Gasztro

El sem hinnéd, mennyien elrontják a karácsonyi menüt

Egyáltalán nem kell szégyellned magadat, ha veled is előfordult már, hogy odaégettél, elejtettél vagy túlfőztél valamit.

A karácsonyi menü az ünnep fénypontja – legalábbis azoknak, akik elé odarakják jól elkészítve, és csak annyi a dolguk vele, hogy meg kell enniük. Akik a konyhában ügyködnek rajta, na azok már nem feltétlenül vannak így ezzel, és erről most egy elég beszédes felmérés is készült Nagy-Britanniában.

Karácsonyi menü (fotó: Thinkstock)

A mesebeli karácsonyi menü azért sokszor nem jön össze (Fotó: Thinkstock)

A 2000 fő megkérdezésével zajlott vizsgálatban tízből hat válaszadó bevallotta, hogy így vagy úgy, de szúrta már el a karácsonyi menüjét. A leggyakoribb hibák közé a válaszok alapján az étel földre ejtése, a gravy mártás becsomósodása és a kéz megégetése tartozik, de a top 20-ba befért a répa túlfőzése, a tésztabundába burkolt virsli odaégetése, a sült krumpli szottyossá válása, a kelbimbó párolásának idő előtti befejezése, valamint a pulyka elszenesítése és az aprólék bennhagyása is.

A vizsgálat alapján aki karácsonykor a konyhában tüsténkedik, átlagosan öt emberre főz. A válaszadók szerint – micsoda meglepetés – az anyósnak a legnehezebb a kedvére tenni (14 százalék), őt pedig a partner követi (11 százalék), és tízből négy ember azt is elismerte, hogy rosszabbul főz, ha valaki nézi. Mint kiderült, a megkérdezettek 26 százaléka emellett komolyan megszenved azzal, hogy minden időben kerüljön az asztalra, és minden ötödik embernek nehézséget okoz az is, hogy eljátssza a nyugodt házigazdát, miközben azon görcsöl, hogy sikerül-e jót főznie. További 13 százalék arra panaszkodott, hogy nem tudja szórakoztatni a családot, míg a karácsonyi menüvel van elfoglalva.

A sok negatívum mellett ugyanakkor ki kell emelni, hogy az időnként becsúszó hibák ellenére az emberek többsége elégedett a saját teljesítményével: a válaszadók több mint egyötöde „kiválóra” értékelte a képességeit, további ötven százalék pedig jónak tartja magát. És ez az egész vizsgálat legfontosabb adatának fényében nem is feltétlenül irreális túlzás – 17 százalék ugyanis bátran beismerte, hogy a karácsonyi menüjét azért szúrta el, mert túl sokat ivott az ünnep örömére.

(via Independent)

Kiemelt kép: Profimedia

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top