Gasztro

Bosszút állt a séf a tiszteletlen vendégeken

Több mint másfél órás késéssel érkezett meg a hatvanfős társaság az étterembe, s ezt nem hagyhatta szó nélkül a séf.

Anton Lofthouse sértőnek találta, hogy a vendégcsapat nem tudott időben odaérni az étterembe, ezért egy kis bosszút eszelt ki. A desszertnek szánt csokoládészószos fagylaltot pénisz formában helyezte el a tányérokon, melyet így szolgáltak fel a vendégeknek. A séf kisebb csalódására, de a személyzet szerencséjére ezt nem vették észre az emberek, így Lofthouse csak kollégáival szórakozott egy jót ötletén.

Forrás: Kennedy News and Media

„Amikor egy ilyen nagy, 60 főből álló csoportot fogadunk, ráadásul három fogással, más vendéget nem is tudunk kiszolgálni. Csak egy kis konyha van, csak én férek el benne, így hatalmas munka egy embernek megcsinálnia ezt a rengeteg ételt. Nem csoda, hogy elég bosszantó volt számomra ezek után a késésük, főleg úgy, hogy még bocsánatot sem kértek miatta. Úgy döntöttem ezért, hogy kicsit szórakozom. Mivel a desszertet nagy tálban adtuk, pedig amúgy mi kicsiben szolgáljuk fel, elég sok hely maradt benne, így még egy gombóc fagylaltot hozzátettem az adagokhoz, és meg is formáztam őket” – mondta el Lofthouse.

Mirror

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top