nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Gasztro
Mitől túrós a ló háta? Szólások, közmondások a konyhából

Mitől túrós a ló háta? Szólások, közmondások a konyhából

Lehet, hogy tudod, ki az a Marci, és hogyan él Hevesen, de azt is tudod, mitől túrós a ló háta? És azt, hogy miért nem jó egy tálból cseresznyézni? Összegyűjtöttünk néhány szólást a konyha tájáról. Érdekes!
Hódos Hajnalka
Hódos Hajnalka
f Ajánlom

„Este örömmel, reggel körömmel!” – hallottam számtalanszor, amikor nyavalyogtam a mosogatnivaló láttán. De tudtam, hogy ez igaz: az a munka, amit halogatunk, kényelemből vagy lustaságból elodázzuk, később nagyobb fáradozással jár, hosszabb időt vesz igénybe. És ez nem csak a mosogatásra igaz.

„Hát én aszondom, ezek ketten egy kiló sót nem esznek meg együtt!” – mondta a mama, ha úgy ítélte meg, hogy olyan emberek alkotnak egy párt (értsd: jöttek össze egymással), akiktől nem remélt hosszú távú, tartós kapcsolatot.

Rengeteg olyan szólás, közmondás van, ami ételekkel, konyhai alapanyaggal, főzéssel kapcsolatos, összegyűjtöttem néhányat, főleg olyanokat, amiknek nem ismert az eredete vagy a jelentése.

Hogy kerül a túró a ló hátára?

Sehogy. A közös lónak ugyanis nem túrós, hanem túros a háta. A Czuczor-Fogarasi szótár meghatározása szerint a túr nem más, mint „dörzsölés, feltörés által támadt gennyes, rutságos seb az igás, hámos, nyerges állatok testein, főleg nyakukon, hátukon, vagy szügyükön”. Innen ered a közmondásban szereplő túros szó, melynek jelentése „kisebesedett, feltört, fekélyes sebű”. Innen ered hát a mondás: a közösen használt dolgok hamar tönkremennek, az emberek nem figyelnek, nem vigyáznak a közösre úgy, mintha az kizárólag sajátjuk lenne.

Miért unjuk a banánt?

Ez a mondás egy slágerből maradt fenn. Az 1920-as években komponálta Zerkovitz Béla, Jaj, de unom a banánt! címmel. Az első tengerentúli banánszállítmányok megérkezése után Magyarországon kitört banánhóbortra utal kissé ironikusan. Zerkovitz egyébként a századforduló utáni szerzők egyik legismertebbje, olyan örökzöldek fűződnek a nevéhez, mint az Éjjel az omibusz tetején, vagy a Lehoznám néked a csillagokat.

Mintha hájjal kenegetnének. De miért hájjal?

Ha nagyon jólesik valami, az olyan, mintha hájjal kenegetnének minket. Ez lehet hízelgés, elismerés, dicséret. A szólás eredete egy gyógyító eljárásban gyökerezik. Rándulás, ficam, izomgörcs, derék- és hátfájás esetén a beteg testrészeit hájjal vagy más zsíros, olajos szerrel kenték be, majd erősen bedörzsölték a sajgó, beteg testrészbe. A ken ige ekkoriban még az erős dörzsölést, dörgölést, masszírozást jelentette. Ezt ún. kenőasszonyok végezték, és a beteg embernek jóleső érzést okozott, fájdalomcsillapító, lazító hatása volt, megszűntek a vérellátási zavarok, a salakanyag-lerakódások.

Nem fenékig tejfel! Na de mi van a fenéken?

Ha valami a látszat ellenére nem teljes, nem tökéletes, nem feltétlenül csak kellemes dolgokkal jár együtt, nem csak örömünket leljük benne, azt mondjuk, nem fenékig tejfel. De honnan ered ez a szólás? A friss, zsírdús tejfölből egy idő után az edény alján kiválik a savó. Ez egy vízszerűen híg, átlátszó, savanykás lé. Vagyis a tejfölös edényben (köcsögben) nincs fenékig tejföl.

Megissza a levét

Azaz viseljük valaminek a kellemetlen, negatív következményeit. A kifejezés eredetét a régi magyar konyha sajátosságai között kell keresni, régen ugyanis a sokféle húst levével együtt tálalták. A húst azonban többre becsülték. Ha az értékes hús elfogyott, bizony meg kellett inni a tápanyagban szegény, az éhséget kevésbé csillapító húslét is. A szólás kialakulásában szerepet játszhatott a régi magyar nyelvben gyakori Ha a koncával jóllaktatok, az levét is reá megigyátok mondás, ami azt jelentette, ha élveztük valaminek az előnyeit, akkor el kell fogadnunk ugyanannak a dolognak a kevésbé kellemes, terhes oldalát is. Ezekből alakult ki a ma használatos, rövid megissza a levét mondásunk.

Nincs sütnivalója!

Akinek nincs sütnivalója, az nem túl eszes ember. A dunántúli Magyarországon sütnivalónak azt az anyagot nevezték, amelyet a kenyér kelesztéséhez használtak. Korpa és komló keveréke, amibe maradék kenyértésztát, egy kevés vöröshagymát is tettek, majd a napon megszárították, széttördelték és textilzsákban száraz, szellős helyen tartották. Sokszor hetekre, hónapokra előre elkészítették, aztán kenyérsütéskor egy darabot elővettek, szétmorzsolták, leforrázták, és ezt dagasztották bele a kenyérbe. Az a gazdasszony hát, akinek nem volt otthon sütnivalója, nem volt gondos, előrelátó, magyarul még ahhoz sincs elég esze, hogy a mindennapos tennivalót ellássa.

Miért nem jó egy tálból cseresznyézni?

A szólás eredetije a Nem jó nagy úrral (urakkal) egy tálból cseresznyét enni (cseresznyézni) kifejezésből rövidült le és egy általános megfigyelésen, tapasztalaton alapult. Van egy korábbi, még teljesebb változata is: nem jó nagy urakkal cseresznyézni, mert a magokkal kilövöldözik az ember szemét. Ez a gyümölcsöt fogyasztó urakra utal, akik megkínálják alattvalóikat, majd míg azok élvezettel fogyasztják a ritka csemegét, a cseresznyemagot két ujjuk között tréfából kilövik rá. A szólás valószínűleg német tükörfordítás útján került a magyar nyelvbe és azt jelenti, veszélyes lehet valakivel a szoros együttműködés, kooperáció.

Mit jelent az, hogy az ember a fogával ás vermet magának?

Ez a régi szólás az egészséges táplálkozásra utal. Azt jelenti, hogy a különböző testi (és lelki) panaszok, betegségek hátterében a túlzásba vitt evés áll. A túl sok étel árt a testnek, azaz a saját sírunkat ássuk meg, ha nem figyelünk oda a mértéktartó táplálkozásra. A szólás Mikes Kelemen Törökországi leveleiben is szerepel: „De aztot csudáljuk, hogy látunk az urak között öregeket, és ne csudáljuk, ha látunk betegeseket; mert mi lehet nagyobb ellensége az egészségnek, mint a torkosság, mértékletlenség, és a tunya élet? (…) Az a sokféle savanyu és édes, az a sokféle hidegitő és melegitő micsoda zenebonát nem csinál gyomrokban? (…) Ezért mondja egy példabeszéd, hogy az ember a fogával ás magának vermet.”

A cikk megírásához Bárdosi Vilmos (Tinta Könyvkiadó, Bp. 2015) : Szólások, közmondások eredete c. könyve nyújtott segítséget. 

Megosztás Facebookon