Gasztro

Hétvégi menü az örök mellékszereplővel

A rizs olyan, mint egy B kategóriás hollywoodi sztár: amikor látjuk, rácsodálkozunk, de magunktól eszünkbe sem jut.

A rizst sokáig én sem becsültem sokra, ebben elég nagy szerepet játszott az iskolai menza, ahol a főtt rizsnek minden igyekezet ellenére állandóan mosogatóléíze és -szaga volt. Aztán jött egy időszak, amit nem tudok nem a sötét középkorhoz hasonlítani: a rizibiziről beszélek, ami valamiképpen mint előkelő vonal jelent meg a kisvárosi éttermek és a háziasszonyok repertoárjában. Főleg a párizsi szelet kísérőjeként. Biztosan lehet jó rizibizit csinálni, de a sótlan karcagi bé összekeverése a mirelit zöldborsóval valahogy nem tűnt sem csábítónak, sem kifinomultnak. Végül meg kell emlékezni a tiszavirág-életű egyslágeres előadóról, a kukoricás rizsről, amiről szűkszavúan csak annyit említenék, hogy hát igen, a disznó se tudja, mitől hízik.

A rizs tehát hosszú ideig parkolópályára került nálam, és csak tíz évvel ezelőtt tért vissza a reflektorfénybe. Mostanra megbocsátott, kezet ráztunk, megölelgettük egymást, és ha nem is ismerem minden fajtáját, jóval gyakrabban találkozunk. Ez nekem köszönhető, én voltam az, aki nagy energiákat fektettem ebbe a kapcsolatba, és változtam. Párterápiánknak köszönhetően a rizs vasárnap is asztalra kerül, nem feltétlenül a rántott hús mellé.

A kedvenc rizses ételeimet hoztam, válogassatok belőlük hétvégére, és ne felejtsetek el pénteken kardamomot venni, kell majd!

Rizottó kolbásszal és zöldborsóval

Ha rizs, akkor nemcsak a szusi, de a rizottó is előkerül előbb-utóbb. Itt most rögtön, cserébe a szusi marad ott, ahol van. Mivel az alaprizottó már mindenkinek megy, itt megtanultuk, ezért most egy gazdagabb változatot hoztam, ami a magyar bélnek is kedves lesz. Rizottó kolbásszal és zöldborsóval, Giorgo Locatellitől. (Az eredeti recept luganica vagy chorizo kolbászt ír, ha ilyet nem tudtok beszerezni, nyugodtan csináljátok meg a mi jó kis magyar kolbászunkkal, kipróbáltam és működik.)

Hozzávalók:

  • kb. másfél liter csirkealaplé
  • 15 deka zöldborsó
  • egy közepes fej hagyma apróra vágva
  • kb. 20-25 deka kolbász
  • 40 deka rizottó rizs
  • másfél deci száraz fehérbor
  • 2 ek. passzírozott paradicsom
  • 5 deka + kb. 7 deka vaj kockára vágva
  • 10 deka reszelt parmezán (grana padano)
  • só, bors

A zöldborsót két percig blansírozzuk, leszűrjük, és a kétharmadát villával durvára összetörjük. Az alaplét felforraljuk.

Öt deka vajat felolvasztunk, majd hozzáadjuk a hagymát és a kolbászt. A hagymát puhára dinszteljük (ne kapjon színt!). A rizst a hagymás kolbászra tesszük, és addig keverjük, míg át nem melegszik. Ekkor hozzáöntjük a bort, és hagyjuk elpárologni.

Ha ez megtörtént, fokozatosan adagoljuk az alaplét, mindig csak egy-két merőkanállal, miközben folyamatosan keverjük. Az első kanál alaplével adjuk hozzá a passzírozott paradicsomot is.

Kevergetve főzzük kb. 15 percig. Körülbelül 12-13 perc múlva adjuk hozzá a zöldborsót. A rizottó akkor kész, ha a rizs al dente. Egy-két percig állni hagyjuk, aztán gyors mozdulatokkal hozzákeverjük a vajat és a parmezánt (grana padanót). Sózzuk, borsozzuk és azonnal tálaljuk.

Mielőtt távolabbra tekintenénk…

…nézzünk körül a házunk táján is! Van ám nekünk is kiváló rizses ételünk, például a bácskai rizses hús és a ludaskása. Olgával már megemlékeztünk mindkettőről, receptet itt és itt találtok.

 

A február végi tavaszvárós hangulatban pedig tegyünk egy gyors látogatást a karibi térségben is. Olga új szerelme, a jambalaya egy fűszeres rizses hús, ha szabad ilyet mondanom, nálam tervben van. Szombatra pont megfelel, ha pénteken teszel egy kört a sarki fűszeresnél, és van otthon csirkemell. Recept itt, közben szólhat a vérpezsdítő zene, libbenjen a szoknya!

 

És most, nehogy izomlázat kapjunk a twerkeléstől, az arab világ felé fordulunk.

Mejadra

Hogy ne érje szó a ház elejét, mert mindig hússal tömünk benneteket, itt egy zöldséges egytálétel rengeteg fűszerrel. És rizzsel, persze.

Hozzávalók 6 személyre:

  • 25 deka zöld vagy barna lencse
  • 4 fej közepes hagyma
  • 3 ek. sima liszt
  • kb. két és fél deci napraforgóolaj
  • 2 tk. egész rómaiköménymag
  • másfél ek. koriandermag
  • 20 deka basmati rizs
  • 2 ek. olívaolaj
  • fél tk. őrölt kurkuma
  • másfél tk. őrölt szegfűbors, másfél tk. őrölt fahéj
  • egy tk. cukor
  • három és fél deci víz
  • só és bors
Fotó: iStock

Fotó: iStock

Tegyük a lencsét egy lábasba, öntsük fel bőségesen vízzel, és főzzük 12-15 percig, míg megpuhul, de még rugalmas. Szűrjük le.

Vágjuk fel a hagymát vékony szeletekre. Tegyük egy nagy, lapos tányérra, szórjuk meg liszttel és egy teáskanál sóval. Kézzel forgassuk össze. Forrósítsuk fel a napraforgóolajat, dobjuk bele a hagyma egyharmadát, és süssük szép aranybarnára és ropogósra. (Ne süssük túl nagy lángon, mert megég!) Süssük meg ugyanígy a másik két adag hagymát is, csöpögtessük le, tegyük félre.

Vegyünk egy másik lábast, tegyük bele a római köményt meg a koriandermagot. Tegyük fel közepes lángra, és pirítsuk a magokat 1-2 percig. Adjuk hozzá a rizst, az olívaolajat, a kurkumát, a szegfűborsot, a fahéjat, a cukrot, fél teáskanál sót és jó sok fekete borsot. Keverjük meg, hogy az olaj bevonja a rizst, majd adjuk hozzá a főtt lencsét és a vizet. Forraljuk fel, aztán vegyük le a lángot, és főzzük nagyon kis lángon 15 percig.

Zárjuk el a tüzet, takarjuk le a lábast egy tiszta konyharuhával. Rakjuk rá a fedőt, és hagyjuk állni az ételt 10 percig.

Végül adjuk a sült hagyma felét a rizses lencséhez, és óvatosan forgassuk bele egy villával. Halmozzuk az egészet egy lapos tálra, és tegyük rá a maradék hagymát.

Csirke karamellizált hagymával és kardamomos rizzsel

Ha azt hittétek, rizses ételt nem lehet vasárnap az asztalra tenni, nagyon tévedtek. Jelenlegi kedvencem ez az illatos csoda, ami nagy örömömre csirke-felsőcombból készül. Imádom a csirke-felsőcombot, szerintem sokkal ízletesebb hús, mint a sokak által jobban kedvelt alsó comb. (A receptet egy egész csirkéből is el lehet készíteni, ekkor a csirkét elég négy darabba vágni – de jó nagy serpenyő kell hozzá!)

Hozzávalók 4 személyre:

  • 40 gramm cukor
  • 25 gramm borbolya vagy mazsola
  • 4 ek. olívaolaj
  • 2 közepes hagyma vékonyra szeletelve
  • 1 kg csirke-felsőcomb (vagy egy egész csirke négy darabra vágva)
  • 10 szem kardamom megroppantva
  • fél tk. egész szegfűszeg
  • 2 hosszú rúd egész fahéj
  • 30 deka basmati rizs
  • egy csokor petrezselyem apróra vágva
  • 5 gramm kapor apróra vágva
  • 5 gramm korianderzöld apróra vágva
  • 100 gramm görög joghurt két evőkanál olívaolajjal elkeverve
  • só, fekete bors
  • fél liter forrásban levő víz

GIF

Forrósítsuk fel az olívaolaj felét egy nagy serpenyőben, aminek fedője is van, adjuk hozzá a hagymát, és pirítsuk közepes lángon 10-15 percig, amíg mély aranybarna színt kap. Tegyük a hagymát egy tálba.

A csirkét tegyük egy tálba, sózzuk és borsozzuk. Adjuk hozzá a maradék olívaolajat, a kardamomot, a szegfűszeget, a fahéjat, és kézzel keverjük össze az egészet. Hagyjuk állni néhány percig.

A serpenyőt forrósítsuk fel, tegyük bele a csirkét a fűszerekkel, és pirítsuk körbe, oldalanként 5 percig. A csirkét vegyük ki a serpenyőből. (A fűszerek a serpenyőben maradhatnak, de az se baj, ha a csirkére ragadnak.) Öntsük ki az olaj nagy részét, csak 1-2 milliméternyi maradjon a serpenyő alján. Tegyük bele a rizst, a karamellizált hagymát, 1 teáskanál sót és sok fekete borsot. A borbolyát (mazsolát) is tegyük bele. Keverjük össze jó alaposan, majd tegyük bele a körbepirított csirkét. A húst kissé nyomkodjuk bele a rizsbe.

Öntsük a forró vizet erre az egészre, fedjük le a serpenyőt, és nagyon kis lángon főzzük fél óráig. Ezt követően vegyük le a lángról, terítsünk a serpenyőre egy konyharuhát, erre tegyük rá a fedőt, és hagyjuk 10 percig állni. Végül adjuk hozzá a zöldfűszereket. Forrón tálaljuk, kanalazzunk rá joghurtot.

(Ha borbolyát használtok, azt be kell áztatni cukros vízbe! A mazsolát nem szükséges!)

Na és a desszert?

Desszert is van rizzsel, hogyne lenne. Első a rizskoch, ami az elmúlt év legtöbbet keresett étele volt, legalábbis a Google szerint. Meg is írtuk, recepttel együtt, itt.

 

És van egy pudingunk is, köszönhetően Váncsának.

Puding

Hozzávalók:

  • mazsola
  • rum
  • fél kg rizs
  • egy 5 cm-es gyömbér
  • 0,5 l tejszín
  • 0,25 l kókusztej
  • egy ketté hasított vaníliarúd
  • 2 szegfűszeg
  • 4 szem szétbontott kardamom
  • 4 szem csillagánizs
  • egy nagy darab fahéj
  • késhegynyi szerecsendió
  • hat tojássárgája
  • 15 deka cukor
  • vaj

Egy negyedliteres bögrét telerakunk a mazsolával, rumot öntünk rá, és állni hagyjuk. A rizst megfőzzük, kihűtjük. Meghámozzuk és felszeleteljük a gyömbért, forró vízben fél percig blansírozzuk, lecsepegtetjük.

A fél liter tejszínt és a negyed liter kókusztejet egy lábasba öntjük, beledobjuk a vaníliarudat, a szegfűszeget, a kardamomot, a csillagánizst, a fahéjat, a szerecsendiót, hozzáadjuk a gyömbért, majd az egészet felforraljuk.

Egy tálban habosra keverjük a hat tojássárgáját a cukorral. A tejszínes-kókusztejes keveréket leszűrjük, és lassan belekeverjük a cukros tojássárgáját, a rizst, majd a leszűrt mazsolát. Az egészet egy kivajazott nagy szufléformába vagy másfajta tepsibe öntjük, és közepesen meleg sütőben egy órán keresztül sütjük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top