Gasztro

Legendás magyar étterem kényszerül bezárni

A vendéglátós Zsidai Roy éttermeit többszörös szerződésszegésre hivatkozva küldik el.

Többszörös szerződésszegésre hivatkozva december közepén azonnali hatállyal kitették a Magyar Nemzeti Bank alapítványának budai várbeli épületéből Zsidai Roy cégét – írja a 24.hu.

A Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítvány Szentháromság téri épületében doktori iskola működik, ahová a karácsonyi bulik zaja miatt kétszer is rendőrt hívtak a szomszédok. A 24.hu cikkére az alapítvány nevében a vagyonkezelő cég reagált. Az Optima Befektetési Zrt. levele szerint a PADS és Zsidai Roy cége között létrejött bérleti szerződést a bérlő többször több ponton megsértette, ezért a PADS a szerződést 2018. december 11-én azonnali hatállyal megszüntette. Zsidai Roy cége ezt követően kiköltözött a PADS épületéből.

Fotó: Thaler Tamás / Wikipedia

A 4 milliárd forintból felújított és nagyrészt átépített középkori épületet szeptemberben adta át Matolcsy György MNB-elnök. A Bölcs Vár névre keresztelt doktori iskolában Zsidaiék két vendéglátóegységet is nyitottak. A Bistro 1786 étterem az épület üvegtetővel lefedett belső udvarát foglalta el, a Mátyás-templom felőli oldalon pedig a Budapest Mokka Cafe&Deli nevű kávézót rendezték be. Ehhez keskeny ajtót is vágtak a műemlék épület Szentháromság térre néző falába.

Jelenleg csak a kávézó üzemel, más néven.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top