Gasztro

Mary Berry, a 80 éves gasztrosztár simán lefőzi Jamie Olivert

Már akkor TV-műsora volt, és magazint szerkesztett, amikor Jamie Oliver még meg sem született, de Mary Berry még így, ötven év elteltével is aktív, sőt! 80 éves elmúlt, népszerűbb, mint valaha, a brit tévénézők imádják, és neki esze ágában sincs pihenni. Bulizik, iszogat, táncol, és olyan aktív, hogy sok fiatal megirigyelheti.

Akinek 75 évesen jött el az igazi siker

Egyes műsorok után pillanatok alatt mémek tárgyává vált, mondatait a twitteren idézik, a komplett okos-generáció odavan érte, és bár ő nem egy Instagram-hős, nagyon is jól érti a trendeket. Azt szokta mondani, hogy neki 13 éves kora óta minden év ajándék. Akkor ugyanis gyermekbénulással került kórházba, ami miatt hónapokig volt távol a családjától, és bár szerencsésen felépült, máig maradandó nyoma van annak a betegségnek. Ő azonban ezzel egyáltalán nem törődik, azt mondja, ez az időszak, és máig viselt nyoma tanította meg arra, hogy minden lehetőségből ki kell hozni a maximumot.

Sajnos az iskolát nem szerette, ezért az igazgató azt mondta a szüleinek, hogy talán a főzéssel vagy gyerekneveléssel tud majd valamit kezdeni, mire az apukája azt válaszolta, hogy sajnálná a szegény gyerekeket, így Mary inkább a főzést választotta.

Mary Berry

Nem is vesztegette az időt, ahogy befejezte a helyi iskolát, azonnal Franciaországba ment tanulni a híres Le Cordon Bleu iskolába, és bár esténként egy rémes hostel szobájában aludt és egy üres baguette volt mindössze a vacsorája, most is azt mondja, hogy megérte. A karrierje az ott szerzett tudással indult, neki már csak gondoskodnia kellett arról, hogy később se álljon az útjába semmi és senki. Nagyon elszánt és céltudatos volt, gyerekei születése után is csak 5-5 hétre ment szabadságra, nehogy valaki mást vegyenek fel a helyére. A párizsi tanulmányok után ugyanis magazinszerkesztőként kezdett dolgozni, és a 70-es években már elindult első főzőműsora is, amit további műsorok és szakácskönyvek követtek.

A 90-es évek elején aztán újra szintet lépett: főzőiskolát nyitott otthonában, ahol 16 év alatt kb. 12.000 ember tanult tőle – akkor, amikor Gordon Ramsay, Nigella és Jamie még éppen csak az első gasztronómiai szárnypróbálgatásokon voltak túl. Közben kitartóan írta a könyveket (ma már összesen több mint 75 könyv kötődik a nevéhez), és rendszeresen képernyőn volt, arra viszont már nem számított, hogy 75 éves korában jön el az igazi nagy siker. Pedig épp ennyi idős volt, amikor felkérték a Sütimester című angol tévés cukrászverseny zsűrijébe, amiben 6 éven keresztül volt törzsgárdatag, és ami igazi, 21. századi szupercelebbé tette a ma már 82 éves Mary Berryt.

Csak lazán!

Maguk sem hitték, hogy ekkora sikerük lesz, pedig Mary Berry és Paul Hollywood egy pillanat alatt közönség kedvenc lett. Legtöbben humorát, lazaságát szeretik, és ez utóbbi számára is nagyon fontos:

Az élet túl rövid ahhoz, hogy magunk csináljuk a leveles tésztánkat. Így is több katasztrofális süteményt sütöttem, mint amennyi meleg ételt tettem az asztalra. Ha tudod, csökkenteni kell a rizikót. És ez igaz az élet minden területére, fő a lazaság.

Épp ez a lazasága az, ami miatt annyira szerethető. Bár ő maga mindig jómódú volt, tisztában van azzal, hogy sok ember nem tudja megvenni a harissa szószt vagy a biocsirkét, ezért évtizedek óta tudatosan törekszik arra, hogy mindenki által elérhető alapanyagokból készüljenek receptjei.

Imád sütni, és már lassan 60 éve azt tartja misszójának, hogy minél több emberrel megszerettesse a sütést.

A sütés az életre tanít. Például, ha siettetsz valamilyen folyamatot, akkor borítékolható a csalódás

– magyarázta egy interjúban Berry, aki szerint elég megnézni, ki mit és hogyan csinál a konyhában, máris tudod, mire számíthatsz tőle.

Végre valaki kimondja! A sütemények egészségesek!

Szerinte, mindent ki kell próbálni, csak nem kell nagyot harapni.

A sütemények igenis egészségesek, csak vékony szeletet kell belőlük enni.

– így szól a mottója, és ő maga is ehhez tartja magát. Nem hisz a mentes étkezésben, és a különféle clean eating típusú diétákban. Összerándul, ha arra gondol, hogy le kellene mondania a cukorról, vagy a lisztről vagy ne adj’ isten mindkettőről. Le nem mondana sem az édességekről, sem az italokról, inkább csak a mértékletességre törekszik, de abból sem csinál nagy ügyet, ha néha nem jön össze. Odafigyel, mennyit eszik és iszik, de azt mondja, a kora és kondíciója őt igazolja, és esze ágában sincs 82 évesen új étrendre áttérni.

Márpedig a kondíciójával nincs gondja. 70 éves is elmúlt, amikor Ibizán bulizott egy esküvőn, és ha tehetné, bármikor visszamenne oda, mert még mindig fiatalokat megszégyenítő módon bírja az éjszakát, és egy jó tequilázást sem utasítana vissza soha.

Mary Berry

Arról nem szól a fáma, hogy komplett brit nagymamacsoportok rohamozták volna meg ezután az ibizai discókat, de az tény, hogy egyes divatüzletek sokat köszönhetnek Mary Berrynek. A Sütimester adásainak köszönhetően ugyanis igazi divatikon lett az idősebb korosztály köreiben. Elegáns stílusát annyira megszerették a nézők, hogy – csakúgy, mint Kate Middleton esetében – egy-egy adásban viselt ruháit pillanatok alatt elkapkodták a boltokban. Ő ezt csak azzal üti el, hogy ha jók lennének a lábai, még miniszoknyát is szívesen hordana, és a sokak által kedvelt sálakat is csak azért viseli, mert ráncos a nyaka. De ő már csak ilyen, az önirónia és a humor senior bajnoka.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top