Gasztro

Nagyot drágul a kenyér és a sertéshús

A húskészítmények ára akár több száz forinttal is növekedhet, és az emelkedő lisztárak miatt a kenyérnél is drágulásra kell számítani.

Az idén kevesebb gabona termett Európa-szerte, megnőtt a búza ára, ami a sütőipari termékek drágulását okozhatja. A sertéshús és a húskészítmények is többe kerülhetnek ősztől – írta a Népszava hétfőn.

A sertéshús előállításának önköltségében a takarmány árának aránya eléri a 70 százalékot is. A takarmánygabona drágulását az ágazat szereplői nem tudják lenyelni, kénytelenek lesznek magasabb átadási árért értékesíteni a jószágokat – mondta Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkár. Így magasabb árakkal találkozhatunk az üzletekben is.

Azt még nem lehet tudni, mennyivel nő a tőkehús felvásárlási ára, de ha 10 százalékkal, akkor begyűrűző hatása a húskészítmények esetében, főleg a prémiumtermékeknél akár több száz forintos is lehet. A kereskedelmi szakemberek szerint viszont az üzletekben nem valószínű, hogy az árak elszabadulnak, mert óriási a verseny az üzletláncok között.

A kenyérért kilogrammonként 25-80 forinttal is többet kell majd fizetni, ha ősszel sikerül megállapodniuk a magasabb lisztárról a sütőiparnak és a malmoknak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top