Gasztro

Amikor az alja a teteje: imádjuk a fordított tortákat!

Karamellizálódott gyümölcs, alatta egy kis tésztával – mennyei! De álljunk csak meg egy pillanatra: hol is van az a tészta pontosan?

Hibából varázslat

Mint annyi híres ételé, a Tarte Tatin, vagyis a fordított almatorta feltalálása is egy véletlennek köszönhető. Francia eredetű édességről van szó, nevét a Tatin-nővérekről kapta, akik a Hotel Tatin nevű szállodát vezették Lamotte-Beuvron városában. Kettejük közül Stéphanie dolgozott a konyhán, és egyik nap annyi dolga volt, hogy elkezdte ugyan készíteni a hagyományos almás pite töltelékét, de ott felejtette a tűzön a serpenyőben fortyogó vajas-cukros almát.

Amikor érezte, hogy túlzottan megpirult, úgy próbálta menteni a helyzetet, hogy gyorsan rádobta a tésztát, és serpenyőstül betette a sütőbe, hogy az is megsüljön. A sütőből kivéve aztán megfordította, és lesz, ami lesz alapon feltálalta a vendégeknek. Azok pedig imádták, így indult világhódító útjára ez a sütemény.

A klasszikus Tarte Tatin

Házilag sem nehéz megvalósítani, bár igényel azért némi sütési rutint. Fontos, hogy olyan almából csináld, ami nem ereszt sok levet, mert attól nagyon összeesik, és nem mutat olyan jól, a profik például golden almát ajánlanak e célra. A tésztája egyszerű omlós tészta, azt érdemes először elkészíteni, majd felhasználásig hűtőben tartani. Jó, ha van egy olyan tortaformád, ami nem kapcsos, mert annál előfordulhat, hogy nem zár rendesen, és kifolyik a karamell.

A töltelék elkészítésére több módszer is létezik, van, aki sütőbe teszi a kivajazott-cukorral kiszórt formát, karamellizálja, majd arra teszi az almaszeleteket és a tésztát, más inkább megcsinálja serpenyőben a tölteléket, és utána átborítja a sütőformába. Az is járható út, ha először lábosban a karamellt csinálod meg, belekevered a vajat, a forma aljára öntöd, és azt rakod ki almaszeletekkel, majd borítod rá a tésztát. A tésztát akkor tudod a legegyszerűbben a töltelék tetejére helyezni, ha nyújtás után feltekered a sodrófára, és úgy teríted a vajas-cukros gyümölcsökre.

Időhiányban szenvedőknek lehet jó megoldás a leveles tészta használata, akkor gyúrnod sem kell, egyszerűen ráborítod a töltelékre a készen kapható, 1 cm vastagra nyújtott leveles tésztát.  

Amikor aztán megsül a torta, tegyél egy tányért a formára, és határozott mozdulattal fordítsd át.

Mindent lehet

Ki lehet próbálni más gyümölcsökkel is: nagyon finom körtével, ananásszal, őszibarackkal és meggyel is. Az elkészítési metódus ezekben az esetekben is ugyanaz.  Mindegyik fordított torta nagyon finom magában is, de kínálhatsz mellé tejszínhabot és vaníliafagylaltot is.

Vannak ma már sós fordított torták, lepények is, ezeknek is érdemes adni egy esélyt: paradicsommal például őrülten finom gyors vacsora készíthető, de Nigella például a lila hagymás fordított tortára esküszik, és láttunk már krumplis, cukkinis és padlizsános verziót is. 

Klasszikus fordított almatorta

forditott almatorta recept tarte tatin francia édesség

Tarte Tatin, francia almatorta (Fotó: Nagy Tünde)

Hozzávalók a tésztájához:

  • 20 dkg liszt
  • 10 dkg vaj
  • néhány ek. hideg víz
  • 5 dkg porcukor

Az almás réteghez: 

  • 15 dkg kristálycukor
  • 5 dkg vaj
  • 3 savanykás alma
  • 1 vaníliarúd

A tészta hozzávalóit kézzel vagy géppel összedolgozzuk, fóliába csomagoljuk, és fél órára hűtőbe tesszük. A cukrot világos aljú lábasban alacsony lángon karamellizáljuk, majd félrehúzzuk a lángról, és feloldjuk benne a vajat. Az almákat megmossuk, négybe vágjuk, magházukat kiszedjük, vékony szeletekre vágjuk, és kevés vízben, a felhasított vaníliarúddal 5 perc alatt megpároljuk. Ne főzzük szét!

A karamellt egy torta- vagy piteforma alján eloszlatjuk, elhelyezzük rajta az almaszeleteket, majd a tésztát vékonyra nyújtjuk, és beborítjuk vele a karamelles almát. Villával megszurkáljuk, majd 200 fokos sütőben pirosra sütjük. Langyosan, vaníliafagyival isteni.

Fordított narancstorta

forditott narancstorta recept sütemény édesség

Fordított narancstorta (Fotó: Nagy Tünde)

Hozzávalók a tésztájához:

  • 20 dkg liszt
  • 10 dkg vaj
  • néhány ek. hideg víz
  • 5 dkg porcukor

A narancsos réteghez:

  • 15 dkg kristálycukor
  • 5 dkg vaj
  • 3 narancs

A tészta hozzávalóit kézzel vagy géppel összedolgozzuk, fóliába csomagoljuk, és fél órára hűtőbe tesszük. A cukrot világos aljú lábasban alacsony lángon karamellizáljuk, majd félrehúzzuk a lángról, és feloldjuk benne a vajat. A narancsokat megtisztítjuk, a fehér hártyáktól megszabadítjuk, és fél centi vastag körszeletekre vágjuk.

A karamellt egy torta- vagy piteforma alján eloszlatjuk, elhelyezzük rajta a narancsszeleteket, majd a tésztát vékonyra nyújtjuk, és beborítjuk vele a karamelles narancsot. Villával megszurkáljuk, majd 200 fokos sütőben pirosra sütjük. Langyosan, vaníliafagyival isteni.

Fordított szilvatorta

fordított szilvatorta recept édesség

Fordított szilvatorta (Fotó: Thinkstock)

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 20 dkg liszt
  • 10 dkg vaj
  • néhány ek. hideg víz
  • 5 dkg porcukor

A gyümölcshöz:

  • 15 dkg kristálycukor
  • 5 dkg vaj
  • 10-15 db szilva
  • 1 vaníliarúd

A tészta hozzávalóit kézzel vagy géppel összedolgozzuk, fóliába csomagoljuk, és fél órára hűtőbe tesszük. A cukrot világos aljú lábasban alacsony lángon karamellizáljuk, majd félrehúzzuk a lángról, és feloldjuk benne a vajat. A szilvát megmossuk, kimagozzuk, cikkekre vágjuk.

A karamellt egy torta- vagy piteforma alján eloszlatjuk, elhelyezzük rajta az szilvadarabokat, majd a tésztát vékonyra nyújtjuk, és beborítjuk vele a karamelles gyümölcsöt. Villával megszurkáljuk, majd 200 fokos sütőben pirosra sütjük. Langyosan, vaníliafagyival isteni.

Fordított lila hagymás lepény

lila hagymás pite lepény fordított

Fordított lila hagymás lepény (Fotó: Kis-Varga Judit)

Hozzávalók (24 cm átmérőjű formához): 

  • 75 dkg lila hagyma
  • 4-5 ek olaj
  • 2 nagyobb csipet só
  • bors
  • fél kk. szárított kakukkfű
  • 10 dkg reszelt sajt

A tésztához:

  • 1 tojás
  • 25 dkg liszt
  • 1 tk. sütőpor
  • 1 tk. só
  • 1 dl tej
  • 4 dkg vaj (megolvasztva)
  • 1 kk. mustár
  • 10 dkg reszelt sajt (gouda pl.)

A hagymát meghámozzuk, és felnyolcadoljuk 🙂 Felhevítjük az olajat, hozzáadjuk a hagymát és közepes lángon, sűrűn kevergetve puhára pároljuk 30-35 perc alatt. Sózzuk, borsozzuk és hozzáadjuk a kakukkfüvet is. Előveszünk egy 24 cm átmérőjű piteformát, sütőpapírral béleljük ki, úgy, hogy érjen túl jócskán. Ha kész a hagyma, beleborítjuk a sütőpapíros formába, rászórjuk a 10 dkg sajtot és félretesszük.

Előmelegítjük a sütőt 200 fokra. A tészta hozzávalóit egy tálba mérjük, összegyúrjuk, majd egy kb 26 cm átmérőjű kört formázunk belőle, és a tésztalapot a sajtos hagymára borítjuk, a széleit jól lenyomkodjuk. 15 percig sütjük, majd levesszük a hőmérsékletet 180 fokra és még további 10 percig sütjük, míg a tetején a tészta jó ropogós lesz. Kivesszük, pár percig hagyjuk pihenni, majd gyors mozdulattal megfordítjuk és a hagymás résszel felfelé tálaljuk.

Fordított paradicsomos lepény

fordított paradicsomos torta lepény recept

Fordított paradicsomos torta (Fotó: the kitchn)

Hozzávalók 4-6 főre:

  • 1 ek. olívaolaj
  • 4 csészényi koktélparadicsom (sárga és piros vegyesen)
  • só, frissen őrölt bors
  • 2 ek. balzsamecet
  • 1 ek. méz
  • 2 tk. friss kakukkfű
  • 1 csomag leveles tészta

200 fokra melegítsd elő a sütőt, és készíts elő egy tűzálló serpenyőt. Ebben hevítsd fel az olajat, amire dobd rá a paradicsomokat. Sózd, borsozd, majd süsd puhára őket. Ezután vedd le a serpenyőt a tűzről és hagyd szobahőmérsékletűre hűlni a paradicsomot.

Ha kihűlt, tedd vissza a tűzre, és add hozzá a balzsamecetet és a mézet. Keverd alaposan össze, és főzd 1 percig. Szórd meg a kakukkfűvel, és ízlés szerint sózd, borsozd tovább. 

A  méretre vágott leveles tésztát helyezd a paradicsomok tetejére – ez lesz a torta alja. Egy villával szurkáld meg pár helyen, majd tedd be a sütőbe 20-25 percre. Mielőtt felvágnád, minimum 5 percet hagyd hűlni. Hidegen és melegen is isteni lesz!

thekitchn

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top