Gasztro

Mi legyen a lencséből január elsejére? 13 recepttel segítünk

Elkerülhetetlenül jön a lencsés időszak, amikor az új év első napján a szokásos lencsefőzelék kerül az asztalra. Mi lenne, ha idén kicsit újítanánk a kötelező lencsés ételen? Vagy csak a sima, hagyományos lencsefőzelék receptjét keresed? Itt megtalálod!

Az nem kérdés, hogy lencse márpedig kell az első napon. Különben hogyan is válhatnánk kőgazdaggá 2019-ben? Viszont a sima lencsefőzelékkel már eléggé tele a padlás, kisgyerekkorunk óta ezt esszük minden szilveszterkor, ami talán egy évben egyszer nem is akkora gond. Viszont ha felfedezzük a lencsében rejlő lehetőségeket, akkor lehet, hogy kedvünk támad másképp elkészíteni ebben az évben. Vegyük sorra bloggereink segítségével, hogy a hagyományos módszerektől az extravagánsakig mi mindent kezdhetünk a lencsével.

Lencseorgia – főzelék, leves, saláta minden szinten

Kezdjük a hagyományosabb ízvilággal: nem mindenkinek egyértelmű, hogyan készüljön az újévi lencsefőzelék és leves. Ami mindegyik receptben megegyezik, hogy valamiféle kolbász, csülök, de legalább debreceni vagy virsli az dukál hozzá, anélkül azért ne nagyon fogjunk hozzá.

Kipróbálhatjuk a Culin’Art tejfölös lencselevesét is, amit követhet Szilvásgombóc lencsefőzeléke a füstölt csülökkel, amihez még füstölt szalonna is dukál.

Lencseorgia – főzelék, leves, saláta minden szinten

Lencsefőzelék füstölt csülökkel

Hozzávalók 2 személyre:

  • 25 dkg lencse
  • 15 dkg füstölt csülök
  • 5 dkg füstölt szalonna
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 3 evőkanál tejföl
  • 1 evőkanál liszt
  • 1-2 db babérlevél
  • só, bors

Elkészítés:

A lencsét megmosva, átválogatva hideg vízben áztatjuk legalább 4 órát. A füstölt szalonnát apróra vágva kisütjük a zsírját, hozzáadjuk a felszeletelt hagymát és az aprított fokhagymát, átforgatjuk, kicsit pirítjuk, majd hozzáadjuk a felkockázott füstölt csülköt, felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a babért, és így főzzük, amíg a hús megpuhul.

A recept folytatásáért kattints ide.

Liszt Olivér konyháján pedig egy retro-lencsefőzelék receptjét találtuk meg, épp csak egy leheletnyi gyömbérrel és curryvel megbolondítva, hogy mégis ne az a menzás íz köszönjön vissza gyerekkorunkból. 

Lencseorgia – főzelék, leves, saláta minden szinten

A különlegesebb receptek között már nagyobb a kínálat – igaz, egy hagyományos lencsefőzelék-receptet nincs is nagyon hová tovább fokozni –, lesz itt minden, mi szem-szájnak ingere. A bloggerek előszeretettel használják a vörös lencsét, ami nem csak a színe miatt különleges, az egészségre gyakorolt hatása miatt is érdemes sokat fogyasztani, ráadásul még nem is kell annyit áztatni, mint barna testvérét. Úgyhogy ha újévi újítást vezetünk be lencsefronton, akkor szerezzünk be egy zacskónyi vörös lencsét is mindenképpen.

Mrs. Lipton konyhájában a vörös lencséből indiai főzelék készül, azaz dahl, amihez a citromfüves fasírt tökéletesen illik. Rögtön egy másik indiai dahlreceptet is leltem nála, úgyhogy kétféle verzióval is próbálkozhatunk, bár a blogger a citromfüves-fasírtos variáció mellett tette le a voksát, lehet, hogy érdemes hallgatni rá.

Lencseorgia – főzelék, leves, saláta minden szinten

Lencsefőzelék helyett remek helyettesítő választás lehet Liszt Olivértól a tárkonyos-céklás lencsesaláta konfitált kacsamellel, aminek csak a neve ilyen kacifántos, a valóságban nem a legbonyolultabb elkészíteni, nyugodt szívvel nekiugorhatnak a kezdő háziasszonyok is. Pont ilyen könnyedén megfőzhető a Norasz Kitchen bloggerének mediterrán egytálételes vöröslencsés receptje is, nem kell hozzá különleges főzéstudomány, mégis különlegesség kerül az asztalra.

Tárkonyos-céklás lencsesaláta konfitált kacsamellel

Hozzávalók:

  • 2 dl lencse
  • 4 dl zöldségalaplé/víz
  • 2 db főtt és hámozott cékla
  • 2 kk magos mustár
  • 2 ek olívaolaj
  • ½ narancs leve

Fűszerek: só, bors, friss tárkony (ez utóbbi nem igazán látszik a képen, hála a cékla domináns színének, ami az egész salátát belilázta)

1. A lencsét legalább kétszer annyi vízben puhára főzzük (én azt a zöldségalaplét használtam, amiben az előző nap a brokkolit és a répát főztem), majd leszűrjük, és egy hideg tálba tesszük, nem letakarva, hogy már ne főjön tovább. Sokakban él a beidegződés, hogy a lencsét mindenképp be kell áztatni, én még nem jöttem rá, miért lenne jobb a lencse 3 órás áztatás után, úgyhogy én csak egyszer átmosom hideg vízben és már fel is teszem a tűzhelyre.

A recept folytatásáért kattints ide.

Lencseorgia – főzelék, leves, saláta minden szinten

Levesek és saláták terén is kifejezetten el vagyunk kényeztetve lencsevariációkkal. A Tarka Bárka olyan gusztusos kékkagylós vöröslencse-krémlevest készített, amit szívem szerint most azonnal megkóstolnék. Marmalade is messzire utazott egy receptért, az ő lencselevese török ihletésű, amiben az arab fűszerkeverék hangzik kihívásnak.

Vöröslencse-krémleves petrezselymes kékkagylóval

Hozzávalók 4 személyre:

A leveshez:

  • 200 g vörös lencse
  • 1 kisebb sárgarépa
  • 1 gerezd fokhagyma
  • körömnyi gyömbérgyökér
  • kb. 400 ml zöldségalaplé vagy víz
  • 1 babérlevél
  • 1/2 tk frissen őrölt koriandermag
  • 1/4 kezeletlen narancs
  • csipetnyi frissen reszelt szerecsendió
  • só, frissen őrölt fekete bors
  • extraszűz olívaolaj

A kékkagylónyársakhoz:

  • kb. 50 db kékkagyló
  • egy nagy csokor petrezselyem- és korianderzöld
  • 1 gerezd fokhagyma
  • frissen őrölt fekete bors
  • extra szűz olívaolaj

A vörös lencsét többször váltott vízben átmossuk. A sárgarépát megtisztítjuk, a fokhagymát és a gyömbért meghámozzuk, finomra aprítjuk. Egy lábasban kevés olívaolajat hevítünk, beleszórjuk a fokhagymát, valamint a gyömbért, és 2-3 percig pirítjuk. Megszórjuk a szerecsendióval, a korianderrel, kevés frissen őrölt fekete borssal, majd összekeverjük. Hozzáadjuk a lencsét, a sárgarépát, a narancsot, a babérlevelet, felöntjük az alaplével, és az egészet addig főzzük, amíg a lencse megpuhul.

A recept folytatásáért kattints ide.

Lencseorgia – főzelék, leves, saláta minden szinten

A saláták közül hármat is kiválasztottam, amiket el szeretnék készíteni, bár nyilván nem mindet január elsejére kellene időzítenem. Majd sorsot húzok a Salátagyár céklás, a Pálmafa Projekt kefíres-almás, és ChezSandra mindenmentes, malacsültes, gránátalmás lencsesalátája között. 

Lencseorgia – főzelék, leves, saláta minden szinten
 
Kapcsolódó cikkekTörlésSzerkesztés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top