Gasztro

Ételmérgezést színlelő turisták, ügyvédek is benne voltak a milliárdos csalásban

Őrizetbe vette Mallorca-szigetén a spanyol csendőrség egy brit banda hét tagját, akiket azzal gyanúsítanak, hogy hamis ételmérgezési panaszokkal eurómilliókat csaltak ki spanyol szállodáktól.

A nyomozók szerint a csalók módszere a következő volt: a szigeten nyaraló brit turistákat környékezték meg, és meggyőzték őket arról, hogy hazatérésük után tegyenek panaszt az utazást szervező irodánál ételmérgezés miatt.
A csalók azt a brit jogi kiskaput használták ki, hogy a külföldi nyaralás után benyújtott panasz esetében a kártérítés alapja lehet egy helyi patikai számla is, nem feltétlenül szükséges orvosi igazolás.

A banda azt ígérte a turistáknak, hogy így nemcsak a nyaralás árát kaphatják vissza, hanem akár háromezer fontot, vagyis mintegy egymillió forintot is kereshetnek az ügyleten. Természetesen a csalók ezen úgy tudtak keresni, hogy részesedésért cserébe vállalták az ügy lebonyolítását.

A spanyol hatóságok szerint a banda ezzel a módszerrel 2014 óta mintegy 50 millió eurót (15,3 milliárd forint) csalt ki a Baleár-szigetek szállodáitól, amelyek egyébként 2016-ban mintegy 400 ilyen panaszbejelentést kaptak, összesen mintegy 9 millió eurónyi (2,7 milliárd forint) kártérítési követeléssel. A csalás elkövetésében a banda segítségére voltak brit ügyvédek és fogyasztói panaszok kezelésére szakosodott brit cégek is – állítják a nyomozók.

A jelenségnek egyébként Nagy-Britanniában is igyekeznek gátat szabni. Nyár elején a brit utazási irodák szövetsége (ABTA) kampányt indított, amelyben felhívták a figyelmet arra, hogy a hamis kártérítési követelés bűncselekménynek számít.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top