Ma van a palacsinta világnapja, süssél, de főleg küldjél palacsintát!

Olga szerint az ételeknek lelkük van. Meg kell hallani, meg kell érteni őket, közel kell engedni őket magunkhoz, és akkor kialakul köztünk valami sorsszerű, valami éteri. Szerintem az ételeknek üzenetük van. A csirkepaprikás az otthon akolmelege, a húsleves a gyerekkor, a rántott hús és a lecsó egyfajta hazaszeretet. A paprikás krumpli az összetartozás, amolyan egy vérből valók vagyunk érzés, pláne, amikor farkaséhesen, csípős-füstszagúan ülünk a bogrács körül, és várjuk a fejadagot.

A palacsinta a közösség.

Persze nem a 21. századi értelemben vett közösségről beszélek, amikor az elidegenedést és a magányt a közösségi oldalakra kipakolt hűdejólérzem magam menőzéssel próbáljuk leplezni, mert hiszen ki az, aki ebben a fene nagy szosöl világban a negatív posztokkal telehányt hírfolyam taligájára akar kerülni, ugye. Nem, a palacsinta a kézzelfogható kötelékek, a hús-vér kapcsolatok étele, tudjátok, az olyanoké, mikor nemcsak tudjuk, ki lakik a szomszédban, de köszönünk is neki, megállunk beszélgetni a folyosón, netán az is feltűnik, ha meghalt.

A palacsinta a múlt század nosztalgiája. A kistányéron vándorló, kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy az ember társas lény, és nem arra született, hogy egy monitor mögé bújva hazudjon bele a nagyvilágba, hanem arra, hogy igazi kapcsolatai legyenek másokkal.

A palacsinta mindig is társasági esemény volt, sosem akkor ettük, ha egyedül voltunk, hanem akkor, amikor együtt voltunk másokkal.

A kicsi pufi, a francia és a vékony nagy: éljen a palacsinta, akármilyen is!

Mindegy, hogy nyár van, ősz vagy tél, ha két vagy több ember önként és felszabadultan egymással tölt némi időt, előbb-utóbb előkerül némi liszt, tej és tojás meg a palacsintasütő. Ennek így kell lennie. Tulajdonképpen ezen a ponton el is kezdhetnénk elmélkedni a palacsinta bibliai jelentéstartalmáról, hiszen ha ketten vagy többen összegyűlünk valaminek a nevében, annak van némi jelentősége, de ez nem volna egészen helytálló, mert nem a palacsinta vonzza a társaságot, hanem pont fordítva: a közösség hívja életre az eseményt, amit akár nevezhetnénk palacsintázásnak is, de az hülyén hangzik.

A palacsinta kapcsolatteremtő erején kívül meg kell említeni azt a jó tulajdonságát is, hogy nyitottságot, jóra való hajlamot és önzetlen adakozást is teremt. A palacsintát ugyanis meg kell osztani másokkal. Olyan nincs, hogy sütünk pár palacsintát és megesszük, csak úgy, magunkban, a zárt ajtók mögött. Nem.

A palacsintának körbe kell járni, mint egy jó fajta holland anyagnak. Hogy mindenkinek jusson a jóból, az örömből, hogy egy kicsit mindenkire süssön a nap.

Csak azt tudnánk, hogy melyikkel kezdjük: 9 isteni finom palacsinta

Jó, ez egy kicsit azért is van, mert az ember hajlamos a fene nagy nyitottságban és vidámságban akár másfél kiló lisztet vigyorogva beleborítani a tálba, közvetlenül azután, hogy elhangzik a „süssünk palacsintát” kurjantás. Látjátok, már a megfogalmazás is! Süssünk palacsintát!

Sosem úgy megy, hogy valakire rábökünk a társaságból, vagy ránézünk anyánkra, és azt mondjuk, hogy figyu, tök jól érezzük magunkat, és egyébként is, úgy szeretünk, hogy majd megeszünk, ezért úgy döntöttünk, hogy mivel mindenki fergeteges hangulatban van, ma egész délután te tolod a szopórollert hegynek felfelé, nem.

A palacsintasütés mindig úgy indul, hogy süssünk! Közös a szándék.

Ez persze azt jelenti, hogy a végén úgyis egyvalaki tolja a szopórollert hegynek fölfelé egész délután, a szerencsés mások meg pancsolnak a lekvárban, és összekutyulják a diós meg a mákos tölteléket, de kit érdekel?

Szóval, a palacsintatészta majd nem akar elfogyni – itt megint vonhatunk némi bibilai párhuzamot a kenyér és a hal esetén merengvén –, ráadásul a tészta sűrűsödik is, ezért egy kicsit mindig hígítani kell, így egy idő után valóban végeláthatatlannak tűnik ez az egész. Ekkor kezdjük el osztogatni.

A palacsintából kap mindenki, a szomszédok, a utcában játszadozó gyerekek, a postás, a rendőr és a villanyszerelő is. Mert jut. Mi meg látjuk, ahogy a palacsinta gyermeki mosolyt csal az arcokra, emiatt jó érzéssel, szívünkben felebaráti szeretettel izzadunk tovább a tűzhely fölött, és csak sütjük, sütjük, sütjük.  

Ilyen egy 24 órás rekordkísérlet Földesen (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

A palacsinta további előnye – egyben a hátránya is –, hogy mindig van otthon hozzá minden. Még visszautasítani sem lehet a remek programot arra hivatkozva, hogy jaj, épp elfogyott a liszt. Az sosem fogy el, mint Pál apostol korinthoszbélieknek írt levelében a szeretet – meg a vasalnivaló.

És ha mindez nem lenne elég bizonyíték arra, hogy a palacsinta minden emberből a legjobbat hozza elő, gondoljunk a strandon hosszan kígyózó sorokra, ahol tömegek várnak a papírvékony kis nyamvadt hurkákra: a palacsinta jámborságra és türelemre tanít, máskülönben ki lenne az a hülye, aki a tűző napon, negyven fokban állna félórákat sorban, miközben értelmes dolgokra is fordíthatná a drága időt?

Nem kell már sokáig várni, hisz január, február, itt a nyár, és ha nyár, akkor palacsinta.

De ha nem akar múlni a tél, vagy végre itt a tavasz, és a szomszédban felsíró flex hangjával együtt az első langyos szellő is beoson a konyhába a nyitott teraszajtón, nincs más hátra, kapjuk elő a legnagyobb tálat és a palacsintasütőt, és süssünk palacsintát. Mert élni jó.

Palacsintát sütni bárki tud, és ezt az ételt nemigen szokta kritika illetni. De azért figyeljetek oda, mikor a tésztát bekeveritek.

Az alaprecept a következő:

• 20 deka lisztet keverjünk el egy csipet sóval,
• adjunk hozzá két tojást,
• majd apránként, folyamatos keverés közben öntsünk hozzá két és fél deci tejet.
• Keverjük el, végül öntsünk hozzá annyi szódát (szénsavas ásványvizet), hogy tejszín sűrűségű, csomómentes, homogén tésztát kapjunk.

Nutellás palacsinta leheletvékonyan kenve

Hagyjuk állni minimum fél, de inkább egy órán keresztül. Ez azért fontos, mert a liszt duzzad a felvett folyadéktól. Ha nagyon besűrűsödik, adjunk hozzá még szódát (szénsavas ásványvizet). Sütés előtt csorgassunk bele fél deci olajat, és jól keverjük el.

Ez a mennyiség 8-12 palacsintához elég, ha többet szeretnétek, duplázzátok a mennyiségeket.

Kristálycukor nem kell a tésztába, attól csak leragad, és máris oda az öröm.

Az első palacsinta előtt vékonyan kend ki olajjal a palacsintasütőt, ezt akkor is tedd meg, ha tapadásmentes csodaserpenyőd van, utána már nem kell ezzel bajlódni, elég lesz a tésztában levő olaj.

Ha ragad a tészta, mégis tettetek bele kristálycukrot, vagy túl forró a serpenyő. Ha a tészta szakad, akkor nagyon híg a tészta, tegyél bele egy tojást és egy-két evőkanál lisztet, keverd el csomómentesre, és kezdd el újra sütni.

A kész palacsintákat tartsd melegen, akkor nem szárad ki, nem merevedik meg. A legegyszerűbb úgy, ha egy mélyebb tálba teszed, és lazán letakarod egy alufóliával.

A töltelék lehet bármi, amit szeretsz, a lakásban egész nap terjengő nehéz és átható olajszagért cserébe pedig tele lesz a szíved szeretettel, és úgy érzed, ez egy jó nap volt. Persze csak akkor, ha küldesz belőle másoknak is.