ruháidat, vagy építs kapszulagardróbot! 

Meglepően sok időt elvesz az életünkből az, hogy a ruháink között keresgélünk. Még ha rend is van a szekrényedben, akkor is több percig álldogálhatsz reggelente a szekrényed előtt, hogy mit is vegyél fel a 12 nadrágod és a 33 pólód közül. Hasznos tipp, ha előző este megnézed a következő nap időjárását (minden okostelefon mutatja már annak a valószínűségét is, hogy hány %-ban várható eső stb.), és kikészíted a ruhádat.

Érdemes hallgatni a japán takarítási és rendrakó gurura, azaz Marie Kondóra, aki azt tanácsolja mindenkinek, hogy csak azokat a ruhákat tartsuk meg, amelyekhez jó emlékünk fűződik. Érdemes megválni a szekrényünk azon tartalmától, amit nem vettünk fel évek óta, amibe nem fogytunk bele hónapok óta, illetve aminek a minősége már nem megfelelő (bolyhos, szakadt, foltos ruhák). Marie Kondo hajtogatási tippjeivel átláthatóbb lesz a komódod és a szekrényed, ez pedig megkönnyíti a gyors öltözködést, és így zökkenőmentesebben indulnak majd a reggeleid. 

 

A kapszulagardrób a költség- és időhatékony gardrób alapja, hiszen a „kapszulaelmélet” szerint egymással jól párosítható ruhadarabokat tartalmaz csak. Ha egyszer kialakítod a saját kapszulagardróbodat (tehát csak olyan ruhadarabokat szerzel be, amelyek passzolnak egymáshoz szín és anyag szerint is), akkor gyorsan átveheted az irányítást a gardróbod felett. Nem lesz több rendetlenség, csak katonás rendben álló ruhák, amelyekből bármit veszel fel bármivel, mindenhogy klasszikus és stílusos leszel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top