A kenyérsütés is egy hobbi

Pékasszony karrierem vis majorok sorozatával indult, az van ugyanis, hogy rendszerint elnézem a boltzáras ünnepeket. Ennek megfelelően a nagypéntek, a március 15., meg az augusztus 20. úgy köszönt ránk, hogy nincs otthon egy falat kenyér sem.

Ezt persze egy ideig ügyesen lepleztem a család előtt azzal, hogy reggelire palacsintát sütöttem meg zabkását főztem (hurrá, ünnep, használjuk ki! felkiáltással), mint a kisangyal, de hát, egy idő után kezdett saját magam számára is terhes lenni a hülyeségem. Nem olyan kellemes reggel nyolckor palacsintát sütni négy főre, délután meg kakaós csigát, na.

Idén karácsonykor új, magasabb szintre emelkedett a házi sütöde azzal, hogy kaptam egy robotgépet. Igen, én robotgépet kérek karácsonyra, és? Egyébként sokáig küzdöttem a dologgal, nem volt egyszerű bevallani magamnak sem, hogy nekem nagyobb örömet okoz megcsinálni egy jó sütit, mint egy wellness-hétvége valami négycsillagosban. Meg az alakomat is féltettem, mert egy dagasztógép, hát, a nevében is benne van, hogy mivel jár együtt. Végül bevállaltam, lesz, ami lesz. Nem törvényszerű ugyanis, hogy csak fehér lisztet meg cukrot lehet beletenni.

Hogyan válasszunk ideális konyhai robotgépet?

Az utolsó lökést egyébként Váncsa István könyve adta, aki olyan plasztikusan írta le, ahogy Signora Capotondi hétvégenként kovászos kenyeret süt, aminek a munkaigénye, a dagasztógépnek köszönhetően, nagyjából öt perc, hogy komolyan megkívántam. Innentől kezdve én is akartam hétvégenként friss kovászos kenyeret reggel nyolckor.

Megvolt a gép, nekiálltam tehát kovászt készíteni. Kovászt úgy kell csinálni például, hogy egyenlő mennyiségű vizet és barna lisztet összekeverünk, és békén hagyjuk. Aztán minden reggel és este kiveszünk belőle egy kanál kovászt, és beleteszünk ugyanannyi lisztet és vizet, elkeverjük. Etetjük, mintegy, a többit meg elintézik a levegőben lévő mikroorganizmusok. Két-három nap múlva már lehet vele sütni.

Meg is sütöttem az első kovászos kenyeremet, lásd a képen. Nem egy sikertörténet, lássuk be, főleg, ha az európai kenyér-szépségideálhoz hasonlítjuk. Más kultúrákban azonban egészen normálisnak számít az ilyen lapos kenyér, ráadásul finom is lett, úgyhogy mégis elfogyott. Külön plusz pont, hogy nem kellett bajlódni a szeleteléssel, csak törtünk belőle, amennyi jól esett.

Kovászos kenyér Váncsa István (nem biztos, hogy annak szánt) receptje szerint, minden esetre Signora Capotondi így csinálja:

A szépség belülről fakad, értem?! (Fotó: Belső Olga)

25 dkg kész kovász beleteszünk a dagasztógép táljába, felöntjük fél liter vízzel. Hozzáadunk
fél kg nullás lisztet, bekapcsoljuk a gépet, és négy percig dagasztunk. Beleszórunk további
30 dkg nullás lisztet,
10 dkg grízes durumlisztet (ami nálam rétesliszt volt) és
másfél evőkanál sót. Dagasztjuk öt percig, majd áttesszük egy nagyobb jénaiba, letakarjuk, meleg helyre tesszük, és adunk neki egy teljes napot megkelni „lévén ez becsületes, régi vágású, kovászos kenyér, nem pedig élesztős.”

Én egyébként ott rontottam el, hogy nem tettem üvegtálba, hanem sütőpapírra öntöttem, hogy én majd azon megformázom, nem kellett volna.
Másnap egy óra alatt megsütjük, a könyv nem írja a hőmérsékletet, én adtam neki 190 fokot.

Ebből is látszik, hogy a kenyérsütés egy sokváltozós dolog, és lehet vele bőven kísérletezni, ha valakinek van hozzá kedve, ideje meg dagasztógépe. Nincs benne rizikó, kenyérre szükség van, a kenyér, ha finom, el fog fogyni akkor is, ha lapos, ha nem cserepes, vagy ha oldalt kirepedt. És miért is ne lenne finom?

A következő kísérletem a gubakifli volt, amit korábban már említettem a teljesen fölösleges konyhai erőfeszítések között, (ld. még: hobbi). Bár, ha jobban belegondolok, mégiscsak volt értelme, mert így legalább láttam a gyerekemet három órán keresztül, megállás nélkül gubakiflit majszolni. Ez is lehetne egy Guinness-rekordkísérlet, majd megkérdezem, hogy van-e már hasonló.

Jó, lehet, hogy ezt legközelebb egyszerűen megveszem. (Fotó: Belső Olga) 

Gubakifli Limara receptje alapján (én kivettem belőle a cukrot, és másodszor már kicsit több sót tettem bele)

60 dkg liszt,
másfél teáskanál só
2 dkg friss, vagy egy csomag szárított élesztő
7 dkg puha vaj
2 dl langyos tej
1,5 dl langyos víz

A hozzávalókat összegyúrjuk, duplájára kelesztjük, majd deszkán tízfelé osztjuk. Kinyújtjuk olyan hosszúra, mint a tepsink, ha hosszabbra sikerül, nem baj, legfeljebb bekanyarodik a vége. A laposra nyújtott tésztákat felsodorjuk, mint egy kiflit, még egyszer megkelesztjük, sütőbe tolás előtt alaposan bekenjük vízzel a tetejét (szerintem kézzel a legegyszerűbb), és pirosra sütjük. 180 fok, nagyjából 20 perc, de figyelni kell.

Ugyanebből a tésztából sima kifliket és zsemléket is lehet sütni, elég nagy sikere szokott lenni.

Az alakjukra vigyázó, barna kenyérben hívő, vagyis hozzám hasonló olvasóinknak is van jó hírem, vagyis tuti finom kenyérrecept, némi mediterrán bukéval.

Mediterrán kenyér (Fotó: Belső Olga)

20 dkg fehér liszthez hozzáadunk
30 dkg barnalisztet (nyugi, a bolti barna kenyérnél sem jobbak az arányok). Teszünk bele
2 teáskanál sót
1 csomag szárított élesztőt (nem olyan fontos mindig a kovász, lássuk be)
2 evőkanál olívaolajat
kevés fokhagymapelyhet, vagy egy gerezd zúzott fokhagymát, és
hozzáöntjük 1,5 deci langyos tej és 2 dl langyos víz keverékét.

Dagasztjuk tíz percig, majd meleg helyen, letakarva megkelesztjük. Ekkor deszkán kétfelé osztjuk, és baguette-féléket formázunk belőlük. A tetejüket bevagdossuk, sütőlapra tesszük, és még egyszer megkelesztjük, de alaposan, különben kirepednek, mint nekem, csak ez engem nem szokott zavarni, különben is türelmetlen vagyok. Sütés előtt a tetejüket megkenjük vízzel, és 180 fokon, kb. 20 perc alatt készre sütjük. Nyomással ellenőrizzük, hogy tényleg kész van-e már.

Az így készült kenyeret nem muszáj szeletelni, törni is jó.

Szoktál kenyeret sütni?