Gasztro

Ne csak a közösségi oldalakon legyél ökotudatos, hanem a konyhádban is!

A közösségi oldalakon mindenki tudja, hogyan kellene, de azért suttyomban a lefolyóba önti a használt étolajat, és négy zacskót tép a zöldségesnél.

Elmúlt a nyár, kopik a barna bőr, hűvös szelek járnak. És elmúltak a nyár nagy kampányai is, gondolok itt a szívószálmentességre és a mikroműanyagok okozta tömeges depresszióra.

Na nem mintha bagatellizálni kívánnám a problémát, de jómagam a józan paraszti ész és azon belül is a „söprögessen mindenki a saját háza táján” elv híve vagyok, és hiszem, hogy a zemberek nem igazán tudnak azonosulni olyan problémákkal, amik közvetlenül nincsenek hatással rájuk, amiket nem éreznek a bőrükön. Hiszem továbbá, hogy azért tart itt ez az ország, mert az alapok valahogy mindig hiányoznak, pedig ha ez hiányzik, hiába minden erőfeszítés, a végén úgy járunk, mint a Gyalog galoppban a mocsárra építkező király a harmadik várral: leégett, összedűlt, azután süllyedt el.

Idén újabb kampány már nem várható – bár én hálás lennék egy „ne zabálj annyit karácsonykor” kezdeményezésért, ugyanis Magyarországon kicsit kevesebb mint kétmillió tonna élelmiszeripari hulladék keletkezik évente. Ez azt jelenti, hogy januártól decemberig körülbelül 68 kiló élelmiszert dobunk ki fejenként.

A mikroműanyagoktól való rettegés árnyékában van egyéb tennivalónk is, mint az, hogy szerencsétlenül járt teknősökről osszunk meg elrettentőnek szánt képeket, és nyilvános posztokban aggódjunk a sirályokért. Sorolom, mi mindent tehetsz annak érdekében a konyhádban, hogy a kék bolygó szenvedéseit enyhítsük.

  • Ne vegyél több kaját, mint amennyit megeszel. Tudom, csábító a hatos csomagolás – és olcsóbb is –, és tudom, hogy milyen nyűg munka után a bevásárlás, de hidd el, a 21. század elején, Európában nem amiatt szoktak éhen halni, mert este kilenckor bezárt a szupermarket, vagy mert elfogyott a sztracsatellás joghurt a hűtőből.
  • Tanulj meg főzni! Ez önmagában is spórolás. Hiába megdöbbentően drága az élelmiszer, főzni olcsóbb, mint mindennap kaját rendelni.
  • Tanulj meg annyi emberre főzni, ahány tagú a család. Igaz, igaz, vannak kaják, amiket nagy mennyiségben érdemes készíteni, és általában senki nem áll neki két személyre gulyást főzni, de nem ördögtől való egy ételt két napig enni. Ráadásul a főzni tudás egyenlő a maradékhasznosítással, gondoljunk a kifőzdékre: ha hétfőn húsleves van, kedden holtbiztos, hogy nyírségi gombócleves lesz. Ha marad, cserélj a szomszéddal vagy a kollégáddal. Vagy fagyaszd le.
  • Tervezd meg a heti menüt. Nem kell kétnaponta boltba szaladgálni, ráadásul amíg ezzel foglalkozol, kevesebbet lógsz a Facebookon.

  • Étkezz szezonálisan. Jó dolog, hogy egész évben van avokádó, mangó vagy szőlő, de tavasszal nem feltétlenül mangót, hanem hónapos retket, újhagymát, ősszel pedig körtét, szőlőt, almát, naspolyát, szelíd gesztenyét kell enni.
  • Vásárolj helyit. Mostanában elszaporodtak a „kosaram” jellegű kezdeményezések: szerda délután egy Excel-táblázatban összeállítod, mit szeretnél venni a közeli őstermelők, hentesek termékeiből, pénteken pedig átveheted az egész kosarad. Néhány helyen már van kiszállítás is.
  • Főzés közben használj fedőt.
  • Főzés közben használj kötényt, mert kifröccsen, köpköd, cuppog, bugyog. Így kevesebbet kell mosnod.
  • Ne folyó vízben mosogass, és ha van rá lehetőséged, vegyél egy jó mosogatógépet. És gondolj arra, milyen szerencsés vagy, hogy ivóvízben mosogathatsz, fürödhetsz.
  • Használj természetes anyagokat a konyha takarításához: lehet ecetes vízzel ablakot pucolni, szódabikarbónával suvickolni és citromlével vágódeszkát takarítani, nem kell mindig bazi erős vegyszer.
  • Komposztálj. Egy háromtagú család szemete negyedével csökken, ha komposztál. Ehhez nem kell falun lakni, komposztálni lehet egy társasházban is. Nem, nem büdös, legalábbis nem annyira, mint a kuka környéke júliusban.

  • Vegyél egy bevásárlókosarat vagy egy bevásárlótáskát, és ne aggódj: a krumplinak meg az almának nem lesz semmi baja, ha nem rakod őket külön nejlonzacskóba.
  • Gyűjtsd szelektíven a hulladékot, a konyhában keletkezett használt olajat pedig add le a benzinkúton, és még véletlenül se a lefolyóba vagy a vécébe öntsd.
  • A szádat meg tudod törölni a kétrétegű papírszalvétában is, nem kell négyrétegű, barackillatú csodákat vásárolni.
  • Konyhai papírtörlő helyett vegyél nedvszívó konyharuhát és frottír kéztörlőt.
  • Hűts ésszel: az ebéd maradékát ne a jénaiban hűtsd, dobozolj, szortírozz, tedd átláthatóvá a káoszt.
  • Ha kimész a konyhából, a kamrából vagy az étkezőből, kapcsold le magad után a villanyt.
  • Vigyél magaddal vizet kulacsban.
  • Fölösleges a hűtőbe és a konyhába ipari illatosítókat aggatni, de ha nem tudsz virágillat nélkül élni, szerezz be néhány levendulazacskót. Te szeretni fogod, az élelmiszermoly viszont utálni.

–       Főzzél a kutyádnak, ne gyenge konzervekkel etesd, azokban nincs elegendő fehérje, zsír és egyéb tápanyag, ráadásul az üres fémedényekkel egy csomó szemetet termelsz.

–       Ha mész a boltba, a piacra vagy az IKEA-ba, kérdezd meg a szomszédodat, a barátaidat, hogy kell-e nekik valami.

–       Két, sőt három sarkot is képes vagy gyalogolni, és nem, egy liter tejtől, huszonöt deka parizertől meg fél kiló rozskenyértől nem szakad le a karod.  

Ha mindezzel megvagy, és szervezetten működik, elkezdhetsz aggódni más miatt is. De csak akkor, ha ezzel tényleg megvagy.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top