Ó, az a toszkán paradicsomleves!

A paradicsomleves állandó és elválaszthatatlan társa itthon a betűtészta; nem tudom, hogy létezik-e rendes, menzán felnőtt magyar ember, aki ettől el tudna vonatkoztatni. Úgy járnak évtizedek óta kéz a kézben, mint Lolka és Bolka, Stan és Pan vagy Korda György és Balázs Klári.

A paradicsomleves főzésénél tehát a legnehezebben beszerezhető hozzávaló a betűtészta, egyébként pedig annyira végtelenül egyszerű leves, hogy komolyan, programon kezdem el törni a fejem, amikor ezt kér ebédre a család. Valamivel nekem is el kell tölteni azt a rengeteg szabadidőt, ami ilyenkor rám szakad.

Ezzel szemben az elfogyasztása, hát az minden eddigi, konyhában töltött percért kárpótoló kaland és bohózat. A paradicsomlevest nem lehet egy perc alatt befalni, abból ugyanis minden esetben Scrabble lesz. A gyerekek először kirakják a saját nevüket a tányér szélére, aztán felbátorodnak, és egyre huncutabb, már-már disznóságba hajló nyelvi képződményekkel örvendeztetik meg a felnőtteket.

Közben pedig borzasztóan vigyáznak, nehogy lenyeljenek az ételből egy falatot is, hátha pont szükség lesz a kanálban lévő karakterre.

A gasztronómiai nyelvészparti csúcspontja kétségtelenül az a momentum, amikor megkísérlik cserélgetni egymás közt a betűket: adok egy K-t az O-dért cserébe – na, ilyenkor ér a végéhez a türelmem, és adom ki az anyai parancsot a leves kulturált elfogyasztására.

Legbelül pedig csöndben repes az újságírólelkem: meglátják és kihasználják a szavakban rejlő lehetőségeket, hát lehet rájuk haragudni? Nem.

🙂 (Fotó: Hódos Hajni) 

A recept rövid: a paradicsomlevet vagy passzírozott paradicsomot fazékba töltjük, ha kell, vízzel hígítjuk. Teszünk bele kevés zellert, sózzuk, borsozzuk, és addig főzzük, amíg megpuhul a zöldség, majd berántjuk. Párhuzamosan megfőzzük a betűtésztát, nagyjából egyszerre fognak elkészülni. Magyar szokás szerint cukrot is tesznek bele, aminek egyébként tényleg van szerepe: semlegesíti a paradicsom savasságát. Ugyanakkor, ettől a semlegesítéstől az olaszok minden további nélkül el tudnak tekinteni.

Nyilván, ha paradicsomlevesről van szó, előbb-utóbb felbukkannak az olaszok.

Nálam egyetlen kóstolás után lépett elő hatalmas kedvenccé a toszkán paradicsomleves, a Pappa al Pomodoro, ami állagra leginkább egy főzelékhez hasonlít, de mindenképpen megáll benne a kanál.

A receptje kőbe van vésve, egyéni kezdeményezéseknek nem enged teret. Két dologban élheti ki az ember a fékezhetetlen kreativitását és újítási vágyát: eldöntheti, hogy pecorinót vagy Parmeggiano Reggiano sajtot használ-e. Utóbbi a parmezán, előbbi meg keménnyé érlelt juhsajt, én mind a kettőt imádom, csak nem igazán lehet kapni őket. Ennek megfelelően a már sokat emlegetett Váncsa István tanácsát követem: Grana Padanót használok, amihez viszont könnyen hozzá lehet jutni, az íze pedig megtévesztésig hasonlít a parmezánéhoz.

A toszkán paradicsomleves szigorú keretein belül a különleges egyéniségünk kiélésére a másik lehetőséget az arányokkal való variálás jelenti. Éppen ezért mennyiségeket nem is tartalmaz a recept, legyünk lazák, és használjunk mindent ízlés szerint.

Pappa al Pomodoro (Fotó: istock)

Hozzávalók:

• friss paradicsom (télen hámozottparadicsom-konzerv)
• olívaolaj
• fokhagyma
• só, bors
• friss bazsalikomlevelek
• szikkadt kenyérbél
• pecorino vagy Parmeggiano Reggiano (vagy Grana Padano, ami nem szabályos, határozott előnye viszont, hogy van)

Az elkészítés menete a következő: vizet forralunk, a paradicsomok alját kereszt alakban bevágjuk, pár percre a forró vízbe mártjuk és meghámozzuk őket, majd az így kapott hámozott paradicsomokat kockákra vágjuk. Csak a kocsánybemélyedést metsszük ki, a magok maradnak!

Na most, itt azért álljunk meg egy pillanatra. Én nem tapasztaltam a saját bőrömön, hogy a napsütötte Toszkánában február végén mi a helyzet paradicsomfronton, azt azonban tudom, hogy Magyarországon milyen, és egyáltalán nem jó. És itt most nem az árakra gondolok, még csak nem is az ár-érték arányra, hanem az ízre és az állagra. Éppen ezért szezonon kívül nyugodtan használj konzerv hámozott paradicsomot, alighanem Signora Varcaponti sem csinálja ezt télen másképp.

A napon érett, szezonban leszedett és konzervdobozba zárt paradicsom még mindig finomabb, mint a februárban kényszerérlelt.

Olívaolajon megfuttatjuk a fokhagymát, jó sokat, ne légy szégyellős! Kelleni fog az íze és az állaga is a levesbe. Egy négytagú családnak elegendő mennyiségbe nyugodtan belemehet egy nagyobb fej fokhagyma is apró darabokra vágva. Habár én egyáltalán nem tudom, hogy mi a négytagú családnak elegendő mennyiség, mert amit annak gondoltam, azt legutóbb egy ültő helyemben megettem egymagam.

Az apróra vágott fokhagymát tehát megfuttatjuk forró olívaolajon. Hozzáadjuk a kockára vágott hámozott paradicsomot, és addig főzzük, amíg szét nem esnek a paradicsomkockák. Ekkor sózzuk, borsozzuk, majd beletépkedünk egy levél friss bazsalikomot, és a kenyérbelet.

Rizottó, az olasz csoda

Kenyérként itt a só nélküli toszkán kenyérre kell gondolni, amihez nem valami könnyű hozzájutni. Esetleg megsütöd otthon, mint én, de utána mit csinálsz negyed kiló sótlan kenyérrel? Kezeljük tehát a helyükön a dolgokat: bármilyen jó minőségű kenyér megteszi, el ne kezdj rajta görcsölni!

Megvárjuk, míg a kenyér szétfő, szétmállik a levesben, majd nagyokat csodálkozunk, hogy vajon miért hívják ezt levesnek, amikor nálunk még a főzelék is folyósabb szokott lenni.

Amikor kicsodálkoztuk magunkat, reszelünk bele jó sok parmezánt/pecorinót/Grana Padanót, ami még tovább sűríti, tépkedünk bele még friss bazsalikomlevelet, jól összekeverjük, és kész a toszkán paradicsomlevesünk; egy lágy, de pikáns, frissítő és könnyű étel, amivel mégis jól lakunk.

Hát persze, mivel nem tudjuk abbahagyni az evést.