Gasztro

23 millió forintot fizettek egy darab szarvasgombáért egy árverésen

Egy 850 grammos fehér szarvasgomba 75 ezer euróért, átszámítva 23,4 millió forintért kelt el egy hétvégi olaszországi árverésen.

A jótékony célú aukció legszebb példányát egy műholdas kapcsolat útján licitáló hongkongi vendéglős vásárolta meg. Az észak-olaszországi Albában (Piemont tartomány) tartott árverés 271 ezer euró (84 millió forint) összbevételt hozott.

Szarvasgomba-aukció
Fotó: MARCO BERTORELLO / AFP

A hónapok óta tartó szárazság miatt Olaszországban idén nagyon visszaesett a szarvasgombatermés, ezért az egekbe szöktek az árak. Az értékesebb fehér szarvasgomba kilójáért idén akár 6000 eurót (1,87 millió forint) is elkérnek a tavalyi 3-4000 euró helyett, bár a kevésbé exkluzív fekete szarvasgomba már akár 500 euróért (156 ezer forint) is kapható. Az olasz Szarvasgomba-kutató Intézet szakértői szerint az idei aszály csak a mennyiséget befolyásolta, a minőséget nem.

Egy trifulau, azaz egy szarvasgombagyűjtő a kutyájával
AFP PHOTO / MARCO BERTORELLO

Olaszországban körülbelül 200 ezren foglalkoznak szarvasgombagyűjtéssel, az ágazat árbevétele eléri az évi félmilliárd eurót (156 milliárd forint). A piemonti Alba városában 90 éve rendezik meg a nagy, két hónapig tartó fehérszarvasgomba-vásárt, amelynek részeként tartják az extrém árakat is elérő, jótékony célú árverést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top