Gasztro

Meglepő húzás a neves szupermarkettől

Érdekes ötlettel rukkolt elő egy szupermarket a környezettudatosság nevében. Arra ösztönzi vevőit az új-zélandi áruház, hogy saját, újrafelhasználható tárolóedényeikben vigyék haza a megvásárolt húsokat és halakat.

Bár a többi szupermarket élelmiszer-biztonsági és higiéniai problémákat lát a kezdeményezésben, az aucklandi New Worl Howick áruház ezzel a gesztussal szeretne lépést tenni a környezettudatosság felé.

Programjuk egyelőre csak a hústermékekre és a tenger gyümölcseire vonatkozik, ha pedig úgy látják, hogy a kezdeményezés sikeres, kiterjesztik más részlegekre is, például a pékségre vagy a csemegepult termékeire.

Az üzletlánc új-zélandi szóvivője, Anotinette Laird elmondta, hogy az ügyfelek egészsége és biztonsága elsőrendű fontossággal bír, ezért néhány kritériumhoz kötötték, milyennek kell lenniük a tárolódobozoknak.

„Az ügyfeleknek mérlegelésre és kezelésre alkalmas, fedeles, biztonságos tartályokat kell használniuk, a személyzetnek pedig rá kell tennie az árcédulát a konténerekre.”

Laird azt is hangsúlyozta, hogy az ügyfelek saját felelősségükre használják a tárolókat, illetve felelősek azok tisztán tartásáért.

Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top