Gasztro

24 karátos csirkeszárnyakat árulnak egy New York-i étteremben

Egy tízdarabos tálért 12 ezer forintnak megfelelő összeget kell fizetni.

Igazi luxusfogással állt elő egy New York-i étterem, az Ainsworth: 24 karátos arannyal beborított csirkeszárnyakat ehetnek itt azok, akik unják már a KFC-t.

A CNN beszámolója szerint az étteremben 12 órán keresztül pácolják a szárnyakat, ezután panírozzák és forró olajban kisütik őket, vajas-mézes szószban megforgatják, és végül, de nem utolsósorban megszórják az ehető, 24 karátos aranyporral.

Meglepő módon egyébként az aranyozott csirkeszárnyakért nem kérnek olyan döbbenetesen nagy összeget, pláne a New York-i árakhoz mérten: 10 darabért 12 ezer forintot, 20 darabért pedig 24 ezer forintot kell fizetnünk. Aztán jön egy nagy ugrás, az 50 darabos partitálért ugyanis már kereken 1000 dollárt, vagyis nagyjából 270 ezer forintot kérnek – igaz, ehhez már jár egy üveg Ace of Spades pezsgő is, amely egyébként Jay-Z saját márkája.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top