Gasztro

Évekkel hosszabbíthatja meg az életedet a kávé

Ha eddig nem kávéztál, lehet, hogy most kedvet kapsz hozzá.

Napi három csésze kávé fogyasztása jelentősen csökkenti a „bármilyen okból” bekövetkező halálozás kockázatát – állítják a kutatók. 

Két nagyszabású tanulmány is azt bizonyította, hogy a kávéfogyasztás évekkel hosszabbíthatja meg az életünket, és különösképp a keringést, illetve az emésztést érintő betegségeket segít elkerülni.

Egy brit kutatás során azt találták, hogy azok a férfiak, akik naponta legalább három csésze kávét fogyasztottak, 18 százalékkal, míg a nők 8 százalékkal kisebb valószínűséggel haláloztak el „bármilyen okból”, mint azok, akik nem ittak kávét.

Egy másik, 185.000 ember bevonásával végzett, amerikai kutatás során azt találták, hogy akik naponta 1 csésze kávét ittak meg, azok átlagosan 12 százalékkal, míg akik 2-3 csészével fogyasztottak, akik 18 százalékkal kisebb eséllyel haltak meg a vizsgált időszak alatt, mint a nem kávézók.

 

A kutatók ugyanakkor megjegyezték, hogy további vizsgálatokra van szükség ahhoz, hogy kiderüljön, valóban a kávé csökkenti-e a halálozás kockázatát, vagy esetleg más tényezők.

A szakemberek szerint egyébként nem a koffein, hanem a kávéban található antioxidánsok és fenolvegyületek lehetnek jótékony hatással az egészségre. Ezt támasztja alá az is, hogy a kutatások során a koffeines és koffeinmentes kávét fogyasztók halálozási aránya egyaránt alacsonyabb volt azokénál, akik semmilyen kávét nem isznak.

independent

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top