Gasztro

Újabb áldásos tulajdonságát fedezték fel a teázásnak

Kínai kutatók újabb érvet találtak a teafogyasztás mellett, ami hosszútávon akár életet is menthet.

Növeli a csontsűrűséget, különösen nők esetében, és csökkenti a csonttörés kockázatát a rendszeres teafogyasztás – derítették ki kínai kutatók 450 ezer felnőtt adatainak elemzéséből.

Az összefüggés okát ugyan kevésbé ismerik, de a Pekingi Egyetem közegészségügyi karának kutatói azt találták, hogy alacsonyabb volt a csonttörések száma azok körében, akik mindennap ittak zöld teát, de különösen azok körben, akik több mint 30 éve rendszeres teafogyasztók.

Ez is érdekelhet Megnézem

A Nutrients and Osteoporosis International tudományos folyóirat novemberi számában közzétett tanulmányukba a szakemberek véletlenül kiválasztott 453.625 ember adatait vonták be, amelyeket egy kínai biobankban őriznek.

Az emberek által a teafogyasztási szokásaikról szolgáltatott adatokat és feljegyezett csonttöréseiket összevetve kimutatták, hogy 12 százalékkal volt alacsonyabb a csonttörés kockázata a rendszeres teafogyasztók körében és 20-30 százalékkal a 30 éven át fogyasztók körében a medencecsont-törés kockázata azokhoz képest, akik nem ittak teát.

Korábbi kutatások is kimutatták már, hogy nagyobb azon menopauzában szenvedő nők csontsűrűsége, akik rendszeresen isznak zöld teát.

MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top