nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Gasztro
Visszafoglalta a vállalkozó a budapesti éttermet, ahonnan májusban kitették

Visszafoglalta a vállalkozó a budapesti éttermet, ahonnan májusban kitették

Másodfokon neki adott igazat a bíróság az ELMŰ-vel folytatott vitában.
Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
f Ajánlom

Visszafoglalta az általa üzemeltetett éttermet az a vállalkozó, akivel egy elszámolási vita miatt szerződést bontott a vendéglátóhely tulajdonosa, az ELMŰ.

Csaba több mint egy éven át működtette az ELMŰ XIII. kerületi sporttelepén található éttermet. Évi 5,5 millió forintos bérleti díjban állapodtak meg, és a vállalkozó az étterem felújítását is vállalta.

Aztán idén májusban rendkívüli felmondással szerződést bontottak vele egy elszámolási vita miatt, és a hely üzemeltetését másra bízták – számolt be az RTL Klub.

A bíróság első fokon az ELMŰ-nek, másodfokon Csabának adott igazat, ezért a vállalkozó visszafoglalta az éttermet, ahol az előző napig az ő konyhai felszereléseit használta a másik üzemeltető. Csaba belülről eltorlaszolta az ajtókat, hogy a biztonsági őrök ne tudjanak rátörni.

Szerinte az áramszolgáltató hatalmas cégként eltiporta a családi vállalkozásukat. Az ELMŰ viszont nyomásgyakorlásnak tartja az étterem visszafoglalását, és fellebbeztek a másodfokú bírósági döntés ellen. A szerződést pedig azért mondták fel, mert a vállalkozó nem teljesítette a vállaltakat.

Csabáék szeretnék minél hamarabb kinyitni az éttermet, ám ehhez több engedélyre is szükségük van. Kérdés, ezeket megkapják-e a hatóságoktól.

Megosztás Facebookon