Gasztro

Erre vártunk nyár óta: eljött a diós sütik ideje!

A zserbóval megvárjuk a karácsonyt, de minden más, ami diós, jöhet már most! Kekszek, sütik, torták – szép sorban érdemes mindent kipróbálni.

A dió – hasonlóan a mandulához – nagyon hálás alapanyag: nemcsak azért, mert jó ízt ad a sütiknek, hanem azért is, mert a diós süteményeknek az állaga is teljesen más lesz a diótól. Lelki szemeink előtt már a diós bejgli is fel-felbukkan, de türelmesen várunk vele, és addig is hangolódunk néhány kevésbé ünnepi diós sütivel. 

Zabpelyhes-diós keksz

Hozzávalók 20-25 db-hoz:

  • 2 tojás
  • 8 dkg cukor
  • 12 dkg puha vaj
  • 10 dkg búzaliszt
  • 1 evőkanál sütőpor
  • 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
  • 10 dkg zabpehely
  • 5 dkg apróra vágott dió
  • 5 dkg darált dió
      

A tojásokat kikeverjük a cukorral és a puha vajjal. A lisztet összekeverjük a sütőporral, a kakaóporral és  a zabpehellyel, és hozzáadjuk az apróra vágott és a darált diót is. A diós-lisztes keveréket hozzáadjuk a tojásos tálhoz, és összekeverjük. A masszát 1 órára hűtőbe tesszük. Sütőpapírral bélelünk ki egy tepsit, és előmelegítjük a sütőt 180 fokra. A masszából diónyi gombócokat formázunk, és a  tepsire helyezzük őket (úgy, hogy legyen hely a növekedésre), és tenyérrel enyhén ellapítjuk. 10-12 percig sütjük, majd a tepsin hagyjuk kihűlni. 

Diós rudak

A mérce a szokásos 2,5 decis bögre.

Hozzávalók:

  • 3 bögre fehér finomliszt
  • 1 bögre porcukor
  • 1 mk. sütőpor
  • 25 dkg puha vaj
  • 1 bögre darált dió
  • 1 tojás
  • kevés tejföl (kb. egy evőkanál)

+ porcukor a hempergetéshez

A sütőt bekapcsoljuk 180 fokra, alul-felül sütés programra. A hozzávalókat összegyúrjuk. Ha nagyon száraz, akkor adunk hozzá még egy kis tejfölt, ha nagyon ragacsos, akkor egy pici lisztet. Egyébként a tészta puha lesz, és jól lisztezett felületen fogunk vele dolgozni. A tésztát kinyújtjuk egyujjnyi vastagra, de lehet még vastagabbra. Szerintem minél vastagabb, annál finomabb, és annál jobban érződik benne a dió. Derelyemetszővel vagy késsel tetszőleges szélességű és hosszúságú rudakat vágunk belőle. Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk őket, majd körülbelül tizenöt perc alatt készre sütjük. Ekkor még puha egy picit, de néhány perc, és eléri a tökéletes állagát. Még forrón porcukorba hempergetjük.

A receptet Rupáner-Gallé Margó, a Rupáner-konyha bloggere készítette.

Omlós diós tallérok

Hozzávalók 25-30 db-hoz:

  • 10 dkg hideg vaj
  • 6 dkg cukor
  • 10 dkg darált dió
  • 15 dkg búzaliszt

 A vajat felkockázzuk, és összemorzsoljuk a liszttel, hozzáadjuk a darált diót és a cukrot, és összegyúrjuk. Ha nem ragad a massza, kevés tejfölt adjunk hozzá. A masszából két, 4-5 cm átmérőjű hengert készítünk, folpackba csomagoljuk és hűtőbe tesszük. 1 óra elteltével elővesszük a hűtőből, kicsomagoljuk a folpackból, és éles késsel fél cm vastag szeleteket vágunk. Sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük a tallérokat, és 180 fokos sütőben 15 percig sütjük. (Sütőtől függően lehet több/kevesebb a sütési idő, akkor jó, ha kezd enyhén pirulni a keksz.) A tepsin hagyjuk kihűlni.

Téli mese sajttorta

3 isteni gyors édesség, amit te sem tudsz majd abbahagyni

Hozzávalók egy 23 cm átmérőjű formához:

Az alaphoz:

  • 20 dkg zabkeksz (vagy vajas keksz)
  • 10 dkg vaj

A krémhez:

  • 35 dkg mascarpone
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 10 dkg porcukor
  • 2 teáskanál őrölt fahéj
  • 1 mokkáskanál őrölt szegfűszeg
  • 1 mokkáskanál őrölt gyömbér
  • 10 dkg darált dió
  • 1 narancs héja és fél narancs leve
  • 3 dkg kandírozott narancshéj
  • 2 dl habtejszín (min. 30%-os zsírtartalmú)

A díszítéshez:

  • 5 dkg tejcsokoládé
  • 1 teáskanál mézeskalács-fűszerkeverék
  • 1-2 evőkanál kandírozott narancshéj a díszítéshez

1. A zabkekszet késes betétű robotgépben összedaráljuk, a vajat megolvasztjuk, majd a kettőt összekeverjük. A tortaformába nyomkodjuk úgy, hogy oldala is legyen. A formát hűtőbe tesszük, hogy minél előbb megszilárduljon a kekszalap. (A legjobb, ha egy kivehető aljú piteformát használunk.)
2. A mascarponét kikeverjük a porcukorral, vaníliás cukorral és a fűszerekkel. Belekeverjük a darált diót, a kandírozott narancsot, a narancshéjat és narancslevet is.
3. A tejszínt habbá verjük, majd óvatos mozdulatokkal a mascarponés krémhez forgatjuk. 
4. A tejszínes mascarponét belesimítjuk a kekszalapba, és az egészet visszatesszük a hűtőbe.
5. 5 dkg tejcsokoládét megolvasztunk, majd beleszórjuk a mézeskalácsfűszert. Ezzel a csokival meglocsoljuk a tortánkat, majd egy kenőkéssel vagy kiskanállal összemárványozzuk a krémet a csokival.
6. A torta tetejét megszórjuk kandírozott naranccsal, és már tálalhatjuk is!

A receptet Kapusi Gerti, a Sütit akarok bloggere készítette. 

 

Flódni-guba torta

Hozzávalók (18 cm átmérőjű tortaformához):

  • 4 + 5 dkg cukor
  • 5-6 evőkanál szilvalekvár
  • 5 + 5 dkg porcukor
  • 3 db alma
  • 7 dkg darált mák
  • 1 dl habtejszín
  • 7 dkg darált dió
  • késhegynyi fahéj
  • 2 dl tej
  • 1+1 dl fehérbor
  • 10 dkg mazsola
  • 4 db kifli

A kifliket kb. 1×1 cm-es kockákra vágjuk. A tejet és a tejszínt a cukorral felforraljuk, majd lehúzzuk a tűzről, és hűlni hagyjuk. Hozzáöntjük a fehérbort, majd az egészet ráöntjük a kiflikockákra. Néhány percig állni hagyjuk, közben egy tálban elkeverjük a darált mákot a porcukorral, egy másik tálban pedig a darált diót a porcukorral. A kiflikockák felét összeforgatjuk a porcukros dióval, beleszórjuk a mazsola felét, és 18 cm átmérőjű, sütőpapírral bélelt tortaformába adagoljuk. A maradék kiflit összeforgatjuk a porcukros mákkal, beleszórjuk a maradék mazsolát, és egy másik, sütőpapírral bélelt, 18 cm átmérőjű tortaformába egyengetjük. 190 fokos sütőben kb. 30 perc alatt készre sütjük a két gubatortánkat, majd hűlni hagyjuk. 

Közben elkészítjük az almás tölteléket: Az almákat meghámozzuk és lereszeljük, majd egy lábasba öntjük, megszórjuk a cukorral, a fahéjjal, és hozzáadjuk a fehérbort. Közepes lángon megpároljuk, majd lehúzzuk a tűzhelyről, és hűlni hagyjuk. Ha sok a leve, lecsepegtetjük. Ha minden kihűlt, összeállítjuk a tortát. Alulra kerül a mákosguba-tortalap, ezt megkenjük a szilvalekvárral, majd elterítjük rajta az almát, és ráhelyezzük a diósguba-tortalapot.

Diós-karamelles almatorta

3 almás süti őszi hétköznapokra

Hozzávalók:
A diós-almás alaphoz:

  • 2 alma
  • 50 g dióbél
  • ½ citrom frissen facsart leve
  • 100 g porcukor
  • 3 tojás
  • 150 g liszt
  • 1 tk. sütőpor
  • ½ tk. szódabikarbóna
  • 1 tk. őrölt fahéj
  • 1 tk. frissen reszelt szerecsendió
  • csipetnyi só

A tetejére:

  • 200 ml hideg tejszín
  • 3 ek. + 2 tk. kristálycukor
  • 1 ek. arany- és ezüstszínű cukorgyöngy

A dióbelet száraz serpenyőben megpirítjuk, és sodrófával kisebb darabokra hengereljük.
A lisztet a sütőporral átszitáljuk. Az almákat meghámozzuk, magházukat eltávolítjuk. A gyümölcshúst kockacukor nagyságú darabokra vágjuk, meglocsoljuk fél citrom levével, megszórjuk az őrölt fahéjjal, valamint a szerecsendióval, és összekeverjük a pirított dióval. A tojást a porcukorral és egy csipetnyi sóval habosra verjük, majd belekeverjük a sütőporral és a szódabikarbónával elvegyített lisztet. A masszát egy sütőpapírral kibélelt, 24 cm-es tortaformába simítjuk, megszórjuk a fűszeres diós almával, és 200 fokra előmelegített tepsiben kb. 25 perc alatt megsütjük. Egy nagy serpenyőbe három evőkanálnyi kristálycukrot szórunk, és közepes lángon sötét karamellé főzzük. A karamell kétharmad részét a kihűlt diós-almás alapra, a maradék egyharmadot pedig sütőpapírra csorgatjuk, majd megvárjuk, amíg megszilárdul. A hideg tejszínt két teáskanál kristálycukorral kemény habbá verjük, és a már kihűlt almás alapra kenjük. A tetejére karamelldarabkákat tűzünk, megszórjuk a cukorgyönggyel, és a tortát behűtve tálaljuk.

A receptet Piazza Gabriella, a Tavola in Piazza bloggere készítette.

Diós krémes torta

Hozzávalók 8-10 szelethez:

  • 2 tojás
  • 15 dkg kefir (1 kis doboz)
  • 10 dkg (pirított) dió, darálva
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 16 dkg liszt + a forma kiszórásához
  • fél csomag sütőpor
  • 8 dkg kristálycukor
  • 1 alma hámozva, reszelve
  • fél dl olaj
  • csipet só
  • vaj a forma kenéséhez
  • dió, citromszeletek a díszítéshez

A krémhez:

  • 25 dkg mascarpone
  • 1 kis citrom reszelt héja és leve
  • 5 dkg porcukor

A tojásfehérjéket a kristálycukorral kemény habbá verjük, a tojássárgáját, a kefirt, az olajat és a reszelt almát pedig elkeverjük egy tálban, majd a habhoz adjuk. A darált diót, a vaníliás cukrot, a lisztet, a sütőport, a sót összekeverjük, és ezt is a habba forgatjuk. Kivajazunk egy 20-25 cm átmérőjű piteformát, lisztezzük, majd beletöltjük a masszát. 170-180 fokra előmelegített sütőben először 15 percig sütjük, majd onnét számítva, hogy szépen megemelkedett, további 10-15 percig sütjük. A formában hagyjuk langyosra hűlni, majd egy tálra helyezzük. A robotgép lassú fokozatán a mascarponét simára keverjük a citrom héjával, levével és a porcukorral. Ezután gyors fokozatra állítva krémes állagúra habosítjuk. Egy kanál vagy kenőkés segítségével a kihűlt tésztára kenjük a krémet, a tetejét megcsapkodjuk, hogy rusztikus legyen. A szeleteket egész dióval, citromszeletekkel díszíthetjük.

Hópehely

3 isteni bögrés diós süti

A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre!

Hozzávalók kb. 50 darab nagyobb süteményhez:

A tésztához:

  • másfél bögre szoba-hőmérsékletű sertészsír
  • 5 bögre fehér finomliszt
  • 2 tojás sárgája
  • 1 csomag (7 g) porélesztő (vagy 3 dkg friss egy kevés langyos tejben felfuttatva)
  • kb. szűk fél bögre tejföl

A töltelékhez:

  • 2 bögre darált dió
  • fél bögre porcukor
  • 1 bögre házi baracklekvár
  • + vaníliás porcukor, amibe forgatjuk

A tészta hozzávalóit egy műanyag tálba kimérjük, majd villával nagyjából összekavarjuk. Ezután az egészet összegyúrjuk. Ha nagyon száraz a tészta, akkor adjunk hozzá még egy pici tejfölt, ha nagyon ragad, akkor pedig egy pici lisztet. Ezután kinyújtjuk jól lisztezett felületen úgy fél centi vastagra, majd egy borospohárral köröket szaggatunk belőle. Én egyébként két részletben nyújtottam, a szaggatás során leeső széleket pedig újragyúrtam. A tetejét is liszteztem a tésztának, hogy ne ragadjon. A körök közepére egy-egy teáskanál tölteléket halmozunk, óvatosan ráhajtjuk a tészta felét (félbe) majd sütőpapírral bélelt tepsikre sorakoztatjuk őket, és egy fél órát pihenni hagyjuk. 180 fokon, alsó-felső sütés programon körülbelül húsz-huszonöt perc alatt sülnek meg. Még melegen vaníliás porcukorba hempergetjük őket.

A receptet Rupáner-Gallé Margó, a Rupáner-konyha bloggere készítette.

Diós-fügés rétes

Hozzávalók 2 rúdhoz:

  • 1 csomag mirelit vajastészta (400-500 gramm)
  • 20 dkg darált dió
  • 1 kg füge
  • 1 narancs reszelt héja
  • csipet fahéj
  • 1 tojás a kenéshez

A felengedett vajas tésztát lisztezett deszkán tepsi hosszúságúra, 2 mm vékonyra nyújtjuk, majd két csíkra vágjuk. 
A fügét megmossuk, daraboljuk, hozzáadjuk a diót, a narancshéjat és a fahéjat, majd elkeverjük. A tölteléket elosztjuk a két tésztadarabon, és rúdba rendezzük. A tészták széleit megkenjük tojással, hogy a töltelékre borítva összetapadhassanak. 
Sütőpapírral fedett tepsibe tesszük, tojással megkenjük, és 180-190 fokos sütőben aranybarnára sütjük.

Diós birsalmapüré

Hozzávalók:

  • 1 kg birsalma
  • 40 dkg cukor
  • dió ízlés szerint

A birsalma „szőreit” eltávolítjuk, kivágjuk a magházát, felaprítjuk. Vízben feltesszük főni, amikor összeesik, botmixerrel pürésítjük, szitán áttörjük. Ezután hozzáadjuk a cukrot, és folyamatos kavarás mellett felfőzzük. Végül durvára vágott diót adunk hozzá. Azonnal fogyasztható vagy száraz dunszttal tartósítható.

Zserbógolyók

Az ősz legjobbjai: diós és mákos édességek

Hozzávalók:

  • 1 evőkanál víz
  • 15 dkg darált dió
  • 1 evőkanál porcukor
  • 1 evőkanál lekvár
  • 15 dkg aszalt sárgabarack
  • 2 evőkanál narancslikőr
  • a bevonáshoz 15-20 dkg étcsokoládé

A diót ledaráljuk, az aszalt sárgabarackot aprítógépben vagy késsel felaprítjuk. Az alapanyagokat egy tálba mérjük és összegyúrjuk, majd kis gombócokat formázunk, és sütőpapírral bélelt tálcára helyezzük őket. Hűtőbe tesszük fél-egy órára. Ha letelt a hűlési idő, vízgőz felett vagy alacsony lángon kis lábasban megolvasztjuk az étcsokoládét. Jégkrémpálcikákat és egy vastagabb hungarocelldarabot készítünk elő (elektronikai eszközök dobozából érdemes kimenteni, ha nincs, kis poharakkal is próbálkozhatunk), és elővesszük a hűtőből a gombócokat. A pálcikát kb. 1 cm mélyen a csokiba mártjuk, beleszúrjuk a gombócba, majd egy kiskanálnyi étcsokoládéban megforgatjuk a gombócot, figyelve, hogy mindenhova jusson csokoládé, a felesleget pedig lecsepegtetjük. A pálcikát beleszúrjuk a hungarocellbe, majd ha megtelt a hungarocell, hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen a csokoládé.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top