Gasztro

Tavaly a tojás drágult a legnagyobb mértékben az összes élelmiszer közül

Tavaly negyven százalékkal drágult a tojás 2016 decemberéhez viszonítva. A vaj és a tejtermékek sokat drágultak, de egyáltalán nem ekkora mértékben.

Tavaly decemberben a fogyasztói árak átlagosan 2,1 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban – derül ki a  KSH adaiból. Ebben az időszakban a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint az élelmiszerek ára nőtt. Összességében 2017-ben 2,4 százalék volt az infláció.

2016 decemberéhez viszonyítva az élelmiszerek ára 3,5 százalékkal emelkedett, kimagaslik viszont a tojás jelentős drágulása: az ára 12 hónap alatt 39,4 százalékkal lett magasabb. A vaj, vajkrém 15,1, a tejtermékek 7,9, a kenyér 7,7, a kávé 5,6, a párizsi, kolbász 5,1, a sertéshús 5 százalékkal drágult tavaly.

A háztartási energia ára 1,6, ezen belül a tűzifáé 13,3, a palackos gázé 11,3 százalékkal magasabb lett, míg az elektromos energia, vezetékes gáz és távfűtés ára nem változott.

A ruházkodási cikkekért 0,5 százalékkal többet, a tartós fogyasztási cikkekért 0,4 százalék-kal kevesebbet kellett fizetni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top