Gasztro

Veszélybe került a magyar meggybefőtt

Az orosházi üveggyárban kemencefelújítás miatt leállt a termelés. Az üveghiány miatt viszont nehéz helyzetbe kerülhet a konzervipari gyártás, főleg a meggybefőtt gyártása lehet veszélyben.

Tönkreteheti a magyar konzervipart az orosházi O-I üveggyárban a termelés leállása, amelyre a kemence felújítása miatt van szükség. A Nemzeti Agrárkamara (NAK) közleménye szerint a felújítás alatt a cég ígérete ellenére nem biztosítja a konzervipari vállalatoknak a szükséges befőttesüvegeket. 

A NAK szerint a leállás leginkább a meggybefőtt gyártását veszélyezteti. A konzervipari cégek legfeljebb a szükséges üvegmennyiség tizedét tudják beszerezni – írják–, azt is drágábban és bizonytalan minőségben.

Az O-I Manufacturing Magyarország Üvegipari Kft. visszautasítja a vádakat. Mint azt közölték, tavaly többször értesítették vevőiket a kemenceépítésről. Emellett a versenytársaiknak szóltak, hogy milyen üvegekre lesz szüksége a szektornak. A konkurens cégek azt mondták, lesz szabad kapacitásuk az igények kielégítésére. Minderről a kamarát is értesítették.

A hazai meggytermelők évente 80-90 ezer tonna meggyet állítanak elő, amelynek 90-95 százaléka befőttként kerül a fogyasztókhoz. A hazai meggybefőtt-termelés a készterméket tekintve mintegy 14-16 milliárd forint értéket képvisel.

Ehhez a mennyiséghez közel 80 millió befőttesüvegre van szükség, egy évben a gyárak átlagosan mintegy 130 millió darabot használnak fel. A meggybefőtt gyártása júniusban veszi kezdetét.

A 15 éve folyamatosan üzemelő orosházi kemencét február 11-én állították le, az új kemence tesztüzeme április végén, május elején indulhat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top